Titok

11.rész

Tény hogy indult már jobban is a napom. Kint zuhog az eső, elaludtam a tegnap esti elmélkedésem után, és Jungkook sincs itt, hogy együtt menjünk suliba.
Egyetlen rozoga esernyő maradt hátra nekem, pedig gyanítom, hogy anyáék autóval mentek és a húgomat is vitték magukkal. Én meg majd rongyosra ázom, de semmiség. Legszívesebben nem is mennék suliba, de ott a délután, ami talán  megmentheti ezt a szörnyű napot. Addigra remélem eláll az eső, márcsak Kook miatt is. Ha engem nem szeret az időjárás, akkor legalább őt. Jungkookot mindenki szereti, szóval délutánra biztosan kisüt a nap.
Kilépve a házból megtapasztalhatom, hogy bizony nem csak szakad az eső, de még a szél is fúj, elég rendesen. Ez egy tökéletes nyári vihar, ami egyedül engem sújt ezen a reggelen, hisz az utca kihalt. Nekem kell így elszenvednem az iskolába.
Nagy levegőt veszek, és kinyitom az esernyőt. Van egy olyan érzésem, hogy nem fog sokat segíteni, és így is csurom vizes leszek, mire beérek, de azért a kezemben van.
Elszaladok a kapuig, mialatt a víz folyamatosan csapódik az arcomba. Az ernyő kifacsarodik a kezemből már most, de gyorsan rendbe hozom. Már amennyire lehet.
Futva indulok el, mivel késésben vagyok, és emellé a reggel mellé még nem hiányzik a tanár szemrehányása. Egész szépen haladok, a szél mintha csillapodott volna, így az eső már nem közvetlenül az arcomba érkezik. Lehetséges hogy valaki ott fent megszánt volna? Gondolta elég szenvedés lesz nekem az egyedül töltött idő a szobámban. Legalább reggel ne érje több csapás.
Egy pillanatig tényleg elhiszem, hogy még épségben eljutok a suliba, de aztán a kezemből kirepülő esernyő a tudtomra adja, hogy naiv vagyok. Nagyon naiv.

Szó szerint tiszta víz vagyok, mindenhol, mire beérek a suliba, readásul késve. Nem is merek a bejárattól beljebb merészkedni, mert valamelyik itt lézengő tanár esetleg meghallhatja a zoknim tocsogását. A kinti zuhéj még mindig tart, így fogalmam sincs mi tévő legyek. Anyáék munkában vannak, a húgom órán és a barátaim szintén. Lehet még egy tüdő gyulladást is összeszedtem okosságomnak hála.
A folyosó távoli végében lépéseket hallok, mire szaladni akarok, de a lábaim nem engednek. A földbe gyökereztek, akárcsak egy horror film szereplőnek. Ez az én kis horror filmem és az én démonom a felém közeledő valaki, akinek már az árnyékát is látom. Pár másodperc múlva meg is pillantom ki mászkál órák közben az üres folyosókon. Jungkook az. Most egy kicsit megkönnyebbültem, hogy nem egy tanár lát meg ilyen állapotban, viszont ez se sokkal jobb. Biztos nevetségesen nézhetek ki, így bőrig ázva.
Kook miután feldolgozta magában a látványt, egyenesen hozzám siet. Mikor teljesen elém ért, lesütöm a szemeimet, így észreveszem a kis tócsát, ami keletkezett körölüttem. Ilyen megalázó helyzetbe már rég keveredtem.
- Te jó ég! Jimin, ne a szakadó esőben akarj lefutni az iskoláig!- teremt le suttogva, hogy ne halljon meg minket senki.
- De...- magyarázkodnék, viszont Jungkook nem vevő rá. Megragadja a karomat, és a mosdóba húz. Valamiért izgatott leszek miért siet így velem, pedig semmi okom sincs az izgalomra.
- Sürgősen kell neked valami száraz cucc- mondja, majd tanácstalanul végigmér. Beletúr barna hajkoronájába, mire nyelnem kell egyet. Olyan szexi, még ilyenkor is.
- Van váltó ruhád?
Válaszként csak némán megrázom a fejem, és beharapom az alsó ajkam. Kezdek fázni, de nem akarok Jungkook előtt dideregni. Így is elég baja van velem.
- Akkor kell valami más...de csak a foci cuccom van nálam- gondolkozik hangosan, én pedig átölelem magam, hogy valamennyire melegebb legyen. De nem érek el vele semmit, hisz így is hideg van. Májusban a radiátorok sem üzemelnek, így nem tudok neki dőlni. Mit csinálhatnék?
- N-nem kell! Majd fe-fel hívom a-anyát- mondom vacogva. Kicsit ki fog akadni, de az a legkevesebb. Megártott a szaladgálás, és már most érzem az elkövetkezendő tüneteimet. Egész hétvégén az ágyat fogom majd nyomni.
- Jimin, te reszketsz!- veszi észre Kook, és egyből ugrik, hogy valahogy segíteni tudjon. Ő maga egyszál pólóban van, így nem tud rám teríteni semmit, mint ahogy a romantikus filmekben szokás. Helyette magához von, így felmelegítve a testemet és lelkemet egyaránt. A kezdeti sokk után, belebújok izmos mellkasába, ezáltal hallom szívveréseit. Mintha akármelyik pillanatban kiugorhatna a helyéről, úgy dübörög. Mégis olyan megnyugtató. Ilyen az, amikor Jungkook a karjai közé zár. Érdemes megjegyezni ezt az érzést, hisz csodálatos. Még így is, hogy érzem, egyre jobban pilledek el. Nem akarom elengedni!
- Felhívok valakit és hazaviszlek, oké?
Túl kellemesen érzem magam ahhoz, hogy ellenkezzek, ezért csak hümmögök.

