Idegesen kopogok a padon. Egy szó nélkül bámulok a táblára, mintha érteném mi áll rajta. Majd az órára nézek és csendben konstantálom, hogy már csak másodpercek választanak el a kicsengőtől. Ekkor kivágódik az ajtó, és végre az órák végét jelző megnyugtató dallam is megszólal. A terem bejáratánál álló személy nyugodt mosollyal várja a lányt, aki kitörő örömmel veti magát a nyakába. A lány természetesen nem én vagyok. Kínosan köhintek, mert természetesen eltorlaszolják a kijáratot. Észreveszik magukat, így szabadon távozhatok. De ekkor eszeveszett csókcsatába kezdenek. A szemem sarkában könnyek gyülekeznek. Felébredek az álomvilágból, hogy én lehetek az a lány, és elrohanok, mielőtt elbőgném magam. A tőlem telhető legnagyobb sebességgel futok hazáig. Mikor beérek a házba, csak akkor engedek utat a fogyni nem akaró könnyeimnek. Egy százas csomag zsepi elfogyasztása után, másnap boldognak mondható mosollyal lépek az osztályterembe. És talán egy nap én leszek az a lány, de egyenlőre a papírzsebkendők társaságára szorulok.
VOUS LISEZ
Darkness
Aléatoire,,A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet, a gyűlölet kínt, és szenvedést."
