A Hortobágy rónáin éppen lemenőben volt a nap. A tornácon ültünk, előttünk csak a pusztaság. Hárman figyeltük a vöröses fényben izzó látóhatárt. A nagypapa, én és az urnában lévő nagyi. Bár ő már nem érezte a késő nyári sugarakat, mintha ott se lett volna. De számomra még ott volt. Még érződött a halovány loncillat, mi mindig körüllengte. Nagypapi is érezte.
Ezért ültünk egy fapadon, egy meleg augusztusi estén, hogy elbúcsúztassuk a nagymamát. A kedvességet, a szeretetet, a vidámságot és magát a jót, amit képviselt. Mert most, hogy elment, egy új korszak kezdődik. És ebből hiányozni fog a jó.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Darkness
Rastgele,,A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt, és szenvedést."
