Kérges bőr / Larry Stylinson ff / BEFEJEZETT

20.

Addig ne posztold itt amíg bloggerre nem rakod ki mert ez a cenzúrázatlan!

Louis:

A napjaim unalmasak. Harry nélkül az élet nem élet, csupán vegetálás. Szinte bármilyen munkátelvállalok, csak ne kelljen otthon lenni, és nézni azt a négy falat, ami között rám talált aszerelem. A faluban sokan megvetnek engem, amiért egy férfi karjában leltem otthonra. Sokbántó megjegyzést kapok, volt, hogy még meg is dobáltak záp tojással. Hazafelé már nem jelzia kémény füstje, hogy a drágám meleg otthonnal várna, már nincs a finom Harry illat, ahogybelépek, csak a sivár magány tépdeli lelkemet. Iszonyatos fájdalmaim vannak. Azt hittem,könnyebb lesz majd feldolgozni az én kis göndör tündérem elvesztését, de nem az. Lassanhárom hónapja ragadták el tőlem, kitépték a karjaimból, és míg engem a börtönbe cibáltak,addig a szerelmemet vissza az őt megillető helyre. Míg a kivégzésemre vártam, imádkoztam,hogy a szerelmem hamar legyen túl az elvesztésemen, és ne viselje meg nagyon. Valaholvágytam a halál hideg karjaiba, hisz minden jobb, mint egy olyan világ, ahol Harry nem hozzámtartozik. Biztosