Titok

16.rész

Jungkook szemszöge

Jimin sebes léptekkel igyekszik egyre messzebb tőlem. De tegnap volt az utolsó eset, hogy futni hagytam.
- Na jó, elmondjam miért kereslek igazából?- kérdezem, mire Jimin kissé megugrik. Mérgesen fújtat egyet, de belátja, hogy engem nem rázhat le. Már az összes taktikáját bevetette ellenem, így én győztem.
- Igen- feleli fojtott hangon. Remek!
- Nem megy a matek és gondoltam te tudnál nekem segíteni.
Igen, ezzel hozakodom elő, mert egyébként tényleg nem megy a matek. Bár erre anyáék már intéztek nekem külön tanárt, de Jiminnel valójában nem is tanulni akarok.
- De miért én?- forgatja meg szemeit. Sokszor csinálja ezt, és be kell valljam, hogy nem igazán tetszik. Majdnem mindenre ez a reakciója. Jiminnek nem áll jól a flegmaság és mégis az esetek kilencvenkilenc százalékában ilyen a stílusa. Miért ölti magára ezt  az álarcot? Annyira szerethető személyisége van ennek az angyalnak, miért mutatja magát másnak?
- Mert miért ne- válaszolom, mire jön a következő szemforgatás.
- És mi van, ha én nem is értek a matekhoz?- kérdezi ezt úgy, hogy már több versenyen is dobogós helyet ért el. Ha ő nem ért hozzá, akkor senki se.
- Nos, akkor ott a Google, meg a zsebszámológép.
Chim alig észrevehetően elmosolyodik, amiből már le is jön a válasz.

- Szóval a végeredményt úgy kapod meg, hogy ezt beszorzod ezzel, itt!- magyaráz Jimin a piros tollával mutogatva nekem a füzetbe írt számítások között. Eddig végig beszélte az egész érthetetlen képletnek a menetét, de a szavaiból semmit nem jegyeztem meg. Viszont, ahogy csillogó, piros ajkait figyeltem megállapítottam magamban, hogy olyanok akár az érett piros cseresznye. Már csak megkóstolni szeretném őket.
- Világos?- néz fel a szemeimbe, mire én csak pislogok rá. - Nem. De miért? Túl gyorsan magyaráztam?
- Nem! Érthető! Szóval ezeket összeszorzom, és abból kijön ez- mutatok a végeredményre.
- Ja, ez szép és jó, de előtte még van egymillió lépés, amit végig kell csinálnod, hogy ezeket megkapd!- mondja, majd fáradtan felsóhajt. - Szerintem nem leszek matek tanár.
- Nem, velem van a baj. Tudod mit? Bocs, hogy raboltam az időded- hadarom el és a meggyötört füzetemet visszagyűröm a táskámba.
- Időm, mint a tenger, úgyhogy nem raboltál semmit- mondja szomorúan.
- Klassz!
A táskámat visszahelyezem a földre, de ekkor feltűnik valami. Egy üvegszilánk hever a padlón, ami elég veszélyes, ezért fel is veszem. Jimin akármikor beleléphet, ha nem vigyáz.
- Oh, azt hittem, hogy az összeset felszedtem- gondolkodik el, majd mellém lép és készüli kivenni kezeim közül az éles üvegdarabot.
- Jimin, ez veszélyes, simán meg is vághattad volna magad!- húzom el a karom, mire Chim cincog egyet.
- Miért aggódsz értem ennyire? Tudok magamra vigyázni!- dobbant egyet a lábával. Aranyos, hogy mindenen így felhúzza magát, bár semmi értelme. Lobbanékony, akárcsak a benzin.
- Egy szóval se mondtam, hogy ne tudnál- mondom, majd kidobom az üvegszilánkot. Még soha nem láttam ennyi csokipapírt, mint amennyi Jimin kukájában van. Ezt mind ő ette volna meg?
- Nem, csak gondoltad- forgatja meg a szemeit a mai nap már sokadjára.
- Ezt ne csináld!- szólok rá az előbbiért, de ő valószínűleg nem tudja mi a gond. Szemei kikerekednek, ajkait pedig elnyitja egymástól. Olyan pöszén néz rám, hogy az már lehetetlenség.
- Ne forgasd a szemed!- parancsolok rá, és elé sétálok. Megszeppent tekintetével követi lépéseimet, és fejét lehajtva is tartja. Ilyenkor már nem mer pattogni a kis pukkancs.
- De...- kezd bele halkan, ám ahogy felemelem buksiját a torkára forrnak a szavak.
- Hidd el, hogy sokkal szebb vagy, ha inkább mosolyogsz- árulom el, és kezemet piros pofijára helyezem. Sóhajt egyet, majd rögtön utána az ajkába harap. Kedvem lenne benedvesíteni azokat a cseresznye színű párnákat, amik sebesek a sok gyötréstől.
- Csessze meg!- hallok meg egy ismerős hangot a külvilágból, viszont a mostani helyzetben nem tudom beazonosítani ki az. Pár centire vagyok a szerelmem ajkaitól, de az isten se akarja, hogy végre megcsókoljam. Chim rémülten pislog párat, majd kis mancsaival lök rajtam egyet. Hagyom magam, bár azért dühös vagyok.
- Én...azt hiszem jobb, ha most mész- hadarja kipirulva, majd táskámat a kezembe nyomja és kitessékel a szobájából. A mögöttem becsukodó ajtó hangjára térek csak igazán magamhoz és így jut el a tudatomig mi is történt az előbb. Ha Chaeyoung nem jött volna haza, nekem se kéne itt állnom. Azt hiszem ezt hívják balszerencsének.

