Az erkélyen állt. Az eget kémlelte hátha talál valami megnyugvást háborgó lelke. Fekete felhők gyülekeztek az égen jelezve a közelgő vihart. A levegő szinte vibrált, érezni lehetett az elektromosságot. Valahol megdörrent az ég tovább fokozva ezzel a lány lelkében dúló vihart. Elegük lett a várakozásból. Egy hatalmas villámlás kíséretében eleredt az eső és ugyanabban a pillanatban jelentek meg az arcán a könnyek. Ez már túl sok volt neki. Nem gondolkodott. Átvetette magát a korláton. Zuhant, esett az esővel együtt. És mikor földet ért, vele együtt mint valami csoda folytán az eső is abbamaradt. Másnap a húga talált rá, aki csak annyit mondott, sírástól maszatos arccal: Elment, elment mint az eső. Azóta a nap óta csak nagyon ritkán esik eső a városban. De ha esik, akkor olyan nagy vihar van mintha a lány szenvedéseit visszhangozná.
ESTÁS LEYENDO
Darkness
De Todo,,A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt, és szenvedést."
