Maradj velem [Jungkook ff.]

5. rész

(Mostantól kezdve Koreában koreaiul fognak beszélni, kivéve az amerikai barátaival)

Fél 8-kor hangos kutyaugatásra keltem. Mivel nem volt háziállatom, ezért ez nem volt túl gyakori. Levánszorogtam a lépcsőn és láttam ahogy anyáék a konyhában pakolásznak.
-Jó reggelt! - köszönt anya kedvesen.
-Jó reggelt, hogy aludtál? - érdeklődött apa.
-Nektek is jó reggelt, viszonylag jól. - mondtam morcosan.
-Reggelizz meg, sütöttem egy kis főtt tojást, reggeli után pedig elmegyünk várost nézni. - mondta anya és elém tett 2 főtt tojást egy tányéron.
-Kell vinni majd valamit? - kérdeztem.
-Hát, szerintem inni és ennivalón kívül nem nagyon. Hozd a telefonod a GPS miatt.
-Na megtetszett?
-Nem, csak nem találom a térképet.
-Igeen? Nem találod? - kérdezte mosolyogva apa.
-Mit csináltál már megint? - kérdezte anya selytelmesen.
-Hát fáztam tegnap...
-De hát nyár van!
-Hát akkor is.
-Te felgyújtottad a térképet? - kérdezte anya ledöbbenve.
-Neeem. - mondta apa és elkezdett mosolyogni.
-Hidd el anya, jobban nézel ki egy telefonnal a kezedben mint egy térképpel.-mondtam
-Jól van! - mondta anya majd kicsit összeborzolta a hajam.
-Naa! - mondtam és kibújtam anya keze alól. - Köszönöm a reggelit!
-Egészségedre! - mondta anya - Menj, hozd le a táskád és tegyél bele enni meg inni, itt van az elkészített szendvics.
-Jó! - felszaladtam a szobámba, megragadtam a táskám és mindent kiszórtam belőle az ágyamra ami csak volt benne. Megtöltöttem egy kulacsot vízzel, letöröltem az oldalán csorgó vízcseppeket és belecsúsztattam a táskámba. Lementem és az anya által elkészített szendvicsek közül beledobtam kettőt.
-Mi van a szendvicsekben? - kérdeztem anyától miután lejött a lépcsőn egy fekete táskával a kezében, ami hasonlított az enyémhez.
-Vaj, szalámi, paprika vagy paradicsom és saláta. - mondta és ő meg eltette a maradék 5 szendvicset. - Hány szendvicset tettél el?
-Kettőt.
-Kérsz még? Csináljak még egyet-kettőt? - kérdezte és már nyitotta is ki a hűtőt.
-Nem kérek, elég lesz ennyi. - én is meg tudnám csinálni magamnak ha kérnék.
-De majd csak délután jövünk vissza. 3-4 óra fele. Addigra éhes leszel.
-Ti is. Kettőtöknek van 5 szendvics. Ha ti kibirjátok, én is biztos ki fogom.
-Jó. - mondta anya - Akkor kezdj készülődni, 5 perc és indulunk.-Ránéztem az órára. 8:25. Bementem a mosdóba ahol rendbeszedtem magam és felvettem a cipőm.
-Kész? - kérdezte apa miután ők is felvették a cipőjüket.
-Igen! - mondtam és már ki is nyitottam az ajtót.
-Am.... Katy...? - kezdte anya - Te tényleg így akarsz jönni? - kérdezte. Ránéztem a ruhámra és láttam hogy még mindig pizsamában vagyok.
-Ahj! - nyögtem. Felszaladtam a lépcsőn egyenesen a szobámba. Amilyen gyorsan csak tudtam, átöltöztem.
-Na most már kész! - mondtam lihegve miután leértem a földszintre. - És? Mivel megyünk? - apa kinyitotta az ajtót majd egy piros, 3 személyes tandem biciklire mutatott.
-Oh te jó... - kezdtem - Na nem! É-én inkább sétálok 5 órát mint hogy felüljek erre.
-Ne legyél már ilyen, Katy! - mondta anya - Így több mindent tudunk majd megnézni. Gyorsabb mint ha sétálnánk. Látni szeretnéd a város egy részét ahol élünk? Akkor pattanj fel! - sóhalytottam majd felültem
-De a bukósisakot nem fogom felvenni! - mondtam és elindultunk.
Nagyon szép ez a város. Rengeteg bérház van, több is mint amennyi ház. Mindenhol koreai felirat van, aminek a legnagyobb részét meg is értettem. Nem csoda, hisz már vagy másfél éve hogy tanulom a nyelvet. Eleinte nehéz volt elsajátítanom, de végül belejöttem. Anyáékkal tanultam, ugyanis nekik is tudni kell koreaiul ha jó életet szeretnének itt. Nagyon izgatott voltam hogy az embereket vajon mennyire fogom tudni megérteni és hogy vajon ők megtudnak-e majd érteni engem. Izgultam a suli miatt, ami még kb 1 hónap múlva fog elkezdődni, addig meg talán szerzek barátokat hogy a kommunikációt is gyakorolhassam. Sokszor elképzeltem már hogy az új barátaimmal megyünk vásárolni és kávézgatni. Mindig számíthatunk majd egymásra és megosszuk egymással a legféltettebb titkainkat, például hogy melyik fiú tetszik, stb. Mivel ez Korea, gondolom mindenki szereti a kpopot, szóval talán mehetnénk majd koncertre is, mint Amerikában.
-Hol vagyunk, Katy? - kérdezte anya, megzavarva a gondolkodásom.
-Tessék? - kérdeztem vissza.
-Hol vagyunk?
-Nem tudom, apának kéne tudni, ő van elől.
-Mi? Álljunk meg! - mondta anya mire félreálltunk az útról.
-Katy, hol vagyunk? - kérdezte apa is.
-Én honnan tudjam, te irányítottál! - mutattam apa felé.
-Hát onnan hogy hoztad a telefonod a GPS miatt. - mondta anya idegesen.
-Ja igen, nos hát az van hogy... Elfelejtettem bekapcsolni a GPS-t. - vakartam meg a fejem.
-Hogy mivan? - kérdezte anya egyre idegesebben. - Hát ez nagyszerű, már 1 és fél órája biciklizünk és azt se tudjuk hova!
-Sajnálom! - mondtam őszintén.
-Jól van, semmi gond. Pihenünk egy kicsit aztán megkérdezzük valakitől hogy hol vagyunk. - mondta kedvesen apa.
Kb fél óra szünetet tartottunk ami idő alatt ettünk egy kis szendvicset.
-Drágám, kérdezd meg tőlük hogy hol vagyunk. - mondta anya és egy csapat fiúra mutatott.
-Hogy én? Kérdezd meg te. Lehet hogy mind részeg.-mondta apa.
-Menjen Katy, miatta tévedtünk el.
-Hogy mi??-kérdeztem meglepődve.-Menjünk inkább együtt.
-Am... Elnézést!-mondta apa koreaiul miután odaértünk a 7 sráchoz.-Elnézést hölgyem!-megfordult a rózsaszín-szőke hajú srác és meglepődve nézett. -Oh, elnézést! -mondta apa és mind a 7-en elkezdtek nevetni.
-Hölgyem! -mondta nevetve a legmagasabb. A legalacsonyabb, akit apa hölgynek nézett, elvörösödve visszafordult.
-Na, ez jó, Jimin! Mától "hölgy" leszel! - mondta nevetve, aki egy fekete-barna pomerániai kutyát tartott a kezében.
-Am... csak azt szeretném megkérdezni, nem tudják-e véletlenül merre van a Seonyuseo-ro utca.
-Ugh... Öhm... Pontosan nem tudom merre kell menni, de valahol arra van.-mondta a legmagasabb, és bal fele mutatott. - És hadd kérdezzek már meg valamit... - kezdte zavartan - Nem ismernek minket?
-Nem, nem hiszem. -mondta apa, mire elkezdtek nevetni.
-Akkor jó! - mondta a legmagasabb. - De tulajdonképpen ha be van kapcsolva a 'hely' akkor viszonylag gyorsan meg tudják találni.
-Oh igen? Hát akkor nagyon szépen köszönjük! - mondta apa. - Viszlát!
-Viszlát! - köszöntünk el majd visszamentünk a tandem biciklihez. Most valamiért jobban égett a fejem a gázos biciklitől. Nem értem miért. Talán azok a srácok hoztak ennyire zavarba? De hogy? Hisz egyiket se ismerem, nem is láttam még őket.
-Katy, akkor kapcsold már be a 'helyet'! - utasított apa. Elővettem a telefonom és megnéztem a tartózkodási helyünket.
-Jó, innen már haza lehet találni, menjünk! - mondtam piros fejjel. Felültünk a tandemre és elindultunk. Nem haza mentünk, mert még csak 11 óra körül volt. Beülünk egy kávézóba és egy múzeumot is megnéztünk. Az idegenvezető a múzeumban sokat mesélt a történelmi tárgyakról, szóval kb 2 óráig sétáltunk a múzeumban. 1 óra volt míg haza értünk, szóval 4-re már otthon voltunk. Fáradtan ledőltem az ágyamra és gondolkoztam. Vajon a magasabb fiú miért kérdezte meg hogy ismerjük-e őket? Megettem a 2. szendvicset is mert már nagyon éhes voltam, majd elkezdtem zenét hallgatni. Pittyogott a telefonon és láttam hogy Chloe egy csoportot hozott létre, még 6 órakor. Amikor itt reggel 6 óra volt, ott délután 1. Gondoltam arra hogy rájuk köszönök, de inkább nem mert szerintem már alszanak, mivel ott kb éjfél van. Tehát csak hallgattam a zenét és a tandem bicikli sorsán gondolkodtam. Lehet kilakatolom hátha valaki ellopja.
-Katy, vacsora! - szólt anya. Lementem a lépcsőn és leültem az asztalhoz. Vacsora után elmentem fürdeni és 9 óra körül lefeküdtem aludni.

Kellemes ünnepeket!😘😌🎄