Jimin szemszöge

Hogy mi történt a szobám közepén tíz másodperccel ezelőtt? Fogalmam sincs, de nem is akarom jobban bele ásni magam. Igazából az is megeshet, hogy csak álmodtam ezt az egészet. Sietve megcsípem magam, de semmi. Ez nem álom. Csak éppen mindkettőnknek elment az esze.

Ma este is csak akkor megyek le enni, mikor már mindenki biztosan ágyban van. Szívesen ennék én a szobámban is, de az a helyzet, hogy elfogyott a dugi nasim és már szükségem van a rendes kajára.
Szedek ki magamnak a vacsiból, és asztalhoz ülök. Csönd van, csak a villa és a tányér egymáshoz ütődése hangzik fel néha-néha. Nem volt kedvem pálcikát elővenni, és ez az árva villa pedig pont kéznél volt. Kicsit nyomasztó egyedül vacsorázni úgy, hogy már megszoktam, hogy mindenki itt meséli el a napját. Ha tegnap lejöttem volna akkor csak csendben hallgattam volna a többiek beszámolóját. Anya egy idő után úgy is rákérdezett volna, hogy velem mi a helyzet, én pedig csak ennyit tudtam volna felelni: Semmi említésre méltó.
Viszont nem jöttem le, és anya valószínűleg nem szólt volna hozzám a látottak után.
El is ment az étvágyam. A maradékot a kukába kaparom, amiért a szüleim nem szoktak örülni, mert étel pocsékolás. Ők mindent elraktároznak későbbre, mégha a hűtőben is áll két hétig, míg végül ehetetlenné válik. A sütit el lehet rakni, mert az biztos elfogy később, de a rendes kajáknak már nincs ilyen vonzereje.
Ha már a hűtő, egy új cetlit fedezek fel egy mágnessel felaggatva.
Kíváncsian leveszem, és olvasni kezdem:

Szeretem a mochit.

Ennyi áll a papíron. Ez egyikünk kézírására sem hasonlít. Netán a család plusz egy fője tette volna ki? Jó, hogy megosztotta velünk ezt a tök érdektelen tényt magáról.
Összegyűröm a papírt és már készülnék kidobni a vacsora mellé, viszont egyszerűen nem bírom elengedni. Ez egy fontos tudnivaló róla, hiába mondta az erős és flegma énem azt, hogy nem. Körbe nézek, bár tudom, hogy már mindenki alszik, majd miután megbizonyosodtam arról, hogy nincs itt senki, a zsebembe süllyesztem a cetlit.

Köszi, hogy elolvastad! ❤️❤️❤️