Jungkook szemszöge

A nagybátyám kocsijából kiszállva, egyből Jimin kezére fogok, és úgy kísérem be a házba. Látszik rajta, hogy nincs túl jó bőrben és ágyban lenne a helye. Én itt leszek vele, ha kell egész nap, hisz ilyenkor kell valaki, aki babusgatja. Vagyis hoz neki kaját, meg ilyeneket.
Azonnal a szobájába igyekszik, gondolom átöltözni. Én várok rá, és nem is kell olyan sok idő, hogy rendbe hozza magát. Száraz ruhákban sétál elém, ám a haja még kicsit vizes. Gyámoltalanul álldogál előttem, a kis melegítőjében és nem mond semmit.
- Már nem fázol?- kérdezem, miközben megfogom mindkét kezecskéjét. Aggódom érte, hogy a mai kiruccanása miatt még komolyabb baja is lehet.
- Nem, már jobban vagyok! Köszönöm, hogy hazahozattál!- mosolyog rám angyalian. Ki van pirulva, ami nem tudom, hogy most jót vagy rosszat jelent-e.
- Nincs mit, Chim! Csak azt nem értem miért indultál egyáltalán el, ha láttad milyen zord az idő.
Egy nap hiányzás igazán nem nagy dolog, maradhatott volna itthon is. Így pedig szintén hiányzik, csak még mellé rosszul is érzi magát. Nem értem mire volt ez jó.
- Hát...tegnap megbeszéltük a délutánt, szóval...nem akartam ellógni- motyogja, ami nem szokása. Most olyan sebezhetővé vált. Furcsa, de örülök, hogy ezt az oldalát is látom, nem csak a rideget.
- Pedig megértettem volna, ha nem jössz el- nevetem el magam, mire Jimin is elmosolyodik végre.
- Azt hittem nem bírnád ki, ha nem mennék el.
- Fél óra sírás után túltettem volna magam- vonom meg a vállam, a szerep kedvéért.
- Ja, értem! Jó, hogy ez neked ilyen könnyen megy- nevet fel, de a hangjában keserűség bújkál. Miért? Nem akarom, hogy szomorú legyen.
- Mivel ma már egyikünk sem megy vissza abba a koszfészekbe, itt az egész nap. Ha akarod, csinálhatunk valamit.
- Mit?- kíváncsiskodik, egyre közelebb tolatva az arcomhoz. Nem áll szándékomban megcsókolni, hiszen ennyire tolakodó nem lehetek. Mit szólna hozzá, readásul? Azon nyomban elküldene, és az eddig elértek szerte foszlanának.
- Bármit.

Köszi, hogy elolvastad! ❤️❤️❤️