Mély levegő - TXT

Prológus

-- az az átlagos fiú, aki nincs jó barátságban a matematikával, aki tud gitározni, és aki azt a kevés kapcsolatát is akaratlanul leépíti két perc alatt.

-- az a bizonyos új osztálytárs, akit soha nem szólítanak fel a tanárok, hacsak nem jelentkezik, aki nem beszélget senkivel, és akiről lerí, hogy a mosolya mögé rejti a benne uralkodó káoszt.

___

Klikkek mindenhol vannak. Nincs olyan társaság - hiába állítják az ellenkezőjét -, ahol ne alakulnának ki kisebb csoportok, amelyek később teljesen zárttá válnak, nem engedve csatlakozni senkit. Főleg nem olyasvalakit, aki nemrégiben veszett össze az egyik taggal. Choi Beomgyu pedig épp a szerencsétlenek közé tartozott: pár hete volt egy eleinte apró nézeteltérése az osztály egyik vezető személyiségével, Jung Kaijal, amely aztán teljesen másba fordult át, így társak nélkül maradt. Nem igazán bánja; már hozzászokott, hogy akaratán kívül is összekap mindenkivel, így nem is számít hosszú barátságokra az életében.

Sokkal inkább a tény zavarja, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint még majdnem két teljes tanévet kell egyedül, padtárs nélkül töltenie, és az esetleges csoportmunkák is veszélyesnek tűnnek számára. Jól ismeri volt barátja és csapata kegyetlenségét, és semmi kedve elviselni a fölényes szavaikat, melyek folyamatosan repkednek a másik osztálybeli csoportosulás felé (akikkel viszont a kezdetek óta nincs jó kapcsolata, reménytelen bárhová is beilleszkednie).

Kicsivel több, mint húsz perc van hátra az első óra kezdetéig, ő pedig a második padsor fal felőli oszlopában a szendvicsét rágcsálva, másik kezében a telefonját tartva böngészik az Instagramon, azokat az embereket figyelve, akikhez a valóságban nincs semmi köze. Fekete tincsei mélybarna szemébe lógnak, ahogy lehajtja a fejét - fodrászhoz kéne már menni, gondolja -, lábával pedig unottan rugdossa a talajt, fehér cipője orra szinte már szürkére váltott az idők alatt összegyűjtött portól.

Úgy érzi, mintha valaki figyelné, és csak reméli, hogy nem Kai társasága tervezi a háta mögött, hogyan fogják megkeseríteni még két évét. Egyre idegesebb, ahogy továbbra sem múlik a bizonytalan érzés, miszerint valaki rajta legelteti a szemét, és egy idő után ezt megelégelve határozottan teszi le maga elé az eddig kezében tartott tárgyakat, majd hátrafordul, ám meglátva, ki is tekint rá percek óta, azonnal eltünteti a szitkozódó szavakat a nyelve hegyéről.

Új osztálytársuk nézte ki magának, ahogy összeakadt a tekintetük, az idegen pupillái mintha még jobban csillogni kezdtek volna, pedig mivel szemei valamivel nagyobbak az átlagosnál, az összes őket érintő fénycsóvát apró fehér csillámok formájában tükrözik vissza. Egyenes, szőke (nagy valószínűséggel festett) haja rendezetten lapul feje tetején, ajkai pedig egy bizonytalan mosolyt formáznak.

Emlékszik rá a tanév első napjáról, a remegő hangjára, ahogy köszönt, és bemutatkozott, bár a neve nem igazán ragadt meg az emlékezetében (valami Tae...yong?), Kai éppen hevesen magyarázott valamit a fülébe, miközben az új fiú pár mondatot hebegett magáról, majd elfoglalta helyét az utolsó előtti padsorban, a középső oszlopban, ahonnan most is Beomgyura figyel.

A sötét hajú kérdőn oldalra dönti a fejét, mire a másik csak magára, majd a második padban lévő üres helyre mutat, innen pedig könnyű kitalálni, mik is a szándékai. Beomgyu gondolkodás nélkül int neki, miszerint nyugodtan csatlakozhat hozzá, a szőke biccentve felkapja a cuccait, alig egy perc múlva pedig már egymás mellett ülnek.

Beomgyunak ekkor tűnik fel újdonsült társa ferde orra, hófehér bőre, és sovány testalkata (habár ő maga is alig éri el a magasságához megfelelő testsúlyt). Egy közös tulajdonság máris lehet bennük: mindkettejükre nagyok a ruháik.

- Szia - köszön az új osztálytárs halk, magas hangon, miközben szélesebb mosolyra vált.

- Szia. Choi Beomgyu vagyok - mutatkozik be a mellette ülő előre nyújtva a kezét, a másik pedig bizonytalanul megrázza azt. Tenyere valamivel kisebb Beomgyuénál, valamint nagyon hideg, mintha csak rá nem hatna a fűtés.

- Én Kang Taehyun - válaszol apró, sűrű levegővételekkel. - Remélem, nem baj, hogy ide ültem, csak láttam, hogy egyedül vagy, és...

- Semmi gond, sőt, örülök neki - mosolyodik el Beomgyu, hátha ezzel valamiféle támogatást nyújt Taehyunnak.

- Köszönöm. - Egy éles sóhaj kíséretében előre fordul, és kinyitva a biológia tankönyvét tanulmányozni kezdi a múlt órai leckét. - Jó étvágyat a szendvicsedhez - teszi még hozzá utoljára társára pillantva, majd véglegesen a tananyagba veti magát, de szapora levegővételei nem változnak a beszélgetés végeztével sem.