Titok

21.rész

Amikor Jungkook azt mondta elleszünk nem arra gondoltam, hogy majd lelépünk az első öt percben, otthagyva a szüleit, akik bizonyára annyira bele vannak merülve a játékba, hogy mindezt észre sem veszik.
- Hova is megyünk most?- kérdezem Kook mellett loholva, mivel ő sokkal gyorsabban megy, mint én. Nagyobbakat lép, közben pedig fogja a kezem, így muszáj vagyok felvenni vele a tempót még az enyhén fájó bokámmal is.
- Bocs, nem így terveztem! Teljesen kiment a fejemből az a hülye edzés!- mérgelődik, és hirtelen megáll, mire én próbálom kevésbé látványosan kifújni magam. Ha lenne rá lehetőségem, de mielőtt még rendbe tudnám tenni a légzésem Jungkook maga elé ránt és szenvedélyesen megcsókol. Ajkait mohón mozgatja az enyémeken, olyan mintha fel akarna falni. Nagyon tetszik.
- Ne haragudj! Nem muszáj velem jönnöd, ha nem akarsz- mondja már sokkal nyugodtabban, én viszont izgatottá váltam az előbbitől. Hogyan is haragudhatnék rá egy ilyen fergeteges csók után?
Kezei most kicsit lejjebb csúsztak a derekamról, de mégsincsenek túl lent. Máris ennyire vágynék rá, hogy megfogja a fenekemet? Egy kicsit még várnom kéne.
Azt hiszem bennem is dúlnak a hormonok, és ha még egy lovat nem is dugnék meg, Jungkookra könnyen rávetném magam.
- De akarok. Csak a lábam még mindig nem száz százalékos. Sajnos nem múlik el egy nap alatt a fájdalom- vallom be, mire az előttem álló huncut vigyorra húzza ajkait.
- Kapaszkodj!- mondja, majd hirtelen felkap. Nagyon más választásom nincs, mert ha nem kapaszkodok, akkor a földre pottyanok.
Jungkook úgy indul el velem, mint pár nappal ezelőtt az orvosihoz igyekezve.
- A csapattársaid mit szólnak majd ehhez?
- Azt mondtad tartsuk titokban, szóval ha nem gond mielőtt odaérnénk leteszlek- válaszol, mire az egyik kezemmel homlokon csapom magam. Én mondtam, hogy legyen titok a kapcsolatunk és mégis megfeledkezem róla. Még szerencse, hogy Jungkooknak ilyen jó a memóriája.

