6. Rész

274 24 5
                                    

Meglepődtem, hogy ilyen erős lökést éreztem vállamnál, majdnem meg is botlottam, miközben magamban szidalmazva az elkövetőt morrantam fel egy kicsit. Csak nem vagytok tán láthatatlan…

- Ne álljon meg az út közepén, kérem. – hallottam meg egy igazán rideg, érdes hangot, amire hátranéztem most már. Angolul beszélt az elegánsan kiöltözött, körülbelül 50 éves, alacsony férfi, de az akcentusából és a kinézetéből rögtön felismertem, hogy koreai.

Nem is volt lehetőségem válaszolni sem, csak behúzódtam az egyik kanapé elé, hogy el tudjon haladni a pultig. Nem volt ám egyedül. Egy nála magasabb, szinte már fehér hajú, szakállas öregurat kísért, egyik szemén sebhely volt, egyértelművé vált, hogy látása nem volt tökéletes, valószínűleg ez volt az oka annak, hogy a segítője véletlenül nekem jött. Kicsit elbambulva néztem utánuk, mert rengeteg gondolat áthaladt az agyamon. Ezt meg kell beszélnem majd a többiekkel. A két idegen beállt a sorba a pultnál, ekkor jutott eszembe, hogy meg kéne néznem mi a helyzet a randevúzó párral. Teljesen természetesen viselkedve sétáltam el addig az asztalcsoportig, ahol tegnap este forrócsokiztunk, csak most a kanapén foglaltam helyet, így pont ráláttam Minhyukra és Hoseokra. Szőke társam a kétszemélyes asztalnál ült, szerelme pedig éppen a rendelésükkel egyensúlyozva közelítette meg az asztalt, egy nagy, széles mosollyal tett le egy tányér péksüteményt és egy csésze kávét Minhyuk elé. Nagyon aranyosnak találtam, hogy amint helyet foglalt vele szemben, le sem vették egymásról a szemüket, láthatóan jót beszélgettek, az úriember pedig gyakran meg is fogta partnere asztalon pihentetett kezét. Ilyen érdeklődéssel figyelni, hogy össze-vissza beszél mindenféléről az a kis kelekótya szöszi… Jót mosolyogtam rajta.
Gondoltam nem zavarok most már, a pultnál időközben elfogyott a sor, így sietve vásároltam két sonkás szendvicset reggelire, majd miután utoljára rámosolyogtam Minhyukra, visszasétáltam a kabinunkba, de ott még nem találtam senkit. Mivel a kulcs Shownunál volt, így az ajtó előtt ácsorogva várakoztam, lábammal dobolva, a társalgóban hallott zene dallamát dúdolva. Jöhetne már…

Minhyuk szemszöge –

Alig kezdtünk el ismerkedni, de máris levett a lábaimról. De nem csak egyszer. Folyamatosan. Amikor először odajött hozzám, mielőtt leültünk reggelizni, azt gondoltam, hogy csendes lesz, viszont nem így lett. Úgy éreztem, hogy végre valaki őszinte érdeklődéssel figyel rám, pedig valószínűleg ostobaságokat beszélhettem, hisz közben elvesztem csillogó, mélybarna szemeiben. Nagyon vonzónak láttam, ahogy olyan férfiasan kortyolgatta a kávéját, ahogy nézte az időt a karóráján, ahogy cirógatta a kézfejemet… A mosolyáról ne is beszéljünk. Azt éreztem, hogy a világ legszerencsésebb embere vagyok, ahogy minden megszűnt körülöttünk. Nem tudom, hogyan érdemeltem ezt ki, de valósággal megütöttem a főnyereményt. A személyisége is borzasztóan elbűvölt, nem csalódtam egy cseppet sem. Reggelizés közben nem is a finom illatú péksüteménytől futott össze a nyál a számban, hanem a velem szemben ülő fiatalember gyönyörű, fehér bőrétől, ádámcsutkájától, mellkasától, ami kilátszott a bordópiros ingéből. Illetve telt ajkain is elidőzött tekintetem. Éppen arról álmodoztam, hogy milyen lenne megcsókolni őt, amikor a fejét oldalra döntve, halkan nevetve szuggerált engem.

- Hahó, Minhyuk-ah – zongorázott végig kézfejemen ujjaival, hogy felhívja magára a figyelmem.

- Hm? – néztem rá elveszett kiskutya szemekkel – Ne haragudj, elbambultam – vallottam be kicsit pironkodva, de igazából csak borzalmasan tetszeni akartam neki, szóval kicsit rá is játszottam. Hehe.

- Csak azt kérdeztem, hogy van-e valami terved a mai napra. Mert… Nem lehet itt túl sok mindent csinálni, de… Szívesen tölteném el a nap további részét is egy ilyen gyönyörű vörösrózsával – csókolt nekem kezet megint, amire lassan hunytam le szemeimet, egy nagyot szusszanva. Eddig is örültem ennek a küldetésnek, de ha én itt most éppen a jövendőbelimmel romantikázok, akkor áldani fogom az eget, hogy el lettem küldve erre a feladatra. Majd a főnyomozó urat is meghívom az esküvőnkre, hálából.

My Precious Jewel - A legdrágább kincsem (Shownu x Kihyun, Monsta X)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant