15. Rész [18+]

319 19 16
                                    

- Minhyuk szemszöge -

Az utolsó estét valahogy pont így képzeltem el. A szerelmem elrabolt engem a barátaimtól, szorosan átkarolva engem indultunk a kabinja felé. Igaz, hogy nemrég volt az a bizonyos közös zuhanyzásunk, amikor kicsit újra érezhettem őt és az általa nyújtott mámorító érzéseket, már görcsbe volt rándulva a gyomrom. Tudtam jól, hogy az utolsó estét bűn lenne nem kihasználni. Most már készenálltam rá, hogy odaadjam neki azt, ami őt illeti.
Az út most sokkal hosszabbnak tűnt, mint általában, amikor végre odaértünk, felkapcsolta a kis falilámpát, mely nem adott túl sok fényt, de pont hangulatossá varázsolta a helyiséget. Egy izgatott vigyort visszafojtva ácsorogtam az ágya mellett, azt várva, hogy megtegye az első lépést.

- Annyira hálás vagyok a sorsnak, amiért megismerhettelek, Minhyuk. - környékezett meg lassan, hátulról átölelve derekam, forró leheletét pedig a nyakamon éreztem.

- Én... Azt hiszem megtaláltam a másik felem. És az te vagy, Hoseok. - simultam karjai közé a lehető legszorosabban, amire elnyújtott mozdulatokkal kezdte simogatni felsőtestem. Egy pillanatra megállt, majd végigtapogatott egy vonal mentén.

- Csak nem? - vigyorodott el szórakozottan, hideg kezeit bevezetve a pasztellsárga felsőm alá, kitapogatva a tőle kapott ékszert.

Nem is mondtam semmit, csak halkan kuncogva húztam be a nyakamat, ahogy gyengéden fülcimpámra harapott, tenyerei pedig egyre érzékibben siklottak végig bőrömön, egyre nagyobb területet járt be kezeivel a pulóverem alatt. Rögtön égni kezdett az arcom, ahogy megéreztem fenekemnél, hogy már közel sem volt olyan nyugodt, mint pár perccel ezelőtt. Egy szégyenlős, szűzies mosollyal léptem egyet előrébb, hogy aztán szembefordulhassak vele. Bátorkodtam most én kezdeményezni egy csókot, de ő ezt rögtön olyan hévvel viszonozta, hogy azt éreztem, mindjárt felmondják a lábaim a szolgálatot. Pillanatokon belül el is kezdett levetkőztetni engem, először a felsőmből bújtatott ki, az alsó ajkát beharapva gyönyörködött a derekamon csillogó ékszerben, majd a nyakamat csókolva nyúlt nadrágom gombjához. Mielőtt levette volna rólam, kezeivel egy újabb felfedezőútra indult, zsebemből kivette a telefonomat és a rendőrségi jelvényemet, ami még a délutáni akció miatt maradt nálam.

- Hmm, izgalmas. - mosolygott szélesen, ahogy szemügyre vette a jelvényt, aztán csak ledobta a padlóra.

Ezután a másik farzsebem felől valami más akadt a kezei közé. Ahogy ráfogott, szikrázóan csillant meg a holdfény a szolgálati fegyveremen. Egy elismerő nézéssel forgatta meg kezében, alaposan megnézte, majd az ágya melletti éjjeliszekrényszerű emelvényre helyezte. A következő és egyben utolsó tárgy, amit övtartómról csatolt le, az a bilincsem volt.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire jól tetted, hogy ezt magadnál felejtetted - pörgette meg mutatóujján egy félmosollyal, majd miután a pisztoly mellé helyezte, megszabadított a nadrágomtól.

- Hoseok... Én készenállok arra, hogy lefeküdjünk - mondtam el neki a biztonság kedvéért, miközben a széles vállaiba kapaszkodtam, amíg zoknijaimat is lehúzta lábfejeimről.

- Ezt örömmel hallom, szépségem. - csókolt az arcomra, majd egy hirtelen mozdulattal döntött le az ágyára, hátam erősen csapódott neki a matracnak, halkan nyekkenve egyet, ködös szemekkel néztem fel rá, ahogy ő fölém mászott.

Erős kezeivel rögtön lefogta csuklóimat, ahogy pedig hihetetlenül jóképű arcát figyeltem, annyira más volt most a tekintete. Nem olyan szerelmesen csillogott a szeme, mint az első együtt töltött esténken... Mintha lángot szórt volna az a sötét szempár, ahogy komolyan méregetett engem. Megrémisztett.
Már egy ideje elfelejtettem levegőt venni, ahogy így szemeztünk, egész testemben megremegve sóhajtottam egy hatalmasat. Ekkor hirtelen esett neki ajkaimnak, és bármennyire is tökéletes összhangban mozogtak ajkaink, egyre jobban izgultam. Persze... Most csak az visszhangzott a fejemben, amikor azt mondta nekem, hogy ő durván szereti.
Már csak a csókunkba is annyira beleélte magát, hogy valósággal belemorrant, belenyüszögött, amikor ajkaim közé vettem nyelvét. Ugyanolyan hirtelen szakította meg a csókot, mint amilyen gyorsan el is kezdte, kipirosodva, halkan pihegve vártam, hogy most mire készül. Először is megszabadult fehér ingétől, nadrágját csak kigombolta, az ágyékát szorító érzés csökkentésének érdekében. Hiába ijedtem meg az előbb, ahogy újra szemeim elé tárult tökéletes felsőteste, éreztem azt a bizsergető érzést, alhasam is megfeszült, ahogy hajába túrva, feltérdelve nézett rám, kicsit kifújta magát a hosszú csókunk után.

My Precious Jewel - A legdrágább kincsem (Shownu x Kihyun, Monsta X)Where stories live. Discover now