My Precious Jewel - A legdrágább kincsem (Shownu x Kihyun, Monsta X)

5. Rész

- Sietnünk kell - kezdtem összekapkodni a fürdéshez kikészített holmijaimat, hogy visszavihessem a kabinunkba.

- Hé... - fogott rá felkaromra gyengéden, amire most már ráemeltem a tekintetem. - Mi lenne, ha gyorsan lezuhanyoznál, addig én körülnézek, aztán a kabinban találkozunk? Lehet, hogy nem olyan komoly a dolog, mint amilyennek hangzott, de hamar megbizonyosodok róla. Ha nem tudok meg semmit, akkor mind együtt folytatjuk a nyomozást. - mondta el a tervét komoly hangon, majd miután röviden megdörzsölgette a hátamat, belebújt a papucsaiba és kiment.

Rögtön egyértelművé vált számomra, hogy adni akart nekünk egy kis időt. Le kellett csillapodnom. Égő arccal kezdtem megszabadulni ruháimtól, aztán a zuhany alatt állva igyekeztem más irányba terelni gondolataimat, hogy elmúljon az izgatottságom. Már megint olyan közel voltunk, hogy kielégülhessünk, de a kötelességeink újra az utunkba álltak. A gyors, langyos vizes fürdés után dideregve léptem ki a zuhanyzóból. Megszárítottam testemet a törülközőmmel, belebújtam a meleg és puha pizsamámba, majd miután fogat mostam, visszaindultam a kabinunkba. Nem telhetett el sok idő, csupán körülbelül 10 perc, így szinte biztos voltam benne, hogy még nem is ért vissza Shownu a terepszemléről, erről pedig meg is győződtem, amikor benyitottam, és csak Minhyuk számokérő nézésével találtam szemben magam.

- Azt hittem már Szöulig kellett visszamenni azért a fürdőszobáért - csóválta a fejét, amire még utoljára körülnéztem a folyosón, majd becsuktam az ajtót magam mögött.

- Ne haragudj, Minhyuk, csak... - terítettem ki a törülközőmet, majd leültem az ágyamra, hogy belebújhassak a zoknijaimba - Pont arra jártak a báró emberei és kihallgattuk a beszélgetésüket - mondtam csak ennyit kifogásként, de rendesen belepirultam.

- Ahha... És Shownu hol maradt? - kérdezett rá, de kicsit úgy tűnt a hangsúlyából, mintha hitetlenkedne.

- A báró elveszített valamit és jó lenne előbb megtalálni, mint a szolgái. Előrement... - válaszoltam meg kérdését kicsit feszengve, mivel kezdtem aggódni. Remélem nem esett semmi baja...
Ennek már csak a gondolatára is felpattantam ülőhelyzetemből. Azok az emberek nagyon veszélyesek lehetnek, társam pedig még a szolgálati fegyverét sem vitte magával. El is kezdtem kutatni a bőröndömben, hogy előkeressem az enyémet, majd azzal és a jelvényemmel a kezemben indultam meg az ajtó felé.
- Gyere. Nézzük meg, hogy jól van-e - biccentettem fejemmel Minhyuknak, amire rögtön le is ugrott az ágyából, követni kezdett engem.

Valamiért mind a ketten evidensnek gondoltuk, hogy a társalgó irányába indulunk el a félhomályos folyosón. Idegességemben alsó ajkamat harapdálva fogtam lépteimet sietősebbre, majd amint átléptük a társalgó „küszöbét", meglepve láttuk, hogy ott már egyetlen lámpa sem égett, a pultban dolgozók sem voltak a helyükön. Csak a holdfény világított be az ablakon, a vonat zakatolásán kívül semmilyen más zaj nem hallatszott, illetve semmilyen mozgást nem érzékeltünk, csak a holdfény útjába álló egy-egy fenyőfa árnyéka rohant végig az üres asztalokon, kanapékon, ahogy a mozdony suhant az éjszakában. Közvetlenül az ajtó után megállva, nesztelenül néztem körbe.

- Egy lélek sincs itt - suttogtam oda Minhyuknak, aki szorosan mögöttem állva figyelte a másik asztalsort.
Ekkor egy kis motoszkálást hallottunk a baloldal irányából. Ijedten, hevesen dobogó szívvel kaptam oda a fejem a hang irányába, karjaimat pedig reflexszerűen felemeltem, a nem beélesített pisztollyal a kezemben. Ekkora már egy árnyékot is láttunk ott, egy férfi tápászkodott fel a kanapéról. Minhyuk kapkodva, kicsit ügyetlenkedve vette elő telefonját, sietve kapcsolta be telefonján a vakut, hogy láthassunk valamit.

- Már azt hittem, hogy visszajöttek, de úgy látom ez csak a plüssmaci-kommandó. - tört ki a nevetés harmadik társunkból, akit történetesen nagy erővel kerestünk. Összeszűkített szemekkel eresztettem le karjaimat, ahogy odalépett hozzánk. - Vagy inkább plüssnaci. - kuncogott saját szóviccén, meghúzgálva pizsamaalsóm szélét, amire most már én is elnevettem magam.