"Esze ágában sincs felébreszteni; ahogy végigtekint rajta, elfogja egy keserű érzés, miszerint a fiatalabb éjszakánként nem sok időt tölthet az álomvilágban, ha most ilyen könnyen magával ragadta, és nem moccan meg semmilyen külső hatásra.
Tudni aka...
Fejét lehorgasztva rugdossa cipője orrával a fehér csempét maga előtt, mindkét kezével maga mellett támaszkodva a széken, mely enyhén megremeg minden egyes mozdulatával. Körülötte üres csend honol a rendelő folyosóján, csak a padlón landoló koppanások és a falióra egyenletes kattogása tölti be a helyiséget. Az ablakon át beszivárgó napfény mindent megvilágít, a lámpák munka nélkül árválkodnak a mennyezeten.
Mellette ő és Taehyun holmijai hevernek egy hatalmas kupacot alkotva; egyenesen az iskolából jöttek ide, minden ott szükséges dolgot hozva magukkal. Telefonjára pillantva pár másodpercig hezitál, miszerint magához vegye-e: nem tartja helyesnek egy ilyen helyen ezt megtenni, ugyanakkor amikor észreveszi a megannyi üzenetet Yeonjuntól, meggondolja magát, és a lehető leggyorsabban visszaír neki, hogy megnyugtassa, minden rendben, már teljesen jól érzi magát a tegnapi állapotához képest.
Épphogy visszahelyezi táskájába az eszközt, az ajtó nyílására felkapja a fejét, és oldalra nézve megpillantja Taehyunt, ahogy lelkesen mosolyogva felé halad, majd odaérve egyből öltözködni kezd, mire követi a példáját.
- Milyen volt? - kérdezi halkan.
- Jó. Köszönöm, hogy ennyit vártál. Általában anya jön el velem, de ugye ma nem tudott - magyarázza. - Csak azért kell, hogyha rosszkedvűen jönnék ki, de most fel vagyok dobva!
- Örülök, hogy jól érzed magad - válaszol, miközben elindulnak.
- Lehet fura kérdés, de megkérdeznéd Yeonjunt, hogy hétvégén van-e kedve találkozni hármasban? Tegnap nagyon szimpatikus volt... - halkul el a fiatalabb a mondat végére.
- Persze, biztos ő is kedvel - biccent a másik, ezután pedig csendben haladnak tovább következő úticélukig a gyenge napsütésben, viszont ők egyre csak egy sötét hangulatba keverednek, nyoma sincs az eddigi mosolyuknak.
- Biztos, hogy te is jössz? - néz fel az idősebbre a szőke, miközben megtorpan a kapu előtt.
- Tudom, hogy neked ez fontos, szóval persze - vágja rá szinte azonnal, legyőzve a szorító érzést a torkában, miközben belépnek a temető területére.
Csak ezt hajtogatja magának: Taehyunnak fontos, hogy eljöjjön vele ide. Valamennyire számított rá, hogy egyszer ez meg fog történni, mégis amikor reggel meghallotta a kérdést barátja szájából, igenlő válasza mögött némi félelem és sokk bújt meg, mely most visszatérni látszik.
A fiatalabb apró lépésekkel halad a sírok között, időnként vissza-visszapillantva társára, aki egyre inkább kellemetlenül érzi magát, de ignorálva ezt követi őt.
Amint megáll, Taehyun motyog valamit az orra alatt, majd egy utolsó, feszült szemkontaktus után megszólal.
- Szia, Soobin. - Lassan közelebb lépked, így Beomgyu kiesik a látóköréből. - Ne haragudj, amiért régen voltam itt, és most nem hoztam virágot sem. De elhoztam valakit bemutatni. Ő itt Beomgyu, a legjobb barátom - pillant hátra rá, ő pedig csak egy ideges mosollyal az arcán veszi fel a szemkontaktust, miközben tesz előre egy lépést. - Ne hidd azt, hogy lecseréltelek... Sokat meséltem neki rólad. Neki is van egy másik legjobb barátja, Yeonjun. Jó lett volna, ha ismeritek egymást, szerintem jó társaság lennénk négyen. Mindennap hiányzol, és sajnálom, hogy akkor nem tudtam segíteni... De remélem boldog vagy, és büszke vagy rám, még ha ezt nem is mondhatod el nekem. Mióta Beomgyu velem van, úgy érzem, nem akarok utánad menni... Szóval még várnom kell, amíg megtudom, tényleg jól vagy-e. - Pár másodpercre megáll, feszülten kifújja a levegőt, és egyik kezével letörli a könnyeit. - Képzeld, most megyünk együtt cukrászdába, hétvégén pedig lehet Yeonjunnal is találkozom. De remélem tudod, hogy sosem felejtelek el, és gondolatban velem vagy minden pillanatban. Szeretlek.
Visszaballag a lesokkolt Beomgyuhoz, aki csak üres tekintettel mered maga elé, és egy szoros ölelésbe vonja. Miután az idősebb csak hezitálva viszonozza ezt, kérdőn felpillant rá.
- Szomorúbb vagy, mint én - kacag fel, mire a sötét hajú végre felé fordul. - Mi az? - kérdezi visszafektetve a fejét a másik vállára.
- Nem tudom... Sajnálom is, ami veletek történt, de büszke is vagyok rád, amiért kibírod mindezt - simít végig a hátán.
- Nagyra értékelem, hogy eljöttél. Hogyan háláljam meg? - bújik ki az ölelésből a szőke, de az ujjaikat szorosan egymásba fűzve tartja, ahogy elindulnak tovább.
- Nem kell semmi - vágja rá Beomgyu.
- Fizetem a sütid. Még a polaroid óta úgy érzem, tartozom.
- Már adtál egy csomó kaját...
- Akkor adok még, na - jelenti ki ellentmondást nem tűrően a fiatalabb. - Hétvégén elmegyünk bowlingozni? Ki akarom próbálni - folytatja immáron teljesen felpörögve, barátja pedig csak mosolyogva bólogat, miközben az utcán ballagnak, egymás kezét fogva az őszi langyos szellőben.
Lassan végigméri Taehyunt: mintha egy teljesen új ember lenne, mint pár héttel ezelőtt, legalább az ő társaságában. Sokszor nehéz elhinnie, hogy pont ő járt meg rengeteg mélypontot - hiszen az ő nevetése volt a legőszintébb és legfelhőtlenebb, amit valaha hallott; amikor pedig felcsendült, tudta, hogy együtt elértek valamit, mégpedig azt, hogy kettejük felett újra kisüssön a nap.
- Beomgyu, odaállsz a falhoz? - A kérdés közben a szőke előveszi a tőle kapott kameráját, ő pedig egy szó nélkül elhelyezkedik úticéljuk előtt. - A pszichológusom ma azt ajánlotta, együtt elkezdhetnénk egy albumot azokból az emlékekből, amikor igazán boldogok vagyunk. És szeretném, ha ez lenne az első kép - magyarázza a kezében lévő eszközt babrálva.
- Akkor már gyere ide te is, csináljunk egy szelfit - int az idősebb, mire a másik mellé lép.
- Három, kettő, egy! - számol vissza Taehyun harsányan, a kész fotót kézben tartva pedig egy félénk mosollyal az arcukon egymásra néznek, majd belépnek a cukrászdába.
____
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-- két elveszett tinédzser, akik szinte mindenben különböznek, akik csupán egy szerencsétlen esetnek köszönhetik, hogy ismerik egymást, és akik együtt képesek változni.
