"Esze ágában sincs felébreszteni; ahogy végigtekint rajta, elfogja egy keserű érzés, miszerint a fiatalabb éjszakánként nem sok időt tölthet az álomvilágban, ha most ilyen könnyen magával ragadta, és nem moccan meg semmilyen külső hatásra.
Tudni aka...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
- Na, és jutottál már valamire? - érdeklődik Taehyun Beomgyutól a hét hatodik, egyetemekkel kapcsolatos előadása után, miközben testnevelés cuccaikkal a kezükben a folyosón haladnak.
- Nem - válaszol egyszerűen a másik megvonva a vállát.
- Akkor jó, mert én sem - vigyorog a fiatalabb hamis megnyugvással a hangjában. - Mehetünk együtt a híd alá, kényelmes a fű. - Társa csak kacagva forgatja a szemét, ahogy tovább sétálnak az öltözők felé, lelkük pedig elmerül egy kellemes káoszban, melyet a továbbtanulás megválaszolatlan kérdése okoz, melynek végleges eldöntésére még legalább egy év rendelkezésükre áll; ennek ellenére a megannyi tökéletesen eltervezett életút összezavarja őket, miszerint az üres ködben való tapogatózásuk helyes-e.
Beomgyu időnként jobbnak látta Yeonjun példáját követni: megszabadulni az oktatási rendszertől minél hamarabb felettébb csábítónak tűnik, ám ezzel megannyi megvetés és csalódás járna a környezete irányából. Magának tanul, de mégsem.
- Elfelejtettem, hogy ebédszünet van - motyog körbenézve az üres tornateremben, majd egy halk sóhajt kiengedve lehajol megkötni a cipőfűzőjét, míg Taehyun a tőle megszokott feszes testtartással ül mellette, és csillogó szemeivel mered rá.
- Adjak kaját? - kérdezi, mire az idősebb csak megrázza a fejét.
- Nem vehetem el tőled mindig - fordul vissza felé.
- De szívesen megosztom veled, nehogy éhen maradj-
- Tényleg nem kell, túlélem - zárja le a kérdéskört határozottan, így az aggódó fiú is felhagy a győzködéssel egy bólintás kíséretében.
Amint a távolban meghallják a visszhangzó csengőszót, többi fiúosztálytársuk is belibben a terembe, tanárukkal együtt, majd mindannyian engedelmesen beállnak egy sorba, és lélekben felkészülnek az elkövetkezendő négy kör folyamatos futásra; szinte minden alkalommal így kezdték az órát.
Beomgyu csak akkor jön rá, mekkora hiba volt elutasítani barátja ajánlatát, amikor haladni kezdenek a pálya mentén: feje már a távolság legelején figyelmezteti a bevitt kalóriák hiányáról erőteljes fájdalom formájában. Végigpillant a többieken, ahogy egyre csak lemarad tőlük - Taehyun a sor legelején rohan, valamint senki más nem látszik olyan szerencsétlennek, mint ő, aki vonszolja magát minden egyes lépés kedvéért.
Akármennyire is nem akar feltűnést kelteni azzal, hogy megáll, a harmadik kör felénél ez történik; egyik kezével a homlokához kapva leguggol, és csak ekkor tűnik fel neki, hogy a szíve is igencsak sebesebben ver a kelleténél. Forog vele a világ, úgy érzi, mintha bármelyik pillanatban felöklendezhetné a gyomra nem létező tartalmát.
Alig egy perc múlva ujjakra lesz figyelmes mindkét felkarján. Két oldalára pillantva egyetlen itteni barátjával és a tanárral találja szembe magát; lassan a segítségükkel újra állóhelyzetben tudhatja magát, ám ekkor felszisszen az újabb hirtelen fájdalomhullámra.
- Szédülsz? - érkezik a kérdés, mire csak egy erőtlen "igen"-t tud kinyögni. - Taehyun, kísérd haza, szólok majd az osztályfőnökötöknek.
- Mondtam, hogy adok kaját - szólal meg csalódottan a szőke, ahogy az öltöző felé ballagnak. - Reggeliztél egyáltalán?
- Nem - válaszol a másik, egy pillanatra kibillenve az instabil egyensúlyából, így kis híján újra a talajon köt ki, de barátja sikeresen elkapja, és ezután még szorosabban tartva magához vezeti tovább a folyosón.
- Valaki nem tud hazavinni? Téged még elbírlak, de a cuccainkkal nem tudom, mi lenne... - sóhajt gondterhelten, miután lefekteti Beomgyut egy padra, és elhelyezkedik mellette.
- A szüleim valószínűleg dolgoznak, Yeonjun meg... mennyi az idő? - kérdezi hangsúly nélkül.
- Negyed egy.
- Akkor most végzett, beszélsz vele? A táskám legkisebb zsebében van a telefonom. - A fiatalabb csak aprót biccent, majd teljesíti a kérést.
- Kihangosítom - jelenti ki kicsit bizonytalanul, aztán tárcsázni kezdi a számot.
- Szia öcsi, mondjad. - Yeonjun lelkes hangjára megrezzen, majd mély levegőt véve belekezd.
- Szia, öm, Taehyun vagyok. Beomgyu rosszul lett tesin, és egyedül nem tudom őt is meg a holmijainkat is elhozni, ide tudnál jönni, kérlek? - halkul el a kérdés végére.
- Rohanok, maximum tíz perc, és ott vagyok. Hol vagytok?
- Öltözőben, nyitva van az ajtó, megtalálod - magyarázza hevesen.
- Oké, indulok - zárja le a beszélgetést a másik, melynek végeztével a szőke kifújva a levegőt dől hátra, és Yeonjun érkezéséig csend telepedik a helyiségre.
