My Precious Jewel - A legdrágább kincsem (Shownu x Kihyun, Monsta X)

3. Rész

- Már biztosan itt van – sóhajtottam egy nagyot, miközben bőröndömet elfektettem a padlón, hogy teljesen szétcipzározhassam.

- Ha elindultunk, akkor körbenézhetnénk. Talán az előnyünkre fog válni, ha hamarabb kiismerjük a terepet, mint a báró – elmélkedett Minhyuk, ahogy lassan elnyújtózott a fekhelyén, hosszan kinyújtózva. – Jaj de jó már vízszintesben lenni! – szusszant fel elégedetten, még a szemeit is becsukta, annyira jól esett neki pihenni a hosszú utazásaink után.

Én is már alig vártam, hogy kicsit ledőlhessek, de előtte mindenképp meg akartam keresni a plédemet, hogy tökéletes kényelembe helyezhessem magamat. Igazából… Nagyon kimerítőnek találtam ezt a sok utazgatást, aztán ahogy belegondoltam, hogy még legalább egy hétig folyamatosan ezt fogjuk csinálni… Nem kellemes érzéssel töltött el. Diszkréten rendeztem át bőröndöm tartalmát, a ruháim, alsóneműim alól pedig ki is szabadítottam végre a pihe-puha takarómat, végül a bőröndömet becsúsztattam a tárolórekeszbe. Kicsit hasogató fejjel ágyaztam meg a saját fekhelyemet, aztán le is heveredtem oda, orrnyergemet masszírozva mutató- és hüvelykujjammal. Hirtelen jött most ez a kínzó fejfájás… Minden bizonnyal az utazás, az éghajlatváltozás és alapjáraton a stressz okozta.

- Kihyun-ah… - suttogott Shownu, mivel Minhyuk elszundított felettem – Fáj? – kérdezett rá halkan, szemeiben pedig látszódott az őszinte aggodalom. Eddig olyan hanyagul, ellazulva heverészett ott, a másik bőrülésen, de most még a testtartásán is látszott, hogy kissé feszült lett. Mintha bármelyik pillanatban készen állt volna arra, hogy felpattanjon onnan, és mindent megtegyen annak érdekében, hogy elmúljon a fájdalmam

- Picit – válaszoltam enyhén magasabb hangon, mint szerettem volna, ahogy szemeimet összeszorítva tértem át a homlokom masszírozására.

Azt gondoltam, hogy most nem fog történni semmi, hisz… A fejfájás nem olyan dolog, amin bárki is segíteni tudna, de így csukott szemekkel csak azt érzékeltem, hogy lesüllyedt a matrac a derekam mellett. Úgy éreztem, hogy az arcom automatikusan égni kezdett, bizonyára ki is pirosodtam. Le is ejtettem magam mellé kezeimet, majd lassan nyitottam ki szemeimet, tekintetem pedig egy melegséget árasztó, sötét szempárral találkozott. Hogy sajnált engem… Pedig ez a kis fejfájás aztán igazán nem nagy dolog… A következő pillanatban viszont teljesen belém rekesztette a levegőt, ahogy nagy tenyerét hajamra, majd arcomra simította. Megszeppenve, elgyengülve álltam a szemkontaktust, majd miután kezét lesimította nyakamra, egy nagyot nyelve sütöttem le szemeimet. Talán… Eddig is ilyen volt velem, csak most már az én testem és elmém reagál rá másképp…

- Vegyél be egy fájdalomcsillapítót. Ha te nem hoztál, nálam is van. Ásványvíz is. – mormolta halkan, hüvelykujjával arcélemet cirógatva, amitől borzalmasan libabőrös lettem, a fejem búbjától a kislábujjam hegyéig.

- Ah, a bőröndömben van egy kis gyógyszeresdobozom – haraptam be alsó ajkamat zavaromban, amire felszusszant. A következő pillanatban már lehajtotta a kis asztalkát, kirakott egy színes műanyag poharat, háromnegyedig megtöltötte vízzel, s bár háttal állt nekem, nem láthattam, csak hallottam, hogy kipattintott egy fájdalomcsillapítót.

- Hyung… - néztem őt hálás tekintettel, jobban magamra húzva a plédemet, majd miután a kezembe adta a poharat és az egy szem gyógyszert, be is vettem azt.

- Pihenj egy kicsit. Ha elindultunk, felébresztelek titeket – mosolygott rám halványan, miközben levette szövetkabátját, majd eldőlt az ülésen, telefonján elindítva egy játékot.

A lehető legkisebbre összehúztam magam, a plédet pedig az államig felhúztam, teljesen Shownu felé fordulva hunytam le szemeimet, hátha tényleg jót tesz egy kis szundi. Észre sem vettem, hogy tényleg sikerült elszunyókálnom, csak amikor éppen egy eléggé abszurd álomból riadtam fel a kalauzok sípszójára. A hangzavar bizony az indulásunkat jelentette. És igen… Lassan meg is indult alattunk a jármű, elkezdtünk kigurulni az állomásról. 9288 kilométer, nyolc időzóna… Nagy kaland elé nézünk, ebben biztos vagyok.
Gondoltam, hogy Minhyuk is felébredhetett a hangoskodásra, de erről csak akkor győződtem meg, amikor lelógatta hozzám a kezét, integetett nekem. Halkan nevetve ráztam vele kezet, aztán fel is tápászkodtam helyemről. Visszabújtam cipőimbe, majd az ajtónk előtt ácsorogva vártam, hogy Minhyuk is összeszedje magát.