Neverending Story ᵐⁱⁿˢᵘⁿᵍ [✓]

19. - Első veszekedés

╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮

░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░

---------------------------------------------------------

Nem engedem, hogy mosolyod elhervadjon. Nem elég a holnap, nem elég az öröklét Szerelmem.

---------------------------------------------------------

Megbántam. Rettenetesen.
Ha nem lázadtam volna magam ellen, akkor nem történt volna baj.
Az orvos megmondta. Ha nem fogadok szót, készüljek a legrosszabbra.
Én arra pedig nem tudtam felkészülni...

Fél éves lett a Stray Kids.
Mindenki örült. Mindenki boldog volt.
A Stray Kids fél éve kettőnknek is jelentett valamit.
Mi is közeledtünk ehhez a hat hónaphoz.

Imádtam a közös perceinket. A hosszan tartó öleléseket.
A lopott csókokat, ahogyan a szándékosakat is.
Amikor csak tudtam öleltelek, fogtam a kezed, vagy éppen átkaroltalak.
Vigyáztam Rád, mint a szemem fényére.

Kettőnk közül nem Te voltál az, akire vigyázni kellett volna...

Még akkor sem mondtam semmit. Rám hagytatok mindent.
Beletörődtetek? Vagy feladtátok?
Már nem kérdeztetek semmit, ahogyan Te sem.

Hétről-hétre mentem az orvoshoz.
Hétről-hétre egyre rosszabb lett a helyzet.
Ahogy feladtátok a kérdezősködést, úgy adott fel az orvos is engem.
Nem tudott mit kezdeni a makacsságommal.
Viszont ez is bajt hozott rám.

A menedzser megtudott mindent az orvos által. Kiosztott. Durván, és jogosan.

Nem tudta, hogy mit csináljunk. A szívem, amiről kiderült, hogy sokkal gyengébb az átlagnál, hétről-hétre jobban gyengült a túlterhelés miatt.
Már az életemmel játszottam. A legszörnyűbb az, hogy az eleje óta tisztában voltam ezzel, s mégsem hallgattam az orvosra.

Mellettetek maradtam. Mindenáron ezt akartam. Nem bírtam volna ki nélkületek. Nélküled pedig főleg nem.

Ezután egyből megszűnt a bejárásom a céghez. A menedzser egyből szólt a vezetőnek.
Attól a naptól kezdve, pedig ki lett jelentve, hogy egészségügyi problémák miatt kimaradok egy ideig a banda tevékenységeiből. Ez rengeteg szomorú embert teremtett, ráadásul ti is újra rettenetesen aggódni kezdtetek.

-De... Nem lesz bajod, ugye? – kérdezte tőlem halkan Jeongin, aki a sírás szélén állt.

-Nem. – mondtam reménykedve.

-Minho... Megtudtunk mindent. – közölte Chan, miközben próbált higgadt maradni.

-Nem is szeretsz minket. – csattantál fel, majd elképedve néztem rád. – Ha szeretnél, akkor most nem lenne veszélyben az életed. Betartottad volna azt, amit az orvos kér.

Igazad volt. Ezt kellett volna tennem.

-Nem így van. Azért tettem azt amit, mert szeretlek Titeket. – közöltem. – Nem akartam nélkületek élni.

-Akkor nekünk miért kell majd nélküled? – kérdezted idegesen, majd felrohantál az emeletre.

Tanácstalan lettem.
Az életem kiesett az irányításom alól.
Onnantól kezdve az irányított engem.

╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮~╰☆╮

░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░░

   
Nem gondoltam komolyan...
Fájt a tudat, hogy mi van, ha bajod esik ennél is jobban.
Nem akartam nélküled élni.
Veled akartam lenni.