Vértől mocskosak a falak a helységben. Néhol már egészen sötét színű, máshol viszont még frissek a nyomok. Igazi kínzókamra ez a hely. Aztán a fojtogató csendet léptek zaja töri meg. A lábbelik elérik az ajtót. Egy mély sóhaj, és kinyílik a bejárat. Ketten lépik át a küszöböt, bár ez enyhe túlzás, mivel a másik éppenhogy átvonszolja magát rajta. A gyengébbik elrettenve néz körül, majd belenyugodva sorsába átadja magát a fájdalmai kiváltójának, az előtte álló embernek. A másik még nem tesz semmit, csak nézi a szerencsétlent. Aztán odasétál a sarokban lévő asztalhoz és szemügyre veszi a rendelkezésére álló eszközöket. Felemel egy közepes tőrt, megforgatja a kezében, a rab remegve összehúzódik a sarokban. Hirtelen gondol egyet. A fegyvert tartó kéz nem a másikba fúródik, hanem a tulajdonosa szívébe. Még utolsó leheletével azt suttogja a sarokban lévőnek:
-Fuss!- majd végleg elveszti eszméletét. A fogva tartott pedig fut, ahogy csak bír ez elől a borzalom elől.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Darkness
Rastgele,,A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt, és szenvedést."