Az edzőjük azt mondta az elején, hogy jövőhéten egy meccsel kezdenek, és nem tudom, hogy emiatt-e, de a csapat most sokkal jobban teljesít, mint a legutóbbi alkalommal, mikor láttam őket. Jungkooknak igaza volt: éles helyzetben tényleg összekapják magukat.
A nézőtéren csak elszórva helyezkednek el emberek, de ennek ellenére mikor valaki gólt rúg elég nagy lesz a hangzavar. Még most is Kook a gólkirály, mert a "csapata" eddigi hat pontjából hármat ő vitt be, a maradék hármat pedig három másik játékos.
Hogyha ma is zavarban van miattam, az megint nem megy rá a teljesítményére.
Miközben elmélyülten nézem a meccset megcsörren a zsebemben lévő telefonom. Gyorsan felveszem, mert ezzel megzavartam a többiek koncentrációját is. Olyan, mintha egy vizsgán lennék.
- Ki az?
- A legjobb barátod?- kérdez vissza Taemin, majd csattint egyet a nyelvével és vesz egy nagy levegőt- Mindegy, hol vagy most?
- Hát...úgy mindenhol, tudod csak sétálgatok- füllentek, de Chaeyoung után Taemin elől kell a legprofibban eltitkolni, hogy járunk Kookkal. Mindig úgy bezsong, talán még véletlenül a testvérem előtt is elszólná magát. De az a minimum, hogy nem lenne nyugtunk.
- Nem tervezel elsétálgatni a házadhoz? Beszélgetni akarok- hadarja izgatottan, viszont még így is le kell most ráznom valahogy. Az edzésből márcsak tíz perc van hátra, de nem úgy terveztem, hogy rögtön utána haza szaladjak. Nem is tudnék nagyon sietni a fájós bokám miatt.
- Hát elég messze vagyok most és lassan haladok. Nem hiszem, hogy olyan gyorsan odaérnék. De mondd, figyelek!
Félig. Teszem hozzá magamban, mert a pasim játékára is figyelnem kell. Olyan fürgén és félelmet nem ismerve halad a labdával, hogy az "ellenfél" meg sem próbálja elrúgni előle a labdát. Én is félnék most a közelébe menni, mert a végén még felöklelne, mint egy bika.
-... Taehyunggal. Hihetetlen! Unbelibuble!
- Mi van Taehyunggal? És az nem unbelibuble, hanem unbelievable. De ne is foglalkozz vele!- mondom, bár még így is elmotyog egy " oké, nem mindegy?"- et.
- Azt mondtam, hogy a mi egyszarvúnk kavarni kezdett Taehyunggal. Egy csaj rájuk nyitott az öltözőben.
- Wow- tátom el a számat és visszaemlékszem a múlt hétre, amikor láttam őket beszélgetni az udvaron. Igen, a barátom ragyogott akkor. Én ennek csak örülök. Taehyung jó lesz majd hozzá, ebben teljesen biztos vagyok. Na meg abban is, hogy  egyszer felrobbantják az iskolát kettesben, ami nem is lenne olyan nagy baj.
- Ugye? Várj, most szomorú vagy, mert neki összejött, neked meg nem?- aggodalmaskodik, így egy kis bűntudatom támad, hogy nem mondom el neki az igazat.
- Dehogy! Nagyon örülök nekik! Tényleg, majd meg is mondom neki.
- Remélem neked felveszi. Akkor tényleg nem bánt a dolog?
- Nem- mondom ezt őszintén. Ha most nem lennénk valóban együtt Jungkookkal, akkor is boldog lennék, mert Hoseok mégis csak az egyik legjobb haverom.
- Na jó. Akkor én most szépen hazavonszolom a seggem. Majd holnap találkozunk.
- Persze, szia!- teszem le a telefont, majd visszagyömöszölöm a zsebembe.
Felnézve a pályára fáradt focistákat és egy mogorva edzőt pillantok meg. Lassan mindenki elsétál az öltöző felé, ahol gondolom zuhany is van, hogy lemossák magukat. Én meg csak várok.

Most a lelátóhoz ragadtam, és Jungkook rohan ide hozzám egy boldog nyuszi mosollyal az arcán. Nem ma lesz a pillanat, amikor meghalok miatta, de elég közel kerültem hozzá.
- Elégedett vagy?- vonja fel játékosan a szemöldökeit. Éles a kontraszt a dühös, félelmet keltő, szexi és a cukiságot árasztó, nyuszis kisfiú Jungkook közt, és én nem tudom eldönteni melyiket imádom jobban.
- Ennél elégedettebb nehezen lehetnék. Csodálatos voltál- mondom elvarázsolva, mire Jungkook arckifejezése átvált: most valahol a két domináns énje között lebeg. Úgy néz a szemeimbe, hogy mozdulatlanná dermedek, de közben a gyomrom vadul ugrándozik.
Közelebb csúszik hozzám annyira, hogy a térdünk és a vállunk összeérjen. Még ennél is közelebb akarok kerülni hozzá, olyannyira, hogy elszívjuk egymás elől a levegőt. Örömmel fulladnék meg a karjaiban.
- Nem tudom mit csinálnék nélküled. Egyetlen pillantásoddal eléred, hogy lehetetlent nem ismerve megtegyek bármit. Lehet nyálas, de... semmire sem vágytam még ennyire, mint rád.
Mikor befejezi rövid, de érzelmes monológját csak azt veszem észre, hogy bekönnyeztem. A legmerészebb álmaimban sem történt volna meg, hogy Jungkook ezt mondja nekem.
Amikor azt hittem jó úton vagyok afelé, hogy megutáljon, jött a legnagyobb meglepetés. Egyáltalán nem bánom, hogy végül így alakult ez az egész.
Romantikus és érzelmektől túlfűtött csókot váltunk. Egy fél percre mindketten megfeledkezünk a nagy titkunkról és arról, hogy nem kellene már a második nap felfedni Jungkook csapattársai előtt.
- Haza kísérsz?- kérdezem, amikor egy nagyon kicsit eltávolodunk egymástól.
Kookie bólint, majd miután összeszedte a cuccát kéz a kézben hazaindulunk.

Elnézést a késésért xd

És azért is, ha még így is szörnyű lett.

Köszi, hogy elolvastad!  ❤️❤️❤️