Overdose

𝐒 𝐞 𝐯 𝐞 𝐧 𝐭 𝐞 𝐞 𝐧 .

A Nagyteremből kifelé vezető úton jutott eszembe, hogy ma mindenképpen beszélnem kell apámmal, hiszen éppen Bájitaltan órára indultunk. A rendelet valódi súlya, pedig csak ezután esett le.

- Felfogtátok, hogy ebbe a kviddics-edzés is beletartozik? – futott utánunk Oliver, s mellém érve eresztett egy kedves mosolyt köszönésképpen. – Könyörgök! Harry és Hannah! Fejezzétek be a feleselést Umbridge-dzsal. Ne nehezítsetek a kviddics jövőjén.

Egész úton hüledeztek a fiúk. Mikor azonban a pincelépcső aljába értünk, rögtön kizökkentettek minket.

- A Mardekár csapata rögtön megkapta az engedélyt. Apám sokat jár be a minisztériumba, jól ismeri Umbridge-et. Majd meglátjuk, hogy a Griffendél csapata kap e engedélyt...

A hangtól gyomrom újabb szaltót dobott.

- Ne csináld, Draco... - néztem felé súlyos pillantásokkal. De mit sem törődött vele.

- Ha azon múlik...- nézett gonosz pillantásokkal Harry felé, majd folytatta fennhangon. – ... hogy van e elég támogatójuk a minisztériumban, úgy gondolom nincs sok esélyük.

- Draco, kérlek...

- Apám azt mondta, Arthur Weasley-t évek óta ki akarják rúgni. – tette keresztbe karjait, majd önelégülten folytatta. – Potter meg a Szent Mungóban fog kikötni. – nevetett fel kolonc barátaival együtt. – Úgy hallottam, van ott egy zárt osztály, akiknek a varázslattól megzápult az agyuk.

Egy darabig nem értettem mire megy ki a játék. Viszont oldalra pillantva, az Arany Trió arca teljesen elvörösödött a dühtől, csakúgy, mint a mellettem lévő Oliveré. Nem csak Malfoyra, de rám is súlyos pillantásokat vetettek. Főleg Ron...

- Hé! – böktem felé fejemmel idegesen.
Egyszerűen csak megtántorodtam Draco felé, magam mellett szorosan tartott, ökölbe szorított kezeimmel.

- Hannah, ne! – kiabált utánam Hermione, majd rákapott a karomra, de könnyűszerrel leráztam magamról.

Draco kilépett barátai mellől, táskáját testőrének dobta, s ő is megindult felém. Férfias léptei rögtön elvonták dühömről a figyelmet, s csak vággyal teli mély kékes szürke szemeit figyeltem, miközben egyre közelebb léptünk egymás felé magabiztosan. Legalábbis annak tűntünk, miközben szívemet minden közelebb lépésnél azt éreztem kiugrik a helyéről és feladja a szolgálatot. De talán épp ettől éreztem akkora erőt magamban és önbizalmat magamban. Ajakaiba harapott, s felmért egészen a lábujjhegyemtől a fejem búbjáig.

- Legszívesebben itt csinálnám mindenki előtt, hogy lássák... Nem menekülsz sokáig. – jött elmémbe a hang, már csak pár lépést volt köztünk, de nem lassított.

Igazából érdekesnek tarottam, hogy a körülöttünk lévő tanulói seregből senki nem állt közénk. Se a Mardekárból Draco barátai, se a Griffendélből. A levegő teljesen megfagyott.

- Szállj le róluk! – sziszegtem fogaim közül.

- Rólad nem fogok leszállni. Arra mérget vehetsz. Apádtól. – mosolygott felém, miközben már behatolt teljes privát szférámba. Arcunkat csak pár centi választotta el, farkasszemet néztünk egymással.

- Nagyon vicces szóhasonlat. Draco.

- Egy Griffendéles nem fogja megmondani mit csináljak. – meleg lehelete számon csapódott le, s magabiztosan vizslatta arcom minden szegletét.
Teljes fölényben éreztem magam. Cipőink orra teljesen összeért, emelkedő mellkasa néha melleimnek ütközött. Egyszerre csitított el bennem mindent, de azzal a lendülettel fel is hevítette.