Kérges bőr / Larry Stylinson ff / BEFEJEZETT

5.

Harry:

Egész nap majdnem megfagytam, de nem szerettem volna Louis elől elhasználni a fát, így inkább nyakig betakaróztam. Azt mondta, délután jön. Dél körül már a fogaim is össze össze koccantak, és akkor jöttem rá, hogy mindez azért van, mert bizony sajnos ismét kezdtem belázasodni. Szabályosan lázálmaim voltak, és csak vacogtam, azon imádkozva, hogy hamar hazaérjen hozzám.

- Harry! Miért nem gyújtottál be magadra? Itt nagyon hideg van! - lépett hozzám közelebb Louis - Jézus.. Tüzel a homlokod. Azonnal hozok neked borogatást, csak csinálok egy kis meleget!

A szememet sem voltam képes már nyitva tartani, csak rázott a hideg. Minden vágyam volt Louishoz bújni, hogy melegítsen.

Louis:

Egész nap az a puszi járt az agyamban. Hogy történhetett ez meg? És a legfontosabb: miért akartam folytatást? Mi van velem? Hiszen ő Harry Styles, aki semmibe nézi az embereket! Egy gőgös és arrogáns ember aki nem becsüli a másik kemény munkáját. Mégsem vagyok képes másra gondolni, csak arra, milyen puha és meleg volt az ajka. És az a reggeli ölelése? Éreztem, amint a merevedése a fenekemhez nyomódik. Azt hittem, ha ilyen előfordul, akkor az engem undorral töltene el, de nem. Élveztem, ahogy érintett, élveztem a meleg ölelését és élveztem a puszit a nyakamon. Nem gondolhatok rá! Nem szabad!
Hazafelé elterveztem, hogy ma este megcsinálom a kását, és egy pohár tejjel fogom leöblíteni azt. Bíztam benne, hogy ezzel majd terelem a figyelmem, de nem nagyon sikerült. A derekam sajgott az egész napi munkától, és a fejem is az éhségtől. Bíztam benne, hogy Harry begyújt, de már messziről láttam, hogy bizony nem füstöl a kémény. Ahogy beléptem, egyből belém mart a hideg, és már láttam az okát. Harry kipirult arccal vacogott a takaró alatt, nem volt magánál a láztól. Egyből begyújtottam, majd melegítettem vizet és a homlokára tettem egy kendőt. A tejet fölraktam főni, amíg a kásának valót átszitáltam. A béres úr ma adott egy fél kiló cukrot is, szóval ezzel csak beosztással élünk. Két havonta egyszer ha ad ennyit. Most viszont Harryre nézve nem spóroltam vele, azt akartam, hogy finomat ehessen.

- Itt vagyok veled, Harry! Nem lesz semmi baj, nemsokára levisszük a lázad.

- Bújj mellém... Könyörgöm...

- Főzöm a vacsorát.

- Könyörgöm... Nagyon fázom... - fogalmam sincsen, miért van rám ilyen hatással, de egyből mellé feküdtem. Harry úgy vackolta be magát a mellkasomra, mintha oda termett volna. Önkénytelenül öleltem magamhoz, hogy csillapítsam remegését. Hosszú óráknak tűnő percek múlva a légzése helyreállt, majd a homloka is kezdett normalizálódni. Lejjebb ment a láza. Mikor kicsit jobban lett, kibújtam az öleléséből és elkészítettem a vacsorát. Ő addig pihent. Melegítettem tejet, majd tettem bele neki cukrot is bőven. Fölkavartam, majd mellé ültem és finoman ébresztgetni kezdtem.

- Harry! Készen van a vacsora.

- Louis...

- Igen?

- Mennyit aludtam?

- Nem sokat. Amíg elkészült a kása. És van finom tejecske is hozzá. Gyere, enned kell. Nagyon vékony vagy. - meglátszott rajta, hogy egy ideig, ha nem is sokat, de az utcán volt. Sajnáltam, és az, amilyen embert megismertem most, ez a Harry csak szeretete érdemel. Vajon ő valójában ilyen, vagy csak a betegség okozza nála, hogy ilyen kedves?

- Nem a legjobb, de remélem ízleni fog. - adtam neki a tálat, tele kásával, és megszórtam egy kis cukorral is még pluszba.

