Neverending Story ᵐⁱⁿˢᵘⁿᵍ [✓]

« Epilógus »

Az utolsó oldalt elolvastam még egyszer, majd újra, s újra. Hallottam a fejemben Minho hangját, ahogyan láttam is őt. Szemeimből folyamatosan indultak a sós könnycseppek, miközben felkeltem a sírkő melletti padról.

Ismét a temetőben voltam. Ott közelebb éreztem magamhoz Minhot. Közelebb, mint bárhol máshol.

A kezemben szorongattam Minho naplóját, miközben folyamatosan a sírfeliratot néztem.
  
   

„Végtelen napjaink örökké ragyognak"
 

 

Szemeimet törölgetni kezdtem, majd letettem a sírhely mellett lévő padra a naplót, végül letérdeltem a sírkő mellé, s kezeimmel a gráníton lassan simítottam egy aprót.

Leírhatatlan fájt Minho hiánya. A szívem szakadt meg minden percben, s másodpercben.

-Hiányzol. - mondtam ki halkan.

Amikor csak tudtam kimentem Minhohoz. Úgy éreztem, mintha velem lett volna. Hiába volt a szívemben, ott kint akkor is másabb volt minden.

-Tudom, hogy velünk vagy. Tudom, hogy fentről figyelsz minket, s meghallgatod minden szavunk. - vezettem tekintetemet az égre. - Viszont akkor sem tudom, hogy ez miért így történt. Vagyis tudom, de nem értem. Velem kellene lenned. Közvetlenül mellettem.

A következő pillanatban a síron lévő virágokra vezettem tekintetem, majd az égő mécsesekre.

-A szerelmem lángja nem aludt ki Minho. Hiszek abban, hogy nem haltál meg. Hiszek abban, hogy egy békésebb, s nyugodtabb helyre mentél pihenni. Azon a helyen pedig vársz rám. S egyszer mi újra találkozunk. Azon a helyen pedig minden folytatódni fog. Látni foglak még Minho. Idővel, de melletted leszek. Ugye így lesz? - kérdeztem, bár tudtam, hogy választ úgysem kaphatok.

Abban a pillanatban viszont egy lágyabb, meleg szellőt éreztem meg a bőrömön. A levegőt kicsivel nehezebben vettem, miközben egy furcsa érzés járta át az egész testemet. Időközben a mécsesek lángja elaludtak, s a szívem sokkal hevesebben kezdett el verni. Viszont nem a félelem miatt. Minho jelenlétét éreztem.

-Jisung. - figyeltem fel egy ismerős hangra, majd megpillantottam Hyunjint közelíteni. - Ki volt itt veled? - kérdezte.

Nem válaszoltam neki. Csendben, s egy halvány mosollyal álltam fel, miközben Hyunjin megesküdött arra, hogy látott valakit mögöttem.

-Mit csinálsz itt? - kérdeztem.

-Mit csinálnék? Hiányzik a legjobb barátom. - mondta halkan, majd egyik kezét a vállamra tette, miközben a sírkőre nézett. - Hihetetlen. Inkább velünk maradt iyen árral, minthogy nélkülünk éljen tovább.

-Velünk maradt, ahogyan most is velünk van. - közöltem, miközben újra könnyek gyűltek a szemeimben.

Hatalmas szakadék van közöttünk. Míg mi az egyik oldalon, addig Minho a másikon van. A szakadék pedig mély, s tele van akadályokkal. És ez nem hátráltatja meg Minhot, ahogyan minket sem.

Ez a szakadék pedig maga a halál, mi lehet bármilyen rossz is, de nem elég erős ahhoz, hogy elfeledtesse velünk az érzéseinket, s az emlékeinket. Nem elég erős ahhoz, hogy véget vessen mindennek.

Minho nem hagyott el minket, s soha nem is fog. Velünk marad. Amíg emlékszünk rá, s szívünkben őrizzük, addig velünk is lesz.

Amíg pihensz, addig mi folytatunk mindent. S majd, ha elfáradunk lepihenünk melléd. Addig viszont óvd minden léptünk, Minho.

Ígérem, hogy újra találkozni fogunk.
Ígérem, hogy sosem felejtelek el.

Szeretlek, s foglak is.
Hosszabban, mint az öröklét...

================================

Sziasztok❤️

Háát igen, most már tényleg vége. Remélem, hogy azért szomorú véggel is tetszett nektek.😅❤️

Köszönöm, hogy olvastátok, ahogyan minden mást is.❤️