Maradj velem [Jungkook ff.]

14. rész

-Nem értem, hogy miért nem tudsz támogatni!-kiabáltam könnyes szemmel.
-Én támogatnálak, de...-csuklott el a hangja.
-De? Folytasd! Erre várok már mióta! Na gyerünk!-mondtam pillanatokkal később, de még mindig nem mondott semmit.-Én azt hittem, hogy megbízhatunk egymásban, és támogatjuk a másikat! Én megbíztam benned támogatást várva, de úgy látszik, hiába!
-Miért támogatnálak, abban, ami szerintem nem helyes!?
-Elítéled, pedig nem is ismered! Nem is csinált semmi rosszat!-mondtam, majd kételkedve nézett rám.-Tudod mit?-tártam szét a karom.-Nem érdekel a véleményed!-mondtam, sarkonfordultam, és könnyes szemmel elszaladtam az éjszakában. Kb 3 utcányit futottam, amikor már nem bírtam tovább, és lerogytam egy padra, a közeli parkban. Nem törődtem az engem figyelő emberekkel, autókkal, sőt még az éppen csepergő esővel sem, csak sírtam. Végig azon gondolkoztam, hogy az emberek miért nem tudják elfogadni, amit szeretnék. Mindenki azt hiszi hogy még gyerek vagyok, aki nem tudja eldönteni hogy mi helyes, és mi nem, de ez nincs így! Miközben ott ültem és sírtam, egyre jobban esett az eső. Mindenem elázott, a hajam, a ruhám, de nem törődtem vele. Egyszer csak egy ruhadarabot éreztem magamon, ami rámterült. Valaki leült mellém, és átkarolt. Mielőtt még ránézhettem volna, valami megzavart.

-Katy, ébresztő, hasadra süt a nap!-szólt anya. Dunnyögtem egyet, és magamban mérgelődtem, hogy pont a legrosszabb pillanatban keltett fel anya, pedig kíváncsi lettem volna, hogy ki lehet az a személy az álmomban.
-Reggeli.-mondta anya.
-Megyek.-dünnyögtem. Feltápászkodtam, és lebaktattam a lépcsőn egyenest a konyha felé.
Reggeli után átöltöztem, és k-popot halgattam. Mostanában inkább csak Got7-t szoktam hallgatni. Zene hallgatás közben elővettem a régi rajzaimat és kiszortíroztam azokat. A figyelmemet néha-néha elterelte az álmom. Próbáltam felidézni azt a rejtélyes embert, hogy hátha csak reggel nem emlékeztem rá, de még mindig nem sikerült. Valami olyan embernek kell lennie, akiben megbízok, mert az álmomban mikor leült mellém, megnyugodtam. Egyedül Min-seo-ra vagy Markra tudtam gondolni hogy valamelyikőjük lehetett az. Amikor már a rajzaimat kiválogattam, a kidobandókat belegyürtem a kukába. Hirtelen megcsörrent a telefonom, és megláttam hogy Mark hív.
-Sziaa!-kiáltotta.
-Sziaaa!-kiáltottam én is.-Mizu?
-Ja, csak tudod azért hívtalak, hogy ellenőizzük a minőséget. -nevette el magát.-Neem amúgy, csak a csütörtöki nappal kapcsolatban hívlak.
-Jaaa, értem!
-Engem elengednek. Téged?
-Még nem kérdeztem meg.
-Akkor gyorsan!
-Most?-kérdeztem meglepődve.
-Miért ne?
-Ahj, akkor várj!-mondtam és gyorsan leszaladtam.
-Anya, csütörtökön elmehetek Markkal sétálni?
-Miért mész el mindig mostanában?
-Mert nem akarom cserben hagyni a barátaimat.
-Még valami?-sóhajtott.
-Ő.. holnap elmehetek a BTS-sel valahova?
-Ahj.. menjél.
-Köszii!-mondtam, és visszaszaladtam a szobámba.
-Megengedte!-mosolyogtam.
-Szuper! És hánykor találkozzunk majd?
-Mondjuk.. 3-kor?-kérdeztem.
-Nekem megfelel.
-Okés.
-Képzeld két hét múlva megyünk turnéra.
-Komolyan?-kérdeztem kicsit csalódottan.
-Aha, Amerikába megyünk.
-És meddig lesztek ott?
-Egy hónapig.
-Oh.-sóhajtottam.
-De nyugi, ha lesz időm, akkor felhívlak. Rendben?-mosolygott.
-Rendben.-mosolyogtam vissza, de legbelül nem ezt éreztem.
-Oh, mennem kell!
-Okés.
-Szia!
-Szia!-mondtam és letette. Újra beindítottam a k-popot, és ledőltem az ágyra. Szomorú voltam hogy Mark elmegy.
Ő az egyik legjobb barátom.-gondoltam. Fura belegondolni, hogy régen szerelmes voltam belé. Nem tudom hogy már miért nem, de mostmár úgy tekintek rá, mint az egyik legjobb barát. És azt a bizonyos "pillangók röpködése a gyomromban" érzést sem tapasztaltam mostanában.
-Katy, ebéd!-kiáltott fel anya.
-Megyek!-mondtam. Lesiettem, és leültem az asztalhoz.
-Mi a baj?-kérdezte apa szomorú arcomat látva.
-Mark elmegy két hét múlva egy turnéra.-motyogtam.
-Tényleg? Na és hova?
-Amerikába.-mondtam csalódottan.
-És meddig lesz ott?
-Egy hónapig.
-Kibírod.-mondta anya, és elém tette a levest.