SZJG Fanfic - Cortez x Arnold

29.

Öhm... Helló? Már 1 teljes hónapja nem volt rész... Wow.
Be kell valljam, nem igazán volt kedvem/időm írni. Ja, igen, most elvállaltam az írást egyedül, így a szünetben... Szerintem ezért is késett a rész xd
Dee végül csak itt van! Nagyon rövid, de... Remélem, tetszeni fog nektek és a következőt tényleg próbálom hamarabb hozni!
Köszi a türelmet🥰

*Arnold szemszöge*

"5 perccel a becsöncsgő előtt"

- Héé, miért nem vettél nekem semmit sem a büfében? - nyávogott Cortez már nem tudom hányadik alkalommal. Kezd eléggé idegesítő lenni...

- Mert nem volt pénzed - válaszoltam szűkszavúan - Amúgy is. Én is csak egy csokoládét vettem. Megérdemlem, nem?

- Nem - válaszolta mosolyogva. Erre megálltam és eléggé "Most komolyan?" fejjel néztem rá, mire ő... Kikapta a maradék csokit a kezemből és megette! Nem sokáig fog élni...

Már éppen azon voltam, hogy valahogy visszahozzam a lenyelt ételt (nem részletezem) amikor furcsa hangokat hallottunk a lépcső egyik zugából. Egymásra néztünk és elindultunk az adott irányba.

Halkan sétáltunk le a lépcsőn, nehogy meghalljanak minket. Komolyan, mintha valami nyomozókról szóló filmben játszanánk a főszerepet. Talán Sherlock és Watson? Nem, inkább Sherlock és Moriarty... Mi úgyis "ellenségek" voltunk mielőtt így... Értitek.

A hangokat egyre közelebbről hallottuk... Nagy valószínűséggel két személy csókolózott a lépcső alján lévő kissé eldugodtabb részben. Pontosabban két fiú, ahogy hallom... Úgy tűnik egy cipőben járunk.

- Menjünk közelebb? - suttogta Cortez a fülembe. Nagyon közel van...

- Mit tudunk tenni? Hamár idejöttünk... - fordítottam felé a fejem, ami úgy tűnik kissé erősen sikerült. Mindkettőnk feje hangosan koppant, mire fájdalmasan felszisszentünk.

Erre a hangok abbamaradtak. Vártunk egy kicsit, közben Cortez folyton nyaggatott, hogy adjak gyógypuszit vagy mit a fejére.
Gyógypuszi a nyelvtankönyvem...

Visszatérve...
Mivel összesen egy kijárat van, az is a lépcsőn felfelé, ezért egy idő után fel kellett fedniük magukat. Nem akartuk kényelmetlen helyzetbe hozni őket, de...
De.

Felbaktattak a lépcsőn, mire mindkettőnk lélegzete elállt. Pontosabban inkább Cortezé, én azért mondhatni sejtettem a kettőjük kapcsolatát. Andris és Robi lassan haladt el mellettünk, mindannyian szótlanok voltunk. Végül a két osztálytársunk lassan eltűnt a szemünk elől.

- Erre nem gondoltam volna - szólalt meg végül Cortez. Én csak megráztam a fejem és a vállára raktam a kezem.

- Valahogy éreztem, hogy nem. Pedig eléggé kitalálható volt... - vontam meg a vállam.

- Most akkor ezzel azt mondod, hogy én vagyok a hülye, te meg a lángész a - kihangsúlyozom - KAPCSOLATOK terén? Mióta lettél ennek is a professzora, hmm?

- Mondja azt, aki azt se tudta, hogy Reninek tetszik... - morogtam, felfelé lépdelve a lépcsőn. Cortez nem válaszolt, szóval vagy nem hallotta, amit mondtam, vagy nem akarta... De most már ez mindegy.

................................

- Ééés Arnold már megint késett - sóhajtott hangosan Kinga, mikor utolsóként beléptem a terembe. Csak megforgattam a szemem és a helyem felé indultam. Éreztem, hogy két szempár figyel, amire csak halványan elmosolyodtam. Elegánsan foglaltam helyet, ahogy mindig, elővéve a kedvenc könyvem. (Pontosabban az akkori kedvenc könyvem).

De valami furcsa volt. Ugyanúgy volt hangzavar, idegesítő hangok áradata.
Úgy érzem, itt baj lesz...