SZJG Fanfic - Cortez x Arnold

11.

*Cortez szemszöge*

Ahogy hazaértem, úgy éreztem, beszélnem kell azzal, aki a legjobban ismer és akiben a leginkább megbízom.

A nagymamámmal.

- Nagyi, beszélnünk kell. - szóltam határozottan.

- Gyere, üljünk le az asztalhoz. - biccentett.

Sok dolgot szoktam vele megbeszélni. Mivel a szüleim szinte le sem szarnak, csak küldik a pénzt, ezért örülök, hogy legalább itt vannak nekem a nagyszüleim. Bár néha nyomnám forever alone-ba is... Erre a következtetésre azért is jutottam, mert már láttam nagyin azt a mindenttudó mosolyt. Félek...

- Na, Cortez! Mondd el, mi bánt...

- Igazából az úgy volt, hogy...

- Várj! Tudod mit? Kitalálom. - szakított félbe - A fiúkhoz vonzódsz, igaz?

Én csak döbbenten néztem rá. Honnan...?
Hirtelen halkan felnevetett és a vállamra rakta kezét.

- Semmi baj, Cortez. Csak vicceltem! Na, halljuk a bajod!

Csak meredtem magam elé. Ezt most hogyan mondjam el...? Ez kicsit kínos...
Belenéztem a nagyim szemébe. Egy ideig bámultuk egymást, aztán hirtelen szerintem leesett neki, hiszen a szája elé kapta a kezét.

- Beletrafáltam, mi?

- Asszem' ja. - válaszoltam egykedvűen.

- Asszed? Most akkor az vagy, vagy nem?

- Ezt még én sem tudom biztosan Nagyi, még én sem... - sóhajtottam fáradtan.

- Hm... Hm.. - hallottunk hümmögést az ajtó mögül. Nagyi elkezdte maszírozni az orrnyergét, megköszörülte a torkát;

- Nagyapa! Micsinász?!

- É-én semmit! - jött be nagyapa az ajtón. - Annyit szögezzünk le, hogy véletlen sem hallgatóztam!

- Mindent hallott, igaz? - fordultam nagyi felé.

- Ahhoz kétség sem fér... - sóhajtott nagyi gondterhelten.

- Drága feleségem! - kiáltotta színpadiasan, mire én csak megforgattam a szemem - Ez a férfi dolog! A nők ezt nem érthetik!

Nagyi egy vállrándítás kíséretében kiment a konyhából.

- Cortez, ez teljesen normális.

- De... - ellenkeztem volna, de folytatta, ignorálva engem. Baszott jó...

- Tudod, mikor én voltam annyi mint te... - éééés itt elkezdődött a hosszadalmas hegyi beszéd, amit inkább nem írok le, mert elrohadna az agyatok.

A szófosás végén kimentem a konyhából, és lefeküdtem az ágyamra. A nagyapa utolsó pár mondatára gondoltam, még talán volt is értelme;

- "Akit kinéztél, nem egy félénk tinilány. Ő egy erős férfiú! Fiam, próbálkozz be nála! Terítsd le, mint vadász a zsákmányt!"

A nagypapának mindig is furcsa hasonlatai voltak, de ez... Már kicsit sok... A nagyi majd jól leüti...

De lehet, hogy igaza van. Tennem kell egy próbát! Persze, nem úgy, ahogy nagyapa fejezte ki... Egy kicsit másképp.
Igen! Mindenképpen! Furcsa egy ember vagyok... Főleg, hogy magammal beszélek...