Overdose

𝐅 𝐢 𝐫 𝐬 𝐭 𝐨 𝐟 𝐚 𝐥 𝐥 .

Az ajtót hangosan kicsaptam, mely nagy lendülettel vágódott neki a falnak. Akkora hangot hagyva maga után, mely megegyező lehetett szívem összetört darabjainak padlóra hullásával.

Tudtam. Éreztem.

A szemébe nézve nem láttam mást, csak bűnbánatot, viszont az én szememben nem ez tükröződött. Csak néztük egymást, közben az agyamban forrt minden emlék róla. Róla, aki a világot jelentette nekem, akinek már csak a közelsége is biztonságot jelentett, akiről azt hittem, hogy gyermekeim apja lesz. Láttam magam előtt, ahogy kisebbik lányunk kezét fogja, majd nagyobbik fiunknak mutatja meg éppen, hogyan szaladhat át a 9 és 3/4. vágányra. Eddig.
Éreztem, ahogy a testemet átjárja a teljes düh, szorongás és keserédes aggály. A kezeim felforrósodtak, remegtek, bokámban ismétlődő rángások hidegrázással vegyítve. Erőm elhal, s töredékek másodpercével újraéled. A lelkem darabokra tört és éreztem minden egyes darabot, ahogy kisebb szilánkokra pattan szét. Megannyi mindenség száguldott át az agyamban, hol kisebb-nagyobb kihagyásokkal, ezzel néha szúró fájdalmat éreztetve mellkasomban. Szívem szúrt, agyam tombolt.  Talán hinnem kellett volna a pletykáknak, a mögöttem sugdolózó lányoknak és kisebb szívfájdalommal úsztam volna meg ezt az egészet. Most meg itt állok vele szemben, és azt hiszem ez az az érzés.

Igen. Ez az.

Ez a "megcsalás" érzés.

Éreztem szememben sós könnyek hada sorakozott, csak arra várva, hogy végre beboríthassák arcom. Nem! Hannah! Nem adhatod meg nekik ezt az örömöt. Inkább adjatok két liter vajsört.

A mellette álló, kissé alul öltözött nő - vagy nevezzük nevén, cafka? - szóhoz sem jutott, inkább az arcából lehetett kiolvasni egy " De jó, végre rájöttél!" gondolatot. A legrosszabb ellenségemnek sem kívánnám ezt a helyzetet. Körülbelül két másodperc volt a fizikai valóságban ez a pillanat, viszont a ténylegesen megélt valóságban talán egy évnek számítanám.

-További jó szórakozást Fillington! –  szóltam annyira kedvesen, hogy még én is meglepődtem. Megfogtam a kilincset, majd azzal a lendülettel, ahogy kicsaptam az ajtót, olyannyira csuktam is vissza. Rögtön a szertár felé vettem az irányt. Lábaim annyira gyorsan szedték egyiket a másik után, hogy kezdtem azt hinni külön életet él az alsó és felső testem. Nem törődtem a folyosón bámuló diákokkal. Amint elértem a szertár ajtót, halkan kinyitottam, majd amint megcsapta orromat a dohos szag, hideg fuvallattal merítve, rögtön be is csuktam. Könnyeim patakban folytak. Hogy jutottunk el idáig?

Lüktető halántékomat próbáltam lenyugtatni egy polcról szerzett hideg üveggel. Melyre egyébként varangybéka-nyál volt írva. Sebaj, az üvege legalább hideg. Majd egy hang csapta meg fülemet. Fillington. A folyosón kérdezgette talán a diákokat, hogy nem e láttak. Próbáltam kiszűrni a hangokat, melyek inkább engem érdekeltek, a nagy zsivajban. Amúgy is, mit keres itt ennyi diák? Nyári szünet van. Unatkoztok?

Remélni tudtam csak, hogy nem árulják el rejtekhelyem. Viszont, amint ez a gondolat megszületett, az ajtó alig hallhatóan kinyílt. Persze, ismét az ismerő szempárral találtam magam szemben.

-Hannah! Kérlek, beszéljük meg! – nézett rám a becsületes férfi. Ó, még mit nem.

- Mark! Mit gondolsz, mit kell ezen megbeszélni? – néztem rá idegesen sóhajtva, közben a kis üvegemet el nem engedtem volna, semmi galleonért.

- Sajnálom! – nézett rám üveges tekintettel, közben még a tökéletesen hátrafésült gesztenyebarna haja is megremegett. Nekem se kellett ennél több.

- Sajnálom?! – köptem felé a szavakat, s közben éreztem, hogy testemben valami megindul, mint amikor jön a dagály - Azt hiszed ennyivel el van intézve, hogy te állandóan a faszod után mész? – mérgemben a falnak csaptam a kezemben lévő üveget, gondoltam, ez majd lenyugtat. De mégsem. - Mégis kinek gondolod magad, te?! Hányszor aláztál meg?! – néztem rá, szinte felfuvalkodott tekintettel, közben próbáltam úrrá lenni a testemben készülődő hurrikánon.
Vártam volna egy kis csodát, amitől nem tör ki. Viszont Mark, csak csapdosott a levegőben a kezével jobbra-balra, mint aki mondani készül valamit, de egy hang sem jött ki a száján.