Neverending Story ᵐⁱⁿˢᵘⁿᵍ [✓]

20. - Utolsó napok

╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮

░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░

---------------------------------------------------------

Soha nem válunk el, egyek vagyunk. Együtt lépdelünk közös álmunk útján.

---------------------------------------------------------

Késő.
Hibáztam, most bűnhődöm.
A súlyát érzem, de Nektek miért kell éreznetek?

Még, ha nem is mentem Veletek, de az orvoshoz jártam.
Muszáj volt. Reménykedtem a bíztató szavakban, ám sosem kaptam.
Éppen ellenkezőleg.

Pár napot jósolt az orvos.
És ez úgy megérintett, hogy amint hazaértem zokogni kezdtem.

A fejemben visszajátszódott az elmúlt félév, ahogy a Mi történetünk is.
Folyamatosan Rád gondoltam, miközben egyre jobban sírtam.
Órákig ez ment. Aztán hazajöttetek.

Többen is próbáltatok nyugtatni, de ez inkább számomra csak rontott a helyzeten.
Mivel semmit nem tudtatok kiszedni belőlem, ezért Chan rögtön hívta a menedzsert, aki természetesen most tudott mindenről.

Chant akkor hallottuk először káromkodni. Ez pedig mindenki számára a legrosszabb választ jelentette az állapotomra.

Hiába kértem bocsánatot.
Hiába mondtam Nektek sokszor azt, hogy mennyire szeretlek Titeket.
Hiába minden, mivel a sorsom eldőlt.
Saját magamnak okoztam a vesztem.
Menthetetlen lettem.

-Ha nem erőlteted meg magad, ha kiléptél volna... Velünk lehetnél. – mondtad nehezen mellettem, majd egyből magamhoz szorítottalak.

-Tudom. Sajnálom. Annyira tetszett ez az egész Veletek. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. – szipogtam.

-Persze, hogy nem gondoltad. Ki gondolta volna? Ez nem igazság. – akadt ki Chan.

-Az élet igazságtalan. – morogtam.

Téged sajnáltalak a legjobban.
Sajnáltam, hogy elhagylak és az is, hogy szerelmem már csak egy emlék marad a számodra.
Évekig öleltelek volna. Veled akartam leélni az életem.
Az életem, ami nem most fejeződik be...

Még csak most kaptalak meg, és már el kell engedjelek Téged.
Még csak pár hónapot hagytunk magunk mögött.

Mégis hogyan engedhetnélek el?
Miért velünk történik ez?

╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮

░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░

   
Életemben nem tört össze a szívem annyira, mint akkor.
Már a hiányod gondolata is sírást váltott ki belőlem.
Annyi minden várt volna még Ránk...