Vadászat (hunterxhunter [Killugon])

1. A felkérés

A Bálna sziget. Messziről is észre lehet venni ezt a hatalmas zöld paradicsomot. A fák illatát pedig már a tengeren is lehetett érezni bár ezt nem sokan vették észre. Csak azoknak tűnik fel ez a jelenség akik sok időt töltöttek a szigeten. Így hát Gon is megérezte otthona illatát. A tizennyolc éves fiatal már régen járt otthonában.

Gon

Két évembe került újra haza jutnom. Szörnyekre vadászni elég megterhelő munka. Bár nem panaszkodhatok. Sokat fejlődtem és rengeteg új embert ismertem meg akiktől sokat tanultam. De hiába az új emberek, a régi barátaimra is sokat számíthattam. Például egyszer Leorio megmentette az életemet, annyira boldog vagyok a tudattól hogy egy zseniális orvos lett! O meg ott volt Kurapika is! A pókok keresése közben egyszer rám talált és közösen győztünk le egy hatalmas szörnyet! Haha! Csak egy dolgot sajnálok.. Hogy a legeslegjobb barátomat már sok éve nem láttam. Killua.. Bárhol is legyél. Nálad jobbat sohasem kívánhattam volna. Ezt még százszor elszeretném mondani neked! Remélem hamarosan összefutok veled.

-Gon! Hamarosan kikötünk!

-Okés! – olyan közel vannak már a partok. Úgy hiányzott már ez a látvány.

A hajó szépen lassan kikötött. Ahogy leléptem a kikötő talajára elfogott a nosztalgia. Elmosolyodva néztem a tájat. Még mindig olyan gyönyörű mint régen.

Haza értem.

Szinte azonnal elkezdtem haza felé futni. Át a rengeteg fán, át a zöld tájon egyenesen a házunkhoz. Mito-san kint teregette a fehér lepedőket. Egyből ordítani kezdtem.

-Mito-san! Haza értem! – hangomra egyből rám nézett és kitárta karjait. Én bele rohantam azon karok közé. Mito bekönnyezett.

-Üdv otthon Gon- a szoros ölelés közepette egy lágy puszit adott a fejemre. -Bent vár valaki. – Nagyi. Áhh.. Biztos főzött nekem valami finomat.

Elengedtem Mitot és most már befelé szaladtam.

-Nagyi! Haza jöttem! – ahogy beléptem a házba egy hatalmas meglepetés fogadott. – Killua?.. -Killua egyből a szemembe nézett. Arca szomorú volt még is ahogy rám nézett mint ha ragyogott volna.

-Szia Gon- elmosolyodott. Aranyos kis mosolyától nevetni kezdtem.

-Killua! – nem bírtam magammal és ráugrottam régen nem látott barátomra. A nagy lendületemmel még sikerült is felboritanom őt. Most már mindketten nevettünk.

-Gyerekek ne feküdjetek a földön. -  a nagyim nézett le ránk a földre. Szinte egyből felpattantam és Killua felsegítése után őt is szorosan átöleltem. – Csináltam nektek ebédet. Üljetek le és egyetek csak nyugodtan. Én és Mito már ettünk. – Szinte az asztalhoz parancsolt minket de nem bántam. Már nagyon éhes voltam és újra együtt lehetek Killuával!

-Köszi nagyi! Gyere Killua. -megfogtam a kezét és az asztalhoz húztam. Arca piros lett. Talán beteg? A meleg leves majd segít neki!

Az áldás után neki is láttunk egyből az evésnek.

-Annyira boldog vagyok hogy itt vagy Killua! Mindig így lenne jó haza jönni! Mesélj mik történtek veled! Nekem is annyi mesélni valóm van. Nagyon hiányoztál Killua!

-Hogy tudsz még mindig ilyen dolgokat mondani szemrebbenés nélkül? – arca még pirosabb lett. Miattam lenne? Ő is izgatott hogy újra lát!

-Hehe.. Tudod milyen vagyok.

-Pontosan tudom. Gon.. Én.. Én.. Nem is tudom hogy mondjam el amit el akarok mondani. – újra szomorú lett az arca.

-Killua.. – felálltam és az asztalon áthajolva megfogtam kezeit. – A legjobb barátod vagyok. Bármit elmondhatsz. – szemei szinte már könnybe lábadtak.

-Gon. Segíts megölni Illumit! Ő megtámadta nem régiben Kurapikát. Nem sikerült neki nyernie és elmenekült de van egy olyan érzésem hogy majd újra megfog támadni titeket. Téged! Leoriot! Allukát! Én ezt nem hagyhatom. De egyedül nem fog menni.

Nem is kellett gondolkodnom a válaszon. Nem értettem hogy mi a helyzet hogy Illumi miért akar minket megölni, de ez nem is fontos. Ezt a szörnyet is eltudom intézni!

-Kettönk ellen semmi esélye!– Hatalmasat mosolyogtam barátomra aki ettől újra megnyugodott.

Illumi. Megástad a saját sírodat!