Titok

10.rész

Jungkook szemszöge

Jiminnel kézenfogva sétálok haza, vagyis hozzájuk. Chaeyoung írt, hogy beszélni akar velem. Mikor ezt elmondtam Jiminnek nem ellenkezett, bár látszott rajta a csalódottság. Mégis a kezemet fogja, vagyis annyira mégsem zavarja a dolog.
- Jungkook, kérdezhetek valamit?
- Persze- felelem, és kíváncsian hallgatom. Máskor nem szokott így előre engedélyt kérni, hanem csak nekem szegezi, ami piszkálja a fantáziáját. Igaz, hogy alig három napja kezdtünk el igazán beszélgetni, de ezalatt ezt tapasztaltam.
Jimin többnyire magabiztos és céltudatos. Nem kertel, és habozás nélkül kimondja a véleményét. Ritka az, amikor ilyen szende.
- A barátodnak, Yoonginak, van valakije?- kérdezi, mire kicsit leblokkolok. A legrosszabbra gondolok, hogy esetleg megtetszett volna neki a haverom. Lehet eddig csak ezért közeledett hozzám ilyen intenzíven. Hogy kérdezhessen róla, mert lehet fél oda menni hozzá. Röviden, kihasznált. Elég szörnyű érzés. A tudat, hogy én is ezt teszem valakivel, pedig még rátesz egy lapáttal.
- Nincs. Miért érdekel?
Chim bizonytalanul tekint rám, amiből megint nem sejtek semmi jót. A francba is, mi van, ha azt mondja bejön neki? Itt hagyom? Azt nem tehetem, hiába is tűnik jó döntésnek. Inkább, mint hogy lássa mennyire összetör ezzel.
- Ez elég titkos infó. Nem fogod elmondani senkinek?- kérdezi, a hangjában aggodalommal.
- Nem! Esküszöm!- vágom rá sietve.
Jimin egy darabig még vizsgálgat, hogy vajon valóban őszintén mondom-e ezt, majd végre felfedi azt a titkos infót:
- Azt hiszem Hoseok nagyon bele esett. Segíteni szeretnék annyival, hogy összeszedek róla néhány dolgot. És, mivel ti jóban vagytok arra gondoltam, mesélhetnél róla egy kicsit. Kérlek!- néz rám, boci szemekkel. Azt hiszem még sosem könnyebbültem meg ennyire. Ez nagyobb felüdülés, mint amikor leülök egy hosszú edzés után. Ha Jimin nem lenne itt, akkor most sóhajtanék egy nagyot.
- Na jó, legyen. Mit akarsz róla tudni?
- Mindent!- vágja rá azonnal, ami megmosolyogtat. Milyen aranyos, hogy ezt teszi Hobiért. Nem gondoltam volna, hogy szemet vetett Yoongira. Ég és föld a két ember.
- Hát mint észrevetted nem egy társaság kedvelő ember. Viszont ez nem azt jelenti, hogy mogorva lenne. Ha jobban megismered, és a bizalmába férkőzöl, akkor meglátod, hogy tud vicces is lenni. Nem bolondozik annyit, mint mi, de nem menthetetlen, hidd el! Szeret kosarazni, és jó is benne.
- Nem is gondoltam volna róla! Olyan alacsony- mondja, majd amint észreveszi hogy vigyorgok rá, megforgatja nagy szemeit. - Na jó, talán egy magas velem. De távolról kisebbnek tűnik!- magyarázza el. Az utolsó mondat már csak azért kell, nehogy beismerje, hogy ugyanakkorák. Csak Jimin törpesége sokkal aranyosabb.
- Mind kettőtöktől fél fejjel magasabb vagyok, szóval szerintem ugyanolyan alacsonyak vagytok- mondom, ezzel kiérdemelve egy kisebb ütést Jimintől. Meg se éreztem pici öklét. Hogy lehet ez a fiú ilyen apró?
- Hagyjuk ezt a témát, és térjünk vissza Yoongihoz! Szóval szeret kosarazni. És szokott is?
- Nem igazán. De ha Hoseok annyira oda van érte, akkor beszélgessen vele a kosárról. Így megindul a beszélgetés, és talán Yoongi nem is küldi el.
- Ez az! Szerintem nem illenek össze! Yoongi olyan rideg! Nem tudná úgy szeretni Hobit, ahogy Hobi szereti őt.
- Honnan veszed, Jimin? Szerintem meg lehet próbálni. Lehet Hoseok miatt megváltozik kissé- vonom meg a vállam. Persze csak akkor, ha megvan a szikra.
- Nem tudom. Féltem ettől- sóhajt fel, és egy rövid pillanatig a vállamra hajtja a fejét. Amilyen hirtelen tette ezt, olyan gyorsan húzódik is el tőlem.
