Overdose

𝐓 𝐰 𝐨 .

- Nem véletlenül tanultál Romániában, lányom. Te is tudod. – nézett ki az ablakon. - A Roxfortban senki nem tudhatja meg, hogy a lányom vagy, főleg nem Dumbledore, így meghamisítottam a neved a levélen, – emelte rám tekintetét - ennek fejében mától Hannah Evans vagy. Értettem? – két tenyerével az asztalra támaszkodott, majd farkasszemet tartott velem. - Így is elég hálás lehetsz, hogy az ötödik évedet a Roxfortban kezdheted, és átiratkozhattál. – remélem, ez már a beszéd vége lesz. Apám. - És anyádról egy szót se. Senkinek. Világos voltam? – kimért, lassú hangja lelkembe mardosott.

Vicces is lenne már első nap bemutatkozni, még mit nem. Senkinek nem mutatom meg sebezhető oldalam.

Bólintottam apám felvilágosító órájára, majd a szobámba szambáztam. Bőröndjeimből mindent a helyére varázsoltam, majd nyugtáztam, hogy még két hét a szünetből. Furcsa "itthon" lenni. Sosem töltöm itthon a nyári szüneteket. Négy éve minden nyaram az iskolában töltöttem, csak Karácsonyra utaztam haza, apám miatt. Szerette a Karácsonyt, és istenien tudott sütni. Vagyis ételt varázsolni a sütőből. Cindyt elhagyták a mugli származású szülei, mikor elsőéves lett, így az iskolában élt. Velem. Nem utaztam haza nyáron, már négy éve. Miatta.

- Hannah! Nem mehetsz sehová, egész nyáron. Nem láthatnak meg nálam. Értsd meg kérlek. – kedvesen szólt hozzám, majd elém rakott egy tál zabpelyhet.

- Értem. Köszönöm. - bólintottam, neki kedvesen. Nálunk már ez nagy szó volt. Kettőnk között sosem hangzott el sem egy családi szeretlek, vagy bármi, amiben érzelmet lehetett felvélni. De szerettük egymást.

A hét hátralévő részét a szobámban töltöttem mugli zenéket hallgatva, könyvet olvasva, Cindyvel levelezgetve mindennap, vagy éppen apámmal varázs sakkozva. Kedves ember ő, szeretem.
-Hannah! – halk kopogás hallatszódott az ajtómon. Apám.

- Bejöhetsz apa, éppen most mászott ki az ablakon a Roxfort leghelyesebb sráca. – nevettem fel ágyamon feküdve, miközben éppen behajtottam könyvemen egy szamárfület, jelezve ezzel hol tartok éppen.

- Kislányom, Merlin szerelmére. – vonta körbe tekintetét, szobámban, melyben felvéltem egy kis félelmet, mintha tényleg igazat mondtam volna. - El kell menned ma pálcát, talárt és a könyveidet megvenni. – halk sóhajt véltem felfedezni hangjában. - Ha bárkivel is találkozol, Evans – mutatta felém mutatóujját - tudod, mit kell mondani. A pálcádat eltörő Pockson urat, meg ne említsd Ollivandernek!

- Az évek során gyakoroltam eleget a hazudozást. – bólintottam, majd hopp-porral kezeim közé vettem az Abszúl utat.

Mindenhol cserfes kisdiákok szelték át az utcát, boltokból boltokba jártak.
Rendben, hol is kezdjük? Talár. Legyen ez. Bal oldalt megpillantottam Madam Malkin Talárszabászat nevűcégért. Belépve az üzletbe halk csengő jelezte érkeztem. Az alacsony növésű hölgy tárt karokkal rohant felém.

-Kedveském! - mutatott egy puffra. - Állj fel oda kérlek, és két percenbelül kész vagy!- repdesett az örömtől. Öröm látni ilyen kedves embereket erre.

-Igazából, a percek valóban,fizikailag nem is léteznek. - csillant fel szemem, amint bele tudtam kicsit kötni a kedves nőbe. Hiába, Piton az apám.

- Kedveském, emlékszem rád, az első napodon ám. - húzódott kedves mosolyra az arca. Áporodott parfümje, néha megcsapta orrom. Igazi nagymama illat. Itt egy öltés, ott egy öltés, majd kifizettem csodaszép, új, mélyfekete talárom.
Rendben, következő, pálca.
Ha pálca, akkor csak Ollivander.

- Hölgyem! -bólintott felém Ollivander. - Táncsak, nem új pálca kellene? - csillant fel szemében az öröm.
Eltaláltad, öcskös.
- Ez lesz az! Ebben biztos vagyok. Valamiért van egy érzésem. - apró szemei lassan pislogtak felém. - Tiszafa, 12 hüvelyk,egyszarvú-szőr. - lassan kezembe vettem a pálcát, ami narancssárga fényben kezdett úszni. Csodás. - A pálca választja a varázslót. Nemde? - kémlelte tekintetem, elégedett vagyok e.