"Esze ágában sincs felébreszteni; ahogy végigtekint rajta, elfogja egy keserű érzés, miszerint a fiatalabb éjszakánként nem sok időt tölthet az álomvilágban, ha most ilyen könnyen magával ragadta, és nem moccan meg semmilyen külső hatásra.
Tudni aka...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Apró mocorgásra és fényhatásokra ébred, mire bágyadtan nyitja ki a szemét. Megerőltetve magát felemeli a fejét, így megpillantja az ágy másik felén Taehyunt, ahogy térdeit felhúzva üldögél, és egy vastag füzetet a combjára fektetve nagyban körmöl, mellette pedig egy kis lámpa ad gyér fényt. Teljesen ébernek tűnik: szemeiben az álmosság legapróbb jelét sem lehet észrevenni, valamint a pizsamáját is lecserélte már egy kapucnis pulóverre és egy farmerre. Beomgyu fáradtan sóhajt, majd közelebb hajolva rekedt hangon megkérdezi:
- Mit csinálsz? - Hangjára a szőke érdeklődve fordul felé, a szokásos félénk mosolyával.
- Naplót írok, a pszichológusom kérte. Mindennap le kell jegyeznem, mit ettem, volt-e rohamom, ha igen, akkor a körülményeit, és valami egyéb eseményt, ami fontos lehet a későbbiekben. Tegnap elfelejtettem, szóval gondoltam amíg alszol, bepótolom - magyarázza a tollat rázogatva a kezében, a másik fiú pedig csak kómás bólintásokkal reagál. - Ugye nem keltettelek fel? - Beomgyu legyint, miszerint nem érdekes, viszont ezután újabb kérdést tesz fel.
- Mióta vagy fent?
- Körülbelül egy órája... Most fél kilenc van - válaszol a telefonjára pillantva, majd folytatja az írást. - Mindjárt végzek, addig elmehetsz átöltözni, utána reggelizhetünk, ha akarod. - Az idősebb beleegyezve ebbe kimászik a takaró alól, aztán hátizsákját megfogva kilép a folyosóra, onnan pedig a fürdőszobába.
Lajhárokat megszégyenítő sebességgel átváltja pizsamáját a tegnap is hordott melegítőnadrágra és pulcsira, majd unott tekintettel a tükörbe néz.
Minden reggel úgy érzi, haja felülmúlja az előző napi kócosság-szintet, valamint azok a sötét karikák is egyre nehezebben tűnnek el a szemei alól. Megragadva a fésűjét alig egy perc alatt megigazítja tincseit, hogy elfogadhatóan nézzenek ki, aztán a csapot a leghidegebbre állítva megmossa az arcát, hátha egy éberebb állapotba hozhatná magát; nincs hozzászokva ahhoz, hogy hétvégén tíz óránál korábban keljen.
Fogkeféjére pillantva csak legyint egyet: úgyis most fognak reggelizni, azon a kevés időn már nem múlik. Szemeit dörzsölgetve ballag vissza Taehyunhoz, akivel aztán együtt vonulnak le a lépcsőn a konyháig, ahol a család többi tagja helyett egy, az asztalon heverő gofri-torony fogadja őket. A látványon örömtelien egymásra néznek, majd sietve letelepednek az édességkupac mellé, és nekilátnak az elfogyasztásának, immáron a fáradtság bármilyen jele nélkül.
A rágcsálás közepette Beomgyut többször is büszkeség tölti el, ahogy időnként kivételesen nyugodt barátjára pillant. Most, hogy már ismeri a hátterét, tudatosul benne, a fiatalabb valójában mennyire erős, hiába tűnik elsőre az ellenkezőjének.
Ha ő lenne a helyében, valószínűleg már nem élne...
- Megjött a cica! - Taehyun izgatott hangjára kizökkentve fordul oldalra, és követve a fiatalabb lépéseit, az ablakpárkányon észreveszi a fehér szőrgombócot, ahogy kíváncsian figyel az üvegen át. A fiatalabb fiú hezitálás nélkül nyitja ki a hátsó ajtót, majd lép ki a teraszra, ahonnan aztán int társának. - Gyere!
A sötét hajú követi őt, és leülnek a csempére, a macska pedig pár másodperc múlva már a szőke ölében tartózkodik. Beomgyu egy apró mosollyal figyeli őket, arcát enyhén csípi a reggeli hideg levegő, ám a Nap fénye miatt nem érzi azt, hogy fázna. A fűszálakon lágyan csillognak a harmatcseppek, ahogy a kerítésen is, ezzel milliárdnyi ragyogó csillagot hozva a nappalba, melyhez Taehyun kacaja és a cica dorombolása ad kellemes aláfestést.
Bizonytalanul a kiskedvenc felé nyújtja a kezét, hogy megismertesse vele az illatát, majd látva, hogy nem hátrál tőle, végigsimít a hátán, melyet a fiatalabb fiú szinte lenyűgözve néz végig.
- Lefotózlak titeket - jelenti ki, miközben felemelve a macskát Beomgyu lábára helyezi, majd felpattan. Az idősebb hátrafordulva látja, ahogy barátja szinte rohan az emeletre, amely miatt egy rövid nevetés hagyja el a száját, miközben újra az apró szőrmóknak szenteli figyelmét.
Ujjai bizonytalanul cikáznak a puha bundában: nem túl gyakran találkozott állatokkal, nem hogy hozzájuk is érjen. Gyerekkora végeztével kiveszett belőle az irántuk való rajongás, mégis ezúttal egészen kellemes érzéssel tölti el a piciny tappancsok egyenetlen taposása a combján.
- Valaki hívott. - Taehyun hangjára felkapja a fejét, a szőke pedig kifejezéstelen arccal nyújtja neki a telefonját, míg másik kezében a kamerája lapul.
- Yeonjun - motyogja a barátja, miközben tárcsázza a számot, és a füléhez emeli az eszközt, a következő pillanatban pedig már néma csendben ülnek, várva a válaszra a vonal túlsó végéről.
- Szia öcsi, zavarlak? - csendül fel az ismerős hang.
- Szia, nem, szerinted miért hívtalak vissza? - kérdez vissza Beomgyu egy éles, pillanatnyi nevetés kíséretében.
- Jó, figyelj, egyik haverom nagytakarítást tartott, és talált egy kék polaroidgépet, gondoltam neked vagy Taehyunnak kellhet esetleg. Elhoztam, nehogy a kukában végezze - magyarázza Yeonjun. - Érdekel?
- Aha, persze - válaszol a sötét hajú.
- Mikor mész haza?
- Valamikor délután. Miért? - A mondat közben lopva Taehyunra pillant, aki bár érdeklődve néz vissza rá, nem tudja elrejteni a csalódottságot a tekintetéből, miszerint várja, hogy újra vele foglalkozzon.
- Van kedved együtt vacsorázni valahol? - Az ajánlatra halványan elmosolyodik.
- Persze, majd még hívlak és megbeszéljük.
- Oké. Jó szórakozást Taehyunnal. Szia.
- Köszi, szia. - A hívás végeztével barátja felé fordul. - Na, újra a tiétek vagyok - simít végig a még mindig az ölében ülő macska hátán, a szőke hajú fiú pedig egy pillanat alatt lesz újra izgatott, ahogy előveszi a fényképezőgépét, majd hevesen magyarázni kezdi, Beomgyu milyen pozíciókba helyezkedjen a fotók elkészítéséhez.