- Ez nagyon finom. Köszönöm szépen, Louis. Nem fogom tudni ezt meghálálni neked. De amint jobban leszek, majd segítek a ház körül, hogy legalább ennyivel is segítselek.

- Majd megbeszéljük ezt. Most az a fontos, hogy rendbe jőj. Tettem cukrot a tejedbe is. - adtam át neki. Ahogy jóízűen itta, leginkább egy kisfiú jutott róla eszembe. Képtelen voltam megállni, hogy ne simogassam meg az arcát, mire elmosolyodott, és úgy simult a tenyerembe, akár egy hűséges kiscica.
Vacsorát követően alaposan megraktam a kandallót, majd lemosakodtam. Harry is szeretett volna, de tekintettel az ismételt lázas állapotára, nem engedtem neki. Majd holnap. Most csak pihenjen.
Ahogy bebújtam mellé az ágyba, nagyot nyögtem sajgó derekam miatt.

- Mi a baj? - kérdezte aggódva.

- Csak a derekam fáj. Semmi baj. Majd elmúlik.

- Tudok segíteni valahogyan?

- Ezen nem lehet. Sajnos nincsen más munka a környéken, el kell vállaljam a napszámot is, és ma krumplit kellett ásni. November lesz lassan és most szedetik föl. Nem normális ez sem.

- Van amúgy szakmád? Értesz valamihez?

- A házban minden, ami fából van, az én kezem munkája. Ács és fa faragó vagyok. De sajnos nem tudok benne dolgozni, mert mindenemet elvették. Nincsenek megfelelő szerszámaim.

- Ki vette el?

- A volt feleségem. Kisemmiztek, éppen csak annyim maradt, hogy ezt a kis kunyhót megvásároljam és azt a kis zsebkendőnyi kertet a ház mögött, ami semmire sem elég. De ez a múlt.

- Én nem emlékszem semmire. Nem emlékszem, hogy ki vagyok, és arra sem, hogy honnan jöttem. Te ismertél engem korábbról is? - na most megfogott. Erre nem tudtam, mit kellene feleljek.

- Csak a templomban láttalak néha, és egyszer hallottam, hogy Harrynek neveztek téged. Ennyi.

- Köszönöm a finom tejecskét. - nyújtotta felém a poharat Harry, és ekkor láttam meg az édes kis tejbajuszkát...

- Kicsit.. kicsit... a szád fölött.. a tej... - alig tudtam egy értelmes mondatot összerakni, csak dadogtam össze vissza.

- Hol? - hajolt hozzám közelebb, és nem volt választásom. Vagy elhúzódok, és ezzel megsértem őt és magamat is a sárba tiprom, vagy finoman lecsókolom onnan az édes folyadékot. Harry hangja reszelős volt és vággyal teli. Ahogyan rám nézett... Annyira akartam érezni az édes tejet a megismételhetetlen ajkairól! Hiszen ki tudja, mi lesz, ha egyszer emlékszik majd? Szomjazva tapadtam az ajkakra és már nem csak a tejet, de az egész száját meg akartam ízlelni. Párnáit engedelmesen nyitotta meg előttem, és hagyta, hogy domináljak fölötte. Minden úgy történt, hogy nekem a legjobb legyen. Finoman döntöttem őt a párnára, hogy ujjaim a hajába túrjanak. Csigás fürtök tekeregtek a kezeim között, és én élvezettel simogattam a fejbőrét, amíg a száját fedeztem föl. Hamarosan levegő hiány miatt váltunk el. Nem tudtunk mit mondani. Zavarban voltunk mind a ketten. Gyorsan fölálltam, és megettem az én kásámat is, majd Harry mellé feküdtem, de elfordultam tőle.

- Louis... - hallottam meg a reszkető hangot, és ehhez egy puha kéz is társult a vállamat érintve.

- Aludj Harry! Ez... Hiba volt.

Hamarosan hallottam amint megfordul, majd halkan szipog. A szívem megszakadt, de tudtam, helytelen lenne, ha most engednénk a vágyainknak.
Másnap úgy keltem, hogy én öleltem Harryt. Ahogy ránéztem, a szemei és az arca is püffedtek voltak a sírástól. Óvatosan kikeltem mellőle, és felöltöztem. Addig nem indultam munkába, amíg be nem gyújtottam rá, és oda nem készítem a többi fát, hogy ha felébred, csak tennie kelljen rá.