9. Rész [18+]

412 23 6
                                    

Bókjára szégyenlősen sütöttem le a szemeimet. Egy pillanatra mintha hezitált volna, fel is pillantottam rá, az egyik lábamat felhúzva, ő pedig csak térdemhez bújva arcával mosolygott rám. Milyen kisfiús volt az a bizonyos mosoly, pedig a lábaim között volt... Igazából csak azért jöttem zavarba, mert sosem kaptam még ilyen ajándékokat, illetve nem is tudtam, hogy ő ezt most tényleg örökre nekem akarja-e adni.

- Meg sem kérdezed, hogy mi is ez pontosan? - kérdezte játékos hangsúllyal, fülig érő szájjal.

- Miért, mi ez? - nevettem el magam halkan, most már végképp zavartan, kicsit még stabilabban feltámaszkodtam, hogy láthassam az ékszert.

- Tudod... - kezdte el mutatóujja hegyével körberajzolni a lánc vonalát - Ezek itt igazi gyémántok. És most már a tiéd. Egy ilyen gyönyörűséghez, mint te, ilyen illik - húzta a száját ezúttal egy csábító félmosolyra, majd fölém hajolva nyomta édes ajkait az én ajkaimra.

- Jézusom, akkor ez egy vagyont ér! - fakadtam ki egy pillanatra, elhajolva lágy csókjából, hogy szemeibe nézhessek, bár arckifejezésem meglehetősen ijedt lehetett.

- És? - kuncogta el magát reakciómon, majd letámasztotta izmos karjait a fejem mellett, felvette a szemkontaktust is

- Hoseok... Én ezt nem fogadhatom el - ráztam meg fejemet összeszorított ajkakkal, miután lazán átkaroltam nyakát. Hogy mennyire jó érzés volt ennyire közel lenni hozzá...

- A-a, ezt meg ne halljam még egyszer - emelte fel szemöldökeit - Ez a tiéd. Kinek másnak adnám oda, ha nem neked? - mormolta halkan ajkaimra, miközben már szemmel láthatóan alig bírta ki, hogy ne térjünk vissza a kis titkos találkozó eredeti céljához, hisz rögtön elnyíltak ajkai, ahogy közelebb simult hozzám ágyéktájon.

Nos, igen. Érdekes kérdést vetett fel, ami történetesen az első gondolatom volt, miután megláttam az ajándékát. Már a harmadik nap kezdődött el a vonaton, még 24 óra sem telt el azóta, amióta először beszéltünk, de ő csak a semmiből előteremtett számomra egy ilyen ékszert. És itt most nem is a pénzről van szó, nem azt kérdőjelezem meg. Valamilyen okból ez a lánc már nála volt, amikor felszállt erre a vonatra. Talán van valakije Moszkvában, és neki szánta ezt a kissé túlfűtött ajándékot? Lehet, hogy egyébként házas, családja is van? Nem találtam válaszokat erre a szituációra, ami borzalmasan idegesített a szívem mélyén, de Hoseok türelmetlenségének hála, valamennyire el tudta terelni a gondolataimat egy kevésbé nyomorúságos irányba. Bevallom, én kicsit elkedvtelenedtem, de ő ugyanolyan tüzes volt, mint az imént, és nagyon jó úton haladt afelé, hogy már csak azért belemenjek a dologba, hogy ne érezze magát kellemetlenül. Hevesen csókolta ajkaimat, miközben lassan szabadított meg felsőmtől. Megborzongtam, ahogy a hűvösebb levegő megérintette fedetlenné vált bőrömet, de Hoseok forró tenyerei alatt hamar én is felmelegedtem. Habár enyhén még mindig ott kattogott a fejemben, hogy mi van, ha most éppen a feleségét, párját velem csalja, egyre izgatottabbá váltam én is, nem csak ő, ahogy szenvedélyes csókunk közben összedörzsölődtünk, hamarosan pedig hihetetlenül gyengéden a hasamra fordított, csípőmnél fogva emelt fel, hogy feltérdelhessek, arcom továbbra is a matrachoz nyomódott. Nem tudtam, hogy mire készül, piros arccal vártam, hogy történjen valami. A következő másodpercben a nadrágja a földön kötött ki, így pedig már csak alsóneműink anyagán keresztül éreztem férfiasságát fenekemhez simulni. Egy halk sóhajjal remegtem meg, ahogy hátamra hajolva ölelt át, vállamat csókolva lökött egyet csípőjén. Egyenletes mozgásba kezdett, egyértelmű volt, hogy jólesett neki, erőteljesen ingerelte. Nem adott hangot élvezetének, csak néha halkan sóhajtott, amikor elnyújtottabban simult hozzám, a csúcs felé közeledve pedig egyre görcsösebbé váltak mozdulatai. Halkan felnyögve mozdultam bele én is, amikor elnyíló ajkakkal rándult össze. Egy bágyadt mosollyal az arcomon hagytam, hogy karjaiba vonjon, miután egy kicsit kifújta magát, magasan emelkedő és mélyen süllyedő mellkasához bújva hunytam le szemeimet. Reméltem, hogy nagyon jó volt számára az első orgazmusa, amit velem élt át, persze tudom, hogy ha szerelmeskedtünk volna, akkor... Az sokkal másabb lett volna. Hoseok tényleg tapasztalt már, tehát elképzelhető, hogy nem voltam számára egy felejthetetlen élmény. Most még.

My Precious Jewel - A legdrágább kincsem (Shownu x Kihyun, Monsta X)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang