Number five (TUA) ff. //Befejezett//

19. Fejezet

Five

        Elmondhatatlan érzés volt újra a közelében lenni. Egész éjjel szorosan magamhoz vontam, újra együtt lenni vele csodálatos.
Az egész hetet együtt töltöttük és boldogok voltunk..
- Miaz? - kérdezi mivel folyamatosan csak bámulom.
- Semmi... - folytatom a bámulását és látom, hogy mosolyogni kezd. Káprázatos a mosolya, a szőke haja, a gyönyörű világos kék szemei.. Mostmár nem tudom magam elképzelni nélküle. Vicces, a kapcsolatunk előtt vele nem tudtam magam elképzelni..
A fejét a vállamra hajtja és közelebb bújik hozzám. Elsöprök az arcából egy kósza tincset ő pedig rám néz. Istenem de hiányzott már ez!
Rengeteg időt töltöttünk együtt és akárhányszor ott voltam Will egyre jobban idegesített.
- Most el kell mennem de este találkozunk, jó? - bólint és megcsókol.
Vanya megint rombolni kezdett és ezt helyre kell valahogy tenni, szóval ott a helyem...

Elizabeth

Boldognak érzem magam és már nem érdekel a hazugsága csak, hogy vele lehessek. Sajnos most pont elment mert Vanya csinált valamit, vele akartam menni de kizárt dolognak tartotta, úgyhogy itt maradtam.
Hosszú magányos percek teltek el amikor benyitott Will.
- Szia! Rég beszéltünk.. - motyogja.
- Szia! Hát igen...
- Nem zavarok? - körbe néz, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Five nincs a közelben.
- Dehogy! Hogy vagy amúgy? - teszem fel a sablonos kérdést.
- Hát... mondhatni megvagyok... - hazudja. Tudom, hogy valami baja van csak azt nem, hogy mi.
- Mi a baj? - kérdezem.
- Semmi! - vágja rá.
- Oké... Van kedved sakkozni, mint a régi szép időkben? - a szeme felragyog.
- Hogyne lenne! A régi szép idők.. - suttogja és a mosoly lefagy az arcáról. Előveszem a sakk táblát és felpakolom a bábúkat. Én kaptam a világosat ezért én is kezdhetek.

Jó pár óra múlva önfeledten játszunk és nevetünk. 10- szer nyertem, ő pedig 7- szer.
- Sakk-matt! - üvöltöm föl. - 3 lépésből levertelek! Ez elég gáz! - ugratom.
Lejátszottunk még pár kört amikor Five ront be a szobámba. - francba.. Az arca mindent elárul..
- Mi a fene? - kérdezi összeráncolt szemöldökkel.
- Szia! - próbálom oldani a feszültséget és úgy tenni, mintha ez nem lenne baj.
- Szia?.. Ennyit tudsz mondani? - kérdezi és kiviharzik az ajtón. Fenébe! Utána megyek, az ajtóig kergetem ahol aztán rászólok.
- Állj már meg! - üvöltöm. Lassít de nem néz rám. - Five! - ekkor már ki ért az ajtón de ott megáll. - Köszönöm.. - hebegem kifulladva.
- Mivan? - kérdezi hidegen és nem néz a szemembe. Megrémít, hogy még csak nem rég békültünk ki de máris összeveszünk.
- Mivan? - kérdezem vissza felháborodottan.
- Jól hallottad! Mit akarsz tőlem? Mi volt ez? - a szavai erősek és fájdalmasak.
- Én... - nem tudok megszólalni.
- Te?! - faggat.
- Unatkoztam és sakkoztunk egyet! Semmi több! - az arca még mindig szomorú és dühös.
- Szuper.. Mostmár mehetek? - komolyan kérdezi? Éppen itt akarom tartani erre ilyen bunkó lesz?!
- Mi? Nem! - vágom rá. Nem akarom, hogy elmenjen.
- Mit szeretnél még Beth?.. Tudod, hogy ő az utolsó ember akit a közeledben szeretnék látni és, hogy... - a hangja megbicsaklik, mostmár nem ideges, inkább szomorú.
- Jézusom! Five, kezdjük ott, hogy nagyon jó barátom és egyikünk se érez többet, ráadásul én mást szeretek... - mérges vagyok amiért azt hiszi, hogy elhagynám. Közelebb megyek hozzá. - Te vagy az.. - nyugtatom.
- Szeretlek! De kérlek ne legyél vele többet.. - legszívesebben felpofoznám, nem ő dönti el, hogy kivel barátkozhatok.
- Mi?! - kérdezem felháborodottan.
- Ne barátkozz vele.. - suttogja.
- Na azért álljunk meg egy pillanatra! Nem mondhatod meg, hogy kik a barátaim!
- rivallok rá. Mérgesen néz rám.
- Miért? Mi lesz ha megmondom? - kérdezi felvont szemöldökkel.
      - Úristen... te... - nagy levegőt veszek mert nem akarom sértegetni. Fenyegetően közelebb jön hozzám.
      - Én mi? - sziszegi az arcomba, nagyon közel van és legszívesebben megcsókolnám ha nem lenne ennyire önfejű.
       - Te... - nem tudom folytatni mert elkezdi csókolgatni a nyakamat. Egy pillanatra élvezem, aztán rájövök, hogy nem így kell megoldani a veszekedéseinket.
        - Five... - sziszegem. Próbálok elhúzódni de a testem nem engedelmeskedik. Five megcsókol én pedig automatikusan visszacsókolom. Végül sikerül rá vennem magam, hogy ellökjem magamtól. Kérdően néz rám.
        - Nem oldhatjuk meg így a problémáinkat... Tudod, hogy mindennél jobban szeretlek, de az nem megoldás ha minden veszekedést így nyomunk el. - zihálom.
        - Ugyan miért? - kérdezi. A dühöm visszatér, komolyan kérdezi?!
        - Mert... - megint nem jutok szóhoz, ezt persze ki is használja. Újra a falhoz szorít.
        - Látod? Te se tudod... Túlságosan szeretsz és akarsz.. - suttogja a nyakamba.
       - Five... - lököm el újra. Mostmár mérgesnek látom.
       - Mivan?! Mit csinálsz?? - ordít rám, te jó ég. Most veszem észre, hogy mennyire hideg van kint. Dideregni kezdek és Five ordításától mindjárt elsírom magam. Persze ez nem hatja meg.
        - Légyszíves ne beszélj így velem....
- suttogom, mindjárt sírok.
        - Miért ne? Nem tök mindegy? Nem is...
- mondatát nem fejezi be. Az ordítása miatt már tényleg nem kell sok és sírok.
        - Nem is..? - kérdezem dideregve.
        - Nem is szeretsz... - a szavai komolyak és fájnak. Remélem azért ebben nem biztos..
       - Jézusom! Miért ne szeretnélek?
- üvöltöm és kijön egy könnycsepp a szememből.
         - Nem tudom... nem is érdekel. - mondja hűvös hangon.
         - Mi?... - a lélegzetem eláll és úgy érzem mintha lelőttek volna.
         - Jól hallottad... - nem néz a szemembe. Megtörlöm az arcomat, nagy levegőt veszek és hátrálni kezdek tőle.
        - Jólvan, ahogy akarod! - irányba veszem az ajtót, legbelül ordítanék amiért megbocsátottam neki akkor..
        - Várj! - visszaránt a kezemnél fogva. A fájdalom egyre mélyebb.
        - Engedj el Five... Nem szeretnék több ordítást vagy sértegetést hallani.. Csak hagyj itt kérek.. - suttogom mert a könnyeim újra hullani kezdenek. Felemeli az államat és a szemembe néz.
        - Nem engedlek el! Nem hagylak itt! Bármennyire is bosszantó tudsz lenni, szerelmes vagyok beléd és ezen semmi sem változtathat. Épp ahogy te mondtad... - a forró kezével végig simítja az arcomat és letörli a könnyeimet. - Bocsánat... nem akartam veled kiabálni. Szeretlek... - suttogja a szemembe nézve.
        - Én is téged... - a hangom még mindig rekedt és szomorú. Az arcomat a kezére hajtom és becsukom a szemem, ő pedig magához ölel.
- Miért nem vagyunk egy normális pár?
- kérdezem tőle nevetve. Megsimogatja az arcomat.
- Mert az túl unalmas lenne... Ettől vagyunk jók együtt, mert veszekszünk de túlságosan szeretjük egymást ahhoz, hogy külön legyünk... Meg mert teljesen mások vagyunk.. - még szorosabban magához ölel és már nem is fázok annyira..

Sziasztok! Újabb veszekedés a Feliza ship-ben, természetesen ezt is kibírta a kapcsolatuk. 🥵
"meg mert teljesen mások vagyunk" - mondta Five... De vajon tényleg különböznek?
Komiba írjátok le a véleményeteket!
❤️❤️

Ui.: Lehet, hogy este még kiteszek egyet 🥵 (NEM IGÉREK SEMMIT!)