SZJG Fanfic - Cortez x Arnold

4.

*Arnold szemszöge*

Teljesen belemerültem az olvasásba, így a beszélgetésekből csak foszlányokat hallottam. Valami olyasmit, hogy nem is felelsz vagy merszezünk, hanem valami üveggel játszunk. Tudom mi az az üvegezés, de nem nagyon tolerálom. Egyszerűen csak nem értem a lényegét.

Hirtelen valaki kiemelte a kezemből a könyvet, persze pont akkor, amikor a legizgalmasabb résznél tartottam. Már elkezdtem volna dühösen magyarázni, de mikor megláttam az illetőt, nem kicsit lepődtem meg; Cortez volt. Az arcunkat pár centi választotta el és ő olyan édesen mosolygott, hogy a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Ekkor pedig valami még hihetetlenebb dolog történt; megcsókolt. Se szó se beszéd. Nem tartott túl sokáig, de én egy örökkévalóságnak éreztem. Jó érzés töltött el. Vágytam rá.

Miután elhajolt tőlem, visszaült a helyére és úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Reni teljesen elsápadt, elszaladt, Virág utána.

- E-ez mi volt? - kérdeztem teljesen lesokkolva.

- Hát haver - kezdte Andris - ez volt a feladata!

Bevallom, egy mikroszkópnyit csalódtam. Lehet, hogy örültem volna annak, ha önszántából tette volna? Ezen felül háttal nem kezdünk mondatot...

- Oh, értem. Én kimegyek a mellékhelyiségre. - siettem ki az ajtón, és a szobánk felé vettem az irányt. Ezt át kell gondolnom...

*Cortez szemszöge*

Unottan ültem a helyemen. Semmi életkedvem sem volt ehhez az egészhez, de Zsoltiéknak sem akartam nemet mondani. Vagy egy szobában maradni Neményivel még több ideig.

Először ugye felelsz vagy merszet játszottunk volna, de mivel Ricsi kivivott valamilyen italt, ezért Zsoltinak eszébe jutott az üvegezés.

Szóval ott ültünk, egy körben a többiekkel (az A-sok nem voltak jelen), és elkezdtük a játékot. Már egy ideje pörgött az üveg közöttünk, de én nem kerültem sorra.

Reni egyszer csak kiment, és úgy 5 perccel később vissza is jött, de nem egyedül; Neményi is vele volt.

Bazdmeg! Nem lehet egyszer nélküle is lenni? Miért kell mindig velünk lennie?

Na mindegy... Úgyis csak olvas, nem zavar sok vizet.

- Zsolti, te pörgetsz!

- Oké! Muhahaha~

Forgott és hamar meg is állt Kingánál.

Magabiztosan odament a lányhoz, és megcsókolta. Kinga megdöbbent, de viszonozta. Aztán a csók végeztével úgy pofon vágta, hogy Zsolti megszédült.

Ez után én következtem, nekem kellett valakit megcsókolnom, akit kipörgetek. Ne már! Ehhez semmi kedvem nem volt. Mire vállalkoztam?

Megpörgettem a kibaszott üveget, ami kibaszottul forgott egy csomót, és kibaszottul megállt Arnoldon.

Mi a...? Pont rajta! Ezen az átkozott könyvmolyon?! Akit annyira utálok, hogy már izgulok azon, hogy meg kell csókolnom?! Várjunk csak... Ilyenkor izgulni szokás?

Magamra erőltettem egy mosolyt és odasétáltam hozzá. A szemében meglepettség csillogott, mikor elvettem tőle a könyvet. Megint éreztem bódító illatát (honnan tudok ilyen szavakat?), nem értem, miért tetszik ennyire. És ekkor az ajkaink összeértek. Nem mélyítettem el a csókot, de valamiért mintha ezt lett volna a szándékom. Ú, basszus, mi van velem?! Én. Még. Mindig. Renit. Szeretem. Ugye?

Mikor elváltunk, láttam meglepődött, undorodott, csillogó arcokat. Reni teljesen lesokkolt, sírva elszaladt, Virág utána. Neményi is meglepődött, kiment WC-re.

Ez az érzés... Azt a személyt, akit a világon a legeslegjobban utálok, lesmároltam. Ilyen is csak velem történhet meg...

*Arnold szemszöge*

Az ágyon ülve kezembe temettem az arcom. Most sok gondolat kavarog a fejemben, át kell gondolnom ésszerűren, ahogy mindig is szoktam.

Rendben. A fő téma - bármennyire is nem szeretném - az az, hogy furcsán érzem magam Cortez közelében. Mintha összezsugorodna a gyomrom. Nagyon zavarban leszek, és nem merek odanézni. Az egész arcom vöröses árnyalatot vesz fel. Ezenfelül ez... ez jó érzés.
Lehet, hogy én...?