Le rí az arcáról, hogy most rendesen zavarba jött.
- Bo-bocsánat, véletlen volt- hadarja, miközben a szabad kezét a szája elé teszi. Még így is látom vörös pofiját, és azt hogy mosolyog a kis mancsa mögött. Oh, már hogy haragudhatnék erre a gyönyörűségre? Csinálhatna bármit, nem utálnám meg. Az lehetetlen lenne.
- Semmi baj! Igazán nem nehéz a fejed- mondom, hátha visszahajtja a buksiját.
- Ezt sértő megjegyzésnek is értelmezhetném. Csak most nincs kedvem- motyogja a cipőjét tanulmányozva. Igazán érdekes lehet. Egy sima fehér tornacipő lenne, ha Chim nem firkálta volna már teli az egészet. Vannak rajta bohókás minták, apróbb dalszövegek, bizonyára Jimin kedvenc zenéiből, és még Hoseok kézirását is felfedezem az anyagon.
- Sokat unatkozom- ad magyarázatot a gazdagon kidíszített cipőre.
- Ahogy én is- mutatom fel neki a karomat, amin a bizarr rajzaim foglalnak helyet. Tollal csináltam őket töri órán, de egyszer tényleg magamra akarom tetováltatni ezeket. És még sok mást.
- Azta! Nem semmi, de tudtad, hogy így akár bőrrákot is kaphatsz?- kérdezi, miközben ujjait végig húzza az alkaromon át húzódó kicifrázott vonalon. Gyengéd érintései hatására, kellemes bizsergést tapasztalok a gyomromban, ami ismerős reakció.
- Tudtam, de mennyi rá az esély?
- Nem tudom. Arra nagyobb, hogy pár lépés múlva hazaérjünk- vonja meg a vállait. Komolyan már szinte a bejárati ajtóval szemben vagyunk, így Jimin a kezemet is elengedi. Megáll, ahogy én is megállok.
- Köszönöm a sok hasznos információt!
- Nincs mit!- vonom meg a vállam. Egyikünk se szólal meg ezek után, csak bámulunk egymásra. Jimin többször is olyan mozdulatokat tesz, mintha indulna, de mindig meggondolja magát. Talán itt a tökéletes esélyem, hogy ismét elhívjam valahová.
- Van kedved...- kezdenék bele a bénázásomba, de a kicsapódó ajtó meggátol benne. Chaeyoung lép ki rajta, ezzel közénk furakodva.
- Na végre, hogy itt vagy!- omlik a nyakamba Jimin húga. Chim megforgatja a szemeit, és se szó, se beszéd becsörtet a házba. Hangosan becsapja maga után az ajtót, mire összerezzenek. Mint egy hurrikán. Zavarná, hogy így lát minket?
- Gyere be!- rángat be Chae a házba, ami üres. Mindketten leülünk a kanapéra.
- Emlékszel arra a dupla randira?- kérdezi, de nem várja meg a válaszomat, már halad is tovább. - Szóval most hétvégén kerülne rá sor, és Jennie azt mondta, hogy egy nagyon elit étteremben!
- És...a nagyon elit éttermek drágák- mondom mosolyogva, de valójában nem érzek boldogságot. Semmit se érzek. Nincs kedvem ehhez, de megígértem.
- Igen, de akkor nem, ha Jennie jövendőbeli barátjának apjáé az az étterem.
Remek! Szóval boldogságot színlelve kell majd ennem a luxus kajákat, miközben a hétvégemet jobban is eltölthetném. Mondjuk Jiminnel is lehetnék, ha időben elhívtam volna.
- Értem- bólintok, majd felállok a kanapéról. Nincs kedvem itt játszani az agyam.
- Már nem akarod?- kérdezi szomorúan. Valójában tényleg ez az utolsó dolog, amit meg akarnék tenni jelen helyzetben, de ezt az egy alkalmat talán még kibírom. Aztán...aztán majd nem tudom mi lesz.
- De igen! Csak kifáradtam edzésen, és még tanulnom kell- hazudok a szemébe, olyan profin, hogy persze el is hiszi.
- Akkor oké a hétvége?
Bólintok, mire elmosolyodik, és a nyakam köré kulcsolva a karjait már csókolna is meg. Gyorsan magamhoz ölelem inkább, mert ezt még elviselem tőle. Egyre jobban idegenkedek az ajkaitól, pedig régebben Jimint a helyébe képzelve még rá is tudtam venni magam.
- Majd holnap beszélünk- búcsúzok el tőle, és elhagyom a Park házat.

