Maradj velem [Jungkook ff.]

4. rész

-Kedves utasaink, fél óra múlva megérkezünk! - mondta a pilóta. A távolban már láttam homályosan Koreát.
- Már nagyon izgulok hogy milyen barátaim lesznek. Ha egyáltalán lesznek. - mondtam.
-Ahj biztos lesznek. - mondta apa.
Amikor közelebb értünk az országhoz, láttam hatalmas házakat, épületeket. Az ablakhoz tapadva figyeltem az embereket.
-Várod már? - kérdezte anya.
-Aha. - mondtam izgulva. - Elsőnek hova megyünk?
-A lakásunkhoz. - kezdett bele - Kipakolunk, felhívjuk a költöztetőket hogy mi megérkezünk, és hogy mikor jönnek a bútorok, aztán pedig várost nézünk.
-Oké - fordultam vissza az ablakhoz. - Örülök hogy szeptemberig van időm barátokat szerezni, illetve gyakorolni a nyelvet.
-Így van! - mondta anya.
-Kedves utasaink, elértük a végállomást. - mondta be egy hang. Miután a repülő mégállt, mindenki elkezdett pakolászni. Alig tudtunk lemenni, mert sokan tolakodni kezdtek. Ahogy végül sikerült kilépnünk az ajtón, anya megfogta a kezem és elkezdett húzni maga után. Kiértünk egy helyre ahol viszonylag kevesen vannak és anya előkapott egy térképet.
-Ahj anya, ne legyél már 20. századi! - viccelődtem.
-Ezt meg hogy érted kislányom? - kérdezte szúrós szemmel.
-Tudod anya, van GPS is. Sokkal egyszerűbb használni és tájékozódni rajta. Látod? - előkaptam a telefonom és bekapcsoltam a GPS-t majd odamutattam anyának. - Látod? Itt vagyunk mi, és ide be lehet írni az uticélunkat.
-Ahj hagyjál már ezzel a hülyeséggel! Én hagyományos módon tájékozódom!
Ch,... kőkorszaki mami!
-Gyertek! - mondta anya és elindult.
-Édesanyád nem ért az ilyen kütyükhöz. - mondta apa. - Én a poharakhoz, ő a technológiához.
-Hogy érted azt hogy te a poharakhoz? - érdeklődtem.
-Hát mindig eltörök egyet. Én ahhoz nem értek. - magyarázta.
-Hmm. Igaz! - mondtam nevetve és siettünk anya után. Ránéztem az órámra és láttam hogy már mindjárt 9 óra lesz.
- Nem hívunk egy taxit? Nehezek a bőröndjeim. - kérdeztem 10 perc séta után lihegve.
-Hmm. Jó ötlet! - sóhajtott apa.
-Ne nyafogjatok már, mindjárt ott vagyunk. - mondta anya és odaadott apának még egy bőröndöt hogy kényelmesebben tudja fogni a térképet. - Fogd már meg, már fáj a kezem a cipeléstől.
-Hah na persze. Így is 3 bőröndöt viszek. - mondta apa és tényleg... 1-1 bőrönd volt 1-1 kezében, míg a 3. a hátán volt. - Akkor legalább a gurulósat add ide!
-Na persze, ez nekem kell. Nem tudom úgy fogni a térképet és cipelni azt a 2 kilós bőröndöt egyszerre.
-Na jó! - mondta apa és mégállt. - Én hívok egy taxit, elegem van! - elővette a telefonját és a hívás gombra ment.
-Ne hívjál már taxit, jól van viszem én azt a bőröndöt, nesze a gurulós! - mondta és odapasszolta apának a gurulós bőröndöt.
-Na, én is így gondoltam...
-De akkor ha eltévedünk az a te hibád lesz!
-Miért tévednénk el?
-Azért mert mondom hogy nem tudom nézni a térképet és cipelni ezt a nehéz bőröndöt egyszerre!
-Anya! - mondtam és el kezdtem lobálni a telefonom - GPS!
-Én nem bízom abba a vacakban. Mi van, ha még mindig azt hiszi hogy Amerikában vagyunk? És ha lemerül? Mit csinálunk?
-Hogy tudna már lemerulni? 98%-on van.
-Jó, akkor adjad! - mondta és odaadtam neki - Hova is kell beírni hogy hova akarunk menni?
-Ide. - mutattam neki és beírta az utcanevet valamint a házszámot. Kb. 30 percig sétáltunk mire elértük a házunkat. Egy fehér és szürke ház előtt álltunk meg.
-Itt fogunk lakni? - kérdeztem.
-Pontosan! - válaszolt anya.
-Wow.-mondtam, majd berontottam az ajtón.
De üres itt minden.- néztem aggódva.
-Na, tetszik?-kérdezte anya izgatottan.
-Háát..., eléggé üres minden. -mondtam szomorúan.
-Tudom, de majd milyen jó lesz, ha majd megjönnek a bútorok. Sőt, szólok is apádnak, hogy hívja fel a költöztetőket.
-Már megtörtént-kiabálta apa, majd belépett az ajtón. -Hú.. de pocsék itt minden. És milyen büdös van! -szippantott a levegőbe.
-Ha baj, akkor szellőztess ki! Mindent nekem kell csinálni?-háborodott fel anya.
-Ki mondta hogy neked kell mindent csinálni? -háborodott fel apa is.
-Háát,... -mondta anya, lepakolta a cuccokat a kezéből, és elkezdett kiszellőztetni. Apa és én is csatlakoztunk hozzá.
Mikor már minden ablak nyitva volt, elkezdtünk körülnézni a házban.
A földszinten balra volt a spájz és a konyha.
A bejárat a nappalira nyílt, szembe volt a lépcső, jobbra pedig a terasz.
A tetőtérben a lépcsővel szemben volt a fürdőszoba, mellette az anyáék szobája, az mellett pedig az én szobám. A lépcső mögött volt egy erkély.
Belülről nagyobbnak tűnt, mint ahogy kívülről meg lehet ítélni.
-És most mit csinálunk? -kérdeztem.
-Hát, pakolunk.-mondta apa, majd a kint parkoló költöztetőautóra mutatott.
-Máris megjött?-kérdezte anyu
-Igen.

3 óra pakolás után

-Huh. Végre kész.-mondta anya, miközben a végeredményt nézte.
-Kicsit üresebbnek tűnik, mint az előző lakásunk. -mondtam.
-Hát igen, mivel nagyobb a ház.
-Éhes vagyok.-mondtam miközben az órámra néztem. 13:04.
-Akkor edd meg a szendvicsedet vagy tedd be a hűtőbe.
-Nem megyünk el inkább egy pizzázóba?
-Nem drágám, elég ennyi izgalom mára. Majd inkább holnap nézünk várost.

-Oké. -mondtam szomorúan.-Akkor megyek pihenni.-Felmentem a lépcsőn és leültem az ágyamra, majd megettem a szendvicsem és lefeküdtem.

1 óra múlva

A telefonom csörgésére ébredtem. Odapillantottam a kijelzőre, hogy ki hív.
-Szia Tiffany!-szóltam bele miután felvettem.
-Szia Katy! Hogy vagy? Odaértetek már Kóreába? -faggatott.
-Igen-igen, már itt vagyunk. Én jól vagyok. És te?
-Én is, csak hiányzól. Olyan hihetetlen hogy mostmár nem találkozhatunk.
-Igen, számomra is.
-De Chloe azt mondta, hogy azért tartani fogjuk a kapcsolatot. Na mindegy is, mennem kell aludni. Itt Amerikában már 9 óra van.
-Igen érzem magamon a fáradtságot, de itt még csak 2 óra van. Na akkor jó éjt!
-Köszi, szia.
Kinyomtam, majd egy sakktáblával a kezemben lefutottam a lépcsőn.
-Sakkozik velem valaki? -kiabáltam.
-Én szívesen játszok. -mondta apa.
Leültünk a nappaliba és egészen estig játszottunk.

Este 7-kor megvacsoráztunk; anya spagettit csinált. Vacsi után elmentem fürdeni és már fél 9-kor az ágyban voltam. Még vagy 10 percig a mai napon gondolkoztam, majd nagy nehezen elaludtam.

Már várom a holnapot!