My Precious Jewel - A legdrágább kincsem (Shownu x Kihyun, Monsta X)

16. Rész [Befejező rész]

– Kihyun szemszöge –

A szerelmünk kiteljesedése utáni percek igazán varázslatosnak hatottak. Szorosan összebújva, csendben fújtuk ki magunkat, körülbelül tíz perccel később Shownu felemelte fejét mellkasomról, ellágyult tekintettel mosolygott rám.

- Minden rendben, kicsim? Nem fáj semmid? – simogatta meg derekamat, majd gondoskodóan simította a fülem mögé hajamat, aztán az előbbi forró pillanatok okozta verejtéket törölte le homlokomról.

- Jól vagyok – mosolyogtam rá eufórikus boldogsággal, kicsit szégyenlősen néztem bele sötét szemeibe. - Kicsit furcsán érzem magam, de azt hiszem ez teljesen normális az első alkalom után – kuncogtam halkan, átölelve hátát, egy csókot nyomva ajkaira.

- Én… Most gyönyörűbbnek látlak, mint valaha. Valami elképesztő a kisugárzásod, amióta tudod, hogy most már hivatalosan is az enyém vagy. – húzta a száját egy szerelmes mosolyra, miután pár másodpercig csak kielemezte arcom minden egyes szegletét szemeivel.

Bókjára egy nagyot szusszanva túrtam hajába, hogy aztán egy finom csókot kezdeményezhessek. Miután lustán csókolóztunk még egy ideig, Shownu egy zsebkendő segítségével letisztogatott engem, hogy aztán magunkra vehessünk pár ruhadarabot. Csak annyira kellett, amíg el nem jutottunk a fürdőkabinunkig. Kicsit úgy éreztem, mintha tizenévesek lennénk, akik el sem tudnak szakadni egymástól, annyira ragaszkodtunk most egymás közelségéhez. Amikor már csak a kellemesen meleg víz alatt ácsorogtunk, jólesően hunytam le szemeimet. Igaz, hogy a lábaimat még mindig hihetetlenül gyengének éreztem, így szerelmembe kapaszkodva hagytam, hogy megfürdessen. Elég hosszan elidőztünk, a szerelmeskedésünk után pedig még pizsamát is elfelejtettünk hozni magunkkal, így a mai ruháinkat vettük vissza. Diszkréten, csak a kisujjainkat összekulcsolva sétáltunk egymás mellett, vissza a kabinunkba. Igazából… Ha Minhyuk látott volna most minket… Le sem tudnám tagadni, hogy mi történt, szó szerint kivirultam.

Mivel úgy véltük, hogy a harmadik szobatársunk már ma biztosan nem tér vissza a kabinba, Shownu bezárta utánunk az ajtót, én pedig már éppen elkezdtem volna átöltözni az alváshoz optimális öltözetembe, amikor csörögni kezdett a telefonom. A csengőhang irányába kaptam a fejem, majd amikor megláttam, hogy Minhyuk hív, szemöldökráncolva bámultam a képernyőre, majd a hívás fogadása után a fülemhez emeltem a készüléket.

- Mi újság? – kérdeztem rögtön, derűs hangon, habár több mint gyanús volt, hogy felhívott engem. Nagyon reméltem, hogy nincs semmi baj.

- Kihyun… - hallottam meg egy keserves, szipogó hangot a vonal túlvégéről, amire bedobbant a szívem. Hyung aggódó tekintettel ült le mellém, hogy jobban hallhassa társunkat.

- Mi a baj, Minhyuk? Valami baj van? – vált hangom egyre ijedtebbé.

- Hoseok bezárt engem… Nem akarom, hogy baja essen… Ki kell juttatnotok innen – zokogott fel egy kicsit a végén, én pedig abszolút nem értettem, hogy mit akar ezzel mondani. Mi történhetett?

- Nyugodj meg, melyik kabinban vagy? – igyekeztem tartani benne a lelket, közben már félig-meddig felvettem a cipőimet.

Amint elmondta, hogy merre találjuk őt, sietve, szinte futólépésben indultunk meg a vonat eleje felé, amikor odaértünk, Shownu hyung bekopogott.

- Itt vagy, Minhyuk-ah? – emelte fel a hangját egy kicsit, hogy biztosan hallja.

- Itt vagyok – szólalt meg az ajtó túloldaláról egy kimerült sóhajjal.

Tekintve, hogy volt már benne gyakorlatunk, illetve eszközt is hoztunk hozzá, pár pillanaton belül kattant a zár, megragadtam a kilincset, hirtelen nyitottam be. A félhomályos hálókabin padlóján ruhadarabok hevertek, az ágyon lévő lepedő meglehetősen gyűrött volt, Minhyuk pedig az ágynak támaszkodva ült a földön egy szál alsóneműben és egy túlméretezett, kigombolt ingben. Szemei ki voltak sírva, csuklói pedig erősen ki voltak dörzsölve. Csak ekkor láttam meg, hogy Minhyuk mellett hevert a szolgálati fegyvere, illetve a bilincse is.