Jimin szemszöge

A szobámban már szinte alig látok, olyan szinten besötétedett. És én még mindig csak a plafont bámulva fekszek az ágyamban. Nem tudok és nem is akarok megmozdulni.
Sejtettem, hogy ennek a napnak a vége is így fog telni. Egyedül vagyok, a húgom meg valószínűleg még Jungkookkal. Ki tudja mit csinálnak most... Azt hiszem jobb, ha senki.
A mellettem lévő telefonom villogni kezd, így már nincs olyan sötét. Sóhajtok egy nagyot, és felkészülök a Taeminnel való beszélgetésre.
Azonban nem ő hív, hanem egy ismeretlen szám. Nyilván nem vagyok hülye, ezért le is nyomom.
Pár másodperc után ismét villog, és én ugyanúgy cselekszem. Már nem is rakom le a telefonom, hanem a fekete képernyőjét figyelem. Nem tudom ki unatkozik annyira, hogy engem akarjon zaklatni, de ha még egyszer felhív elküldöm egy melegebb éghajlatra. Most nem vagyok olyan hangulatban, hogy toleráljam ezt a hülyeséget.
Ismét az a szám, ezúttal pedig fel is veszem.
- Haló! Keress mást...
- Én vagyok, Jimin- szól bele Jungkook, mire lefagyok. Honnan van meg neki az én számom, és mégis miért hív fel? Ezek szerint már haza is ment.
- Ki mondta el neked a telefonszámom?
Hosszú csend, bizonyára nem erre a kérdésre számított először.
- Taemin. De elég nehéz volt tőle megszereznem, mert sokat kérdezősködött miért kell- feleli nevetve, mire homlokon csapom magam. Ezért még holnap beszélünk, és azt nem teszi zsebre.
- Oh! Hát...elég rossz embert választottál.
- Igen, lehet. Mindegy, a lényeg, hogy megvan a számod és fel tudtalak hívni- mondja, de mostmár én is kíváncsi vagyok miért érdeklődik irántam.
- És mit szeretnél?- kérdezem nyugodtan. Eszembe jut, hogy rájuk csaptam az ajtót, amire nyilván ő is felfigyelt. Túlságosan tomboltam már belülről, és valamin már muszáj volt levezetnem a feszültséget, hogy ne robbanjak fel. Lehet kérdőre akar vonni emiatt? Akkor lerakom a telefont, és többet nem állok szóba vele, sőt még a közelébe se fogok menni. Ez jó terv is lenne, de erre már nem lennék képes.
- Hát csak érdekelt, hogy holnap ráérsz-e. Délután szabad vagyok, és tudod, hogy kicsit lekössük magunkat csinálhatnánk valamit- árulja el a szándékait. Eléggé hadart, de a lényeget értettem. Holnap is velem akar lenni.
Már csak az a kérdés, hogy én vajon vele akarok lenni holnap délután is? Közelebb akarok kerülni hozzá? Attól tartok, ha még egy ilyen találkát végig csinálok vele, végleg elgyengülök és nem tudok majd tágítani tőle. Rá függök, mint más a drogokra. Kínozzam magam továbbra is a hozzá fűződő érzelmeimmel? Ő nem lehet az enyém, ilyenkor mégis elhiszem, hogy az én barátom és hogy én az övé vagyok. Aztán itthon fejbe csap a szomorú valóság.
- Nem is tudom...
- Programod van?
Nem tudom mit feleljek. Az agyam és a szívem teljesen mást mond, és ez összezavar. Egyébként se szoktak egyetérteni, főleg ha Jungkookról van szó.
- Én...
Én nem akarok minden nap összetörni és utánad sírni, ezért nemet kell mondanom a holnapra.
- Nem, nincs. Szívesen lógnék veled suli után- válaszolom, végül a szívemre hallgatva és nem az eszemre.

Köszi, hogy elolvastad! ❤️❤️❤️