Number five (TUA) ff. //Befejezett//

23. Fejezet

Elizabeth

         Nem is emlékszem arra, hogy mikor értem haza vagy, hogy mit csináltam, kizárólag arra, hogy sírtam... rengeteget. Eldöntöttem, hogy az ég világon semmit sem fogok csinálni. Bedőltem az átkozott szerelmes regényeknek, melyek eljátszották az igaz szerelem történetét. Igaz szerelem? Na persze! Habár Darcy is bunkó volt Elizabeth-tel ahogy Hardin is Tessa-val, Edward is Jan-nel és még sorolhatnám, de a végén mindig megjavult az egész. Nekünk is van esélyünk erre? Jézus, dehogy! Ez nem egy könyv, ez nem egy film és főleg nem egy szerelmi történet! Magamra kéne koncentrálnom, senki másra.
         Végül megcáfolom a fogadalmamat és olvasni kezdek. Üvöltő szelek...Még egy romantikus regény, ami ezúttal szomorú véget vet... Heathcliff kevésbé volt faragatlan Catherine-nel, mégse lettek boldogok együtt..
A régi könyv illatát élvezem és végig simítom a sima, sárguló lapjait. Olvasás közben váratlanul elkalandozok és rá gondolok, hogy mit csinálhat, hogy vajon ő is rám gondol e, a hajára, az illatára, a hangjára, az érintésére..
A gondolatoktól a szívem összeszorul és egy apró hideg könnycsepp gurul végig az arcomon, a fájdalom szinte elemészt, hiányzik az érzés, hogy mellettem legyen.

Five

Másnaposan ébredek.. Tegnap halálra ittam magam, hogy elfelejtsem legalább pár apró órára a hibámat. Természetesen nem sikerült de pluszba kaptam hozzá egy igen erős fejfájást. Az erőteljes hangok fájdalmat okoznak és mindjárt felrobbanok, ha arra gondolok, hogy mit tettem vele... Nem tudok nem rá gondolni, jobbat érdemel nálam. Például egy Will-t vagy egy Tom-ot.
Mindig a szerelmes regényeiről hadovált nekem. Tudtam, hogy hitt a szerelemben.. a szerelmünkben, de én mindent elrontottam. Meg kell keresnem! Beszélnem kell vele... Elmegyek hozzá, bocsánatot kérek, megcsókolom és újra minden rendben lesz. Rendben kell lennie...
Nem sokkal 4 után el is mentem hozzá, kopogás nélkül beléptem az óriás Akadémiába.. az egykori otthonomba. Ezt se mondtam el neki.. nem tud rólam semmit, mert önző vagyok. Most mindent elmondok neki és megpróbálom újra kezdeni.
Hosszú, kínszenvedős perceket töltök az ajtója előtt állva. Átgondolom a mondani valómat, a tetteimet, az érzéseimet. Végül arra jutok, hogy most vagy soha. A kezemmel lenyomom a hideg, réz kilincset és nagy levegőt veszek. Amikor belépek, nem vesz észre egyből, a könyvét olvassa, zenét hallgat és apró könnycseppem csordogálnak a gyönyörű arcán, a haja kócos, a szeme pedig vörös. Biztos sokat sírt... a fenébe! Miért jöttem ide? Rontani a helyzetén? Inkább békén kéne hagynom, hogy találjon magának egy normális fiút, aki nem bántja és vigyáz rá.
Abban a pillanatban, hogy megbántam a dolgot felnéz és a szemében még nagyobb fájdalmat látok..

Elizabeth

Az ajtómban áll és engem bámul.. Álmodok vagy tényleg itt van?
- Five?.. - a hangom fájdalmas és szomorú. A túlzottan nagy fájdalomból tudom, hogy nem álom...
- Beth... én... - hebegi zavartan, a könnyeim újra ki akarnak törni de nem engedem.
- Miért jöttél ide?.. - kérdezem.
- Beszélhetnénk? - kérdez vissza. Bólintok ő pedig összeszedetlenül beszélni kezd.
- Kérlek ne haragudj rám... hülyeség volt és... - nem hagyom, hogy befejezze.
- Pontosan Five! Az volt.. - válaszolom hidegen.
- Meg tudsz nekem bocsátani? - kérdezi, a szeme csillog a benne gyűlt könnycseppek miatt. Legszívesebben megölelném és elfelejteném a történteket.
- Ma nem... - suttogom, hiszen a fájdalom miatt alig tudok beszélni...

Sziasztok! Itt kövi rész remélem tetszik! ❤️ Komiba írjátok le a véleményeteket! ✨❤️✨