Maradj velem [Jungkook ff.]

6. rész

Reggel mikor felkeltem, rendbe szedtem magam és lementem reggelizni. Mikor anyáék észrevettek, egy hatalmas mosollyal fogadtak.
-Mi a baj? - kérdeztem.
-Megyünk várost nézni. - monda apa.
-Hogy mi? Már megint? Minek?
-Alig láttunk még valamit! - mondta anya.
-De ugye nem a tandemmel? - Oh miért nem lakatoltam ki??
-De igen, azzal.
-Én mégegyszer nem fogok arra felülni! - hisztiztem. - Tegnap is olyan gáz volt.
-Neked minden gáz! Még az is ha térképet nézek. - mondta anya.
-Miért nem megyünk taxival?
-Mert az drága hogy abba üljünk kb 5 órán át, és ide-oda kocsikázzunk.
-És ha gyalog mennénk?
-Az meg túl lassú. A bicikli a legjobb megoldás.
-Akkor miért nem külön biciklit vettetek? - háborodtam fel.
-Jó, akkor ha a mai napot végigcsinálod a tandemmel, elmegyünk korcsolyázni. Jó?
-Jó! - mondtam sóhajtva. Leültem reggelizni és a koreai újságot olvastam. Elég érdekes dolgok voltak benne, bár engem nem nagyon kötött le. Amerikában reggel sose olvastam újságot. Anyáék a fontosabb infókat elmondták és annyi. De most lehet csak azért olvastam hogy ezzel is gyakoroljam a nyelvet. Bár már nemigen szorultam rá, hisz már nagyon jól megy. Reggeli után elpakoltam ugyan azokat a dolgokat amiket tegnap is; inni-és ennivaló, valamint a telefonom. De most nem felejtettem el bekapcsolni a GPS-t. A tegnapival ellenkező irányba indultunk el a biciklivel. Egy bizonyos szinten örültem neki, mivel így nem fogunk összefutni azokkal a srácokkal.

Kb 1 óra biciklizés után megálltunk pihenni egy mozinál.
-Menjünk be! - kérleltem anyát.
-Nem drágám, nem ezért jöttünk. - mondta anya szigorúan.
-De légyszi!
-A jutalmad nem a mozi, hanem a korizás.
-De a tegnapiért akkor nem kaptam "jutalmat". - mondtam alkudozva. Bociszemekkel apára néztem mire ő is boci szemekkel anyára nézett. -Ahj, jól van! - egyezett bele anya. Bementünk a moziba egyenesen a pénztárhoz.Megvettük a jegyet a "100000 szó"-ra, majd beültünk a terembe.
A film végén visszamentünk a bicikli- hez és megebédeltünk. 12:30-kor újra elindultunk és még egy órát bicikliztünk. Elbicikliztünk a Hanhoz (folyó), ami hatalmas volt. Rengeteg híd van rajta.
-Indulunk? - kérdeztem miután fel óráig néztük a folyót.
-Máris meguntad? - kérdezte nevetve anya.
-Nem, csak már mennék korcsolyázni.
-Azt úgy is este fogunk. Vagyis csak te meg az apád, mert én biztos nem fogok korcsolyázni. De ha már unod nézni a folyót, akkor gyere, mert van egy meglepetésünk! - mondta anya és elindultunk egy kis bódé fele. A bódé a folyó partján állt és rengeteg csónak volt előtte. Megálltunk a bódé előtt majd anya megszólalt:
-Jó napot, egy csónakot szeretnénk kibérelni másfél órára. - mondta anya.
-Komolyan csónakázni fogunk? - súgtam oda apának, mire bólintott. Hatalmas mosoly terült el az arcomon. Még sose voltam csónakázni annak ellenére hogy szeretem a foglyókat valamint a rajtuk lévő hidakat. Miután kibérletük a csónakot, beleültünk és elkezdtünk evezni. Nagyon szép volt a táj, sok hattyút és kacsát láttunk. Miután eltelt 1 óra, kicsit hányingerem lett de mikor már nem néztem a vízre elmúlt. 15:30-kor, vagyis miután letelt a másfél óra, és már visszavittük a csónakot, újra biciklire pattantunk. Másfél óra múlva elértük a korcsolyapályát. Anya vett 1-1 pár jégkorcsolya-cipőt nekem és apának. Miután ráálltuk a jégre, láttam anyát hogy ott integet, ahol a nézőközönség szokott ülni a versenyeken. Eleinte alig tudtam menni, de kb 20 perc után belejöttem.
-Ááá! - hallottam egy sikolyt jobbról. Mikor odaneztem, láttam hogy egy korombeli lányt fellök egy idősebb fiú. Láttam hogy nem nagyon szándékozik segíteni neki, így oda mentem én.
-Jól vagy? - kérdeztem közbe segítettem neki felállni.
-Igen jól, köszi! - mondta miután már felegyenesedett.
-Ez a jegkorcsolya veszélyes! - mondtam nevetve.
-Igen, már ötödjére esek el. - mondta ő is nevetve.
-Én még szerencsére nem olyan sokszor, csak egyszer kétszer.
-Az jó, nekem már fáj a térdem. Esetére tuti belilul.
-Hú, az nem jó. Akkor nincs kedved esetleg leülni? - kérdeztem majd a székek felé mutattam.
-De igen, esetleg jössz te is? - kérdezte.
-Igen, én is megyek már elfáradtam.
-Hogy hívnak?-kérdezte.
-Katy Smith. Téged?
-Kim Min-seo.
-A Min-seo a vezeték neved? - kérdeztem, mire bólintott.
-Honnan jössz? - kérdezte miután leültünk a hideg székekre. Kérdőn néztem rá, majd kifejtette magát. - Melyik országból?
-Oh, Amerikából. Los Angelesből.
-És nyaralni jöttetek ide, vagy ide költöztök?
-Ide költöztünk. Apát áthelyezték ide, szóval muszáj volt jönnünk.
-Oh hidd el, Korea nagyon jó hely. - mosolygott. - És a szüleid most itt vannak?
-Igen, anya a szemben lévő oldalon ül az egyik széken - mutattam anyára - ,apa pedig ott hasitja a jeget.- mutattam egy középkorú férfira a jégpálya kellős közepén. -Oh. - mondta.
-És a te szüleid? - érdeklődtem.
-Oh ők nincsenek itt. Sose jönnek jégkorizni mert nem tudnak.
-Akkor egyedül vagy itt?
-Igen, szeretek egyedül lenni és suhanni a jégen bár kicsit nehéz de gondolatban felszabadít.
-A barátaid se szoktak veled jönni?
-Oh, nekem nincs olyan sok barátom. És amúgy se szoktam nagyon velük lenni sulin kívül. Néha-néha találkozunk és jót beszélgetünk, de valahogy nem érzem azt hogy... Hát érted... Feszült a levegő köztünk ha találkozunk.
-Oh igen, teljesen megértem. Velem is ez volt. De aztán találtam barátokat. Van amelyikkel nem is egy suliba járok. Lehet az embernek olyan barátja, aki nem az osztálytarsa.
-Igen tudom, de olyan barátot nehéz találni aki megért. - hajtotta le a fejét.
-Egyetértek. De ha már találtál, akkor ő mindig ott lesz veled. - ránéztem az órára. 17:46. - Te meddig maradhatsz?
-Anya azt mondta hogy fél 9-re legyek otthon.
-És hány percre laksz?
-20 perc gyalog. Miért?
-Csak úgy érdekelt. - mondtam nevetve - Én fél órára lakom biciklivel.
-És ti mikor mentek?
-Szerintem 7 óra körül, hisz 5-kor jöttünk.
-Olyan jó hogy ilyen világos van! - sohalytott fel - de azért már várom hogy sötétebb legyen. Szeretem nézni a csillagokat.
-Igen, én is. Olyan gyönyörűek!
-Nem megyünk be a kávézóba? - kérdezte.
-De, mehetünk. Csak szólok anyának. - mondtam és a pályán át odacsúsztam anyához és kaptam tőle egy kis pénzt. Odamentem a kávézó ajtajához ahol Min-seo várt. Olyan fura ezek a koreai nevek. Miért van az, hogy valakinek az a keresztneve, ami a másik vezetékneve?
Bementünk és leültünk egy asztalhoz.
-Nem kéne levenni a koricipőt? - kérdeztem.
-Nem, direkt olyan a padló ami nem csúszik.
- mondta és rendeltünk forró csokit. Miközben a forró folyadékot ittuk, jókat elbeszélgettünk. Megtudtam hogy ő is 20 éves mint én, és egyetemista. Orvosnak tanul. Ránéztem az órámra és megdöbbenve láttam hogy már 18:45 van.
-Már háromnegyed 7 van, mennem kell anyáékhoz. - mondtam.
-Jó, majd esetleg holnap ugyanekkor ugyanitt? - kérdezte Min-seo. -Esetleg egy kávézóban? - kérdeztem.
-Rendben, gyere a Coffee Bean-be 5-re. Megfelel?
-És az merre van?
-A Wausan utcán. Nincs messze innen, esetleg itt is találkozhatunk és mehetünk együtt.
-Jó, akkor találkozzunk holnap itt.
-Oksi, akkor ezt megbeszéltük! Holnap találkozunk! Szia Katy!
-Szia Min-seo! - visszamentem anyához és én is átvettem a cipőm ahogy ők.
-Na, milyen volt? - kérdezte anya.
-Majd otthon mesélek! - mondtam és felkaptam a cuccom. Ahogy kimentünk, felültünk a biciklire és és elindultunk haza.
Lepakoltunk és le ültünk vacsorázni.
-Katy, akkor mesélsz? - kérdezte anya.
-Képzeld, megismertem egy lányt aki nagyon kedves. Sok mindent megtudtam róla, Min-seo a neve, 20 éves mint én és orvosnak tanul.
-Oh nahát! Ez nagyszerű! Máris lett egy barátod! - mondta apa csodálkozva.
-Igen, és holnap 5-kor mehetek taxival vissza a jégkorcsolya-pályához? Ott fogok vele találkozni és onnan megyünk egy kávézóba.
-Oh igen? Melyikbe? - kérdezte anya.
-A Coffee Bean-be.
-Oda ültünk be tegnap.
-Am... Lehet. Szóval mehetek holnap? - néztem rájuk boci szemekkel.
-Jól sejtem hogy nincs meg a telefonszáma hogy lemondd a találkozót? - sohalytotta anya.
-Jól! - vigyorogtam.
-Jól van akkor, menjél!
-Köszii! - mondtam boldogan - Köszönöm a vacsorát!
-Egészségedre! - mondta anya. Lefürödtem és belebújtam a puha ágyamba. 20:54.
Olyan jó, hogy máris lett egy barátom Koreában.