My Precious Jewel - A legdrágább kincsem (Shownu x Kihyun, Monsta X)

1. Rész

Amint sikerült felfognom, hogy mit is mondott a vonal túlvégén lévő Minhyuk, bólogatva hümmögtem fel, bár még nehezemre esett egyenletesen levegőt venni a történtek után.

– Rendben, máris ott vagyunk – válaszoltam végül, a kagylót pedig sietősen tettem le.

Egy nagyot szusszanva, félve fordítottam hátat, Shownu ekkorra már visszavette ingét, épp azt gombolgatta be, arca pedig ki volt pirosodva. Hevesen dobogó szívvel, zavaromban lesütött szemekkel lépdeltem mellé, hogy felvegyem a földön heverő nadrágomat, de annyira kínosan éreztem magam, hogy elveszítettem a kontrolt a kezeimben, vissza is ejtettem a padlóra. A lehető leghangtalanabbul foglaltam helyet a gyűrött takarómon, és teljes csendben kaptuk össze magunkat a kis kalandunk után. Még jó, hogy semmi komoly nem történt...

Már a hosszú szövetkabátomba is belebújtam, indulásra készen álltam az albérletem ajtajában, amikor társam még visszafordult a konyhaasztalra hanyagul ledobott kocsikulcsáért. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, amióta megzavartak minket, egyszerűen nem jöttek szavak az ajkaimra, amelyek olyan nagy szenvedéllyel voltak csókolva csupán pár perce. És ezzel nem voltam egyedül.

Rövidesen elhagytuk otthonomat, beültünk az autójába, utunk pedig a rendőrőrsre vezetett. A lakásom a belvárosban volt, így általában az utazás nem volt több tíz percnél, most viszont óráknak tűnt ebben a fojtogató csendben. Combjaimat összeszorítva igyekeztem a lehető legkisebbre összehúzni magamat, miközben azt kívántam magamban, bárcsak láthatatlan lennék. Nagyon furcsa érzés volt. Ott ült mellettem az a férfi, akivel az évek óta tartó barátságomból adódóan a kapcsolatom közel sem volt távolinak mondható, fizikailag az a bizonyos távolság pedig a negatív érték felé hajlott az imént, és még csak rá sem mertem nézni. A mellettünk elsuhanó autókat figyeltem, majd hamarosan szemünk elé tárult a rendőrkapitányság monumentális épülete.

– A francba... – szisszent fel a sofőröm feszülten, ahogy pont elfoglalták a parkolóhelyet, amit kinézett nekünk. Erre persze odakaptam a tekintetem. Milyen idegesnek tűnt. Valójában tudtam, hogy nem a parkolós incidens miatt lett dühös, hanem a hálószobámban történtek miatt.

Egy kis keresgélés után távolabb meg tudtunk állni, így sietős léptekkel el is indultunk a bejárat felé. Hűvös őszi reggelre ébredtünk ezen a napon. Gyorsan szedtem lábaimat, hogy ne maradjak el legjobb barátom mellől, mire utolértem, hirtelen megtorpant az üvegajtó előtt, miután kinyitotta azt. Most néztem fel a szemeibe először az incidens óta, ő csak komoly arckifejezéssel biccentett. Akaratom ellenére is egy halvány mosollyal viszonoztam udvariasságát, bár arcom valószínűleg ismét egy pirosabb árnyalatot vett fel. Egyenesen a főnyomozó irodájába mentünk, ott pedig csak Minhyukot találtuk.

– Végre! Ezt nézzétek! – pillantott ránk a kissé rumlis íróasztal mellett ácsorgó szőke, miközben egy toll végét rágcsálta egy jelentést olvasgatva.

– Szóval akkor elindult – bújtam ki kabátomból menetközben, majd Minhyuk mellett letámaszkodtam a bútorra, hogy én is megnézhessem a papírokat.

– Bizony, hogy elindult. Felvette egy biztonsági kamera, amint az emberei repülőjegyekkel és egyéb iratokkal távoznak egy utazási irodából. Leolvastuk a számot, holnap délután indul a gépe – lapozta fel a biztonsági kamera felvételeit tartalmazó irattömböt, amire bólintottam egyet.

– És az úticél... Vlagyivosztok.

– Ahogy mondod. A bárónk vonattal tervezi átutazni Ázsiát – vigyorodott el izgatottan. – Azt hitte, hogy ezúttal is el fogja kerülni a rendőrség figyelmét a szervezkedése, de arra nem fog számítani, hogy társasága is lesz – pakolta le az asztalra a három darab repülőjegyet és a Transzszibériai Expressz másodosztályú jegyeit.
Ekkor sétált oda Shownu is, éppen egy pohár vizet kortyolgatva, majd felhümmögve bólogatott.