SZJG Fanfic - Cortez x Arnold

21.

*Arnold szemszöge*

- Oké, csak hogy tisztázzuk. Most járunk? - kérdeztem Cortezt a hazafelé vezető úton.

- Hm, nem is tudom. Járunk? - kédezett vissza gonosz mosollyal, amivel csak egy nagyon kicsit húzott fel.

- Általában nem érdemes kérdésre kérdéssel válaszolni ilyen helyzetben... - sóhajtottam fel fáradtan - De akkor... Szerintem járunk. - jelentettem ki magabiztosan.

- Látom, ezt már véglegesen eldöntötted - kuncogott fel, mire csak megforgattam a szemem - Bár amit ma délután tettél, azután szerintem ez már nem is volt kérdéses...

- Jobb tisztázni a dolgokat. Amúgy is azt bárki megcsinálhatta volna-

- Mit? Hogy random letámad az iskola hátsó végében? - nevetett fel, nekem pedig ismét vöröses árnyalatot vett fel az arcszínem.

- Természetesen - válaszoltam a legnyugodtabb hangnemben, ahogy csak tudtam - Egy ilyen éneklés után ezt bárki megtenné...

- Hmmm, értem... Akkor úgy tűnik, hogy te vadásztál le engem... - hümmögött, én meg kikerekedett szemekkel néztem rá.

- Tessék? - rosszul hallottam...?

- Ja, semmi semmi! - hárított szinte azonnal - Csak... Csak a Nagyapám egy furcsa alak...

*************

Amikor éppen szét kellett volna válnunk, hisz más irányba lakunk, Cortez megfogta a vállam, és azt mondta,  menjek vele. Nem nagyon értettem, mit szeretne, egy ideig ellenkeztem is tanulásra hivatkozva, de végül belementem és követtem. Valahogy sejtettem, hogy ő hozzá megyünk, de gondoltam, hogy jobb ha azért rá kérdezek a dologra.

- Öhm... Amúgy pontosan hová is szándékozol engem vinni?

- Hozzánk. - adta meg a tömör választ.

- És... Miért is? - faggattam tovább.

- Mert be kell mutassalak a nagyszüleimnek. - adta meg a várva várt magyarázatot. Hirtelen megálltam, mire Cortez eléggé furcsán nézett rám. - Most meg mi van?

- Várjunk egy kicsit! Nem túl gyors ez? Mármint... Mármint még csak ma volt a napja! Nem siettjük el? És mi van, ha rosszul reagál-

- Amiatt te ne aggódj. - fogta meg a kezem(!) és azzal a lendülettel húzott is tovább a házhoz - Ők már régóta tudják. Sőt, szerintem még jobban is akarták, hogy összejöjjünk, mint mi! Az pedig eléggé durva...

- Oh... - reagáltam egyszerűen. Nem gondoltam volna, hogy Corteznek ilyen kedves nagyszülei vannak. Bár jobban belegondolva... Sokszor engedik hiányozni "beteg" címszóval...

A házhoz érve ráeszméltem, hogy a szívem már az egészséges pulzus határán túli ütésszámot produkálja. Valószínűleg ezt a barátom (!!!) is észrevette, ugyanis ujjait még erősebben szorította enyéimre, ezzel nyugtató hatást gyakorolva rám.

-Minden rendben lesz-mosolygott, és puha ujjait az arcomra helyezte, én pedig idiótán simultam tenyerébe, akár egy rühös macska.

- Hé, mi ez a viselkedés? Ezt későbbre terveztem~ - morgott Cortez mély hangján, mire testemen jóleső borzongás futott végig.

- C-Cortez...-motyogtam, majd kivettem a kezéből a kulcsát, és kinyitottam a kaput. A bejárati ajtó előtt nagy lélegzetet vettem, és beléptünk a házba.

- Itt az újdonsült pár! Nagyapa, hozd a kamerát! Ugye feltöltötted? - lelkesedett Cortez nagyanyja.

- Igen, igen. Minden reggel bedugom, hátha használni kell. - vigyorgott a perverz öreg. Cortez kínosan mosolygott, én pedig csak furán néztem rájuk.

- Nagyapa, viselkedj! - csapta meg a fejét Cortez nagymamája. Majdnem elnevettem magam. De csak majdnem.

- Gyertek, kicsikéim beljebb! Csináltam vacsorát! - invitáltak be minket. Kezdek félni...

Sziasztok!
Úristen, mikor írtunk ide utoljára...
Sajnáljuk a kihagyást, bevallom, nem volt kedvünk írni😅
De nyugi, tökéletes lezárást kap majd a jövőben a történet😌
Addig is hozzuk a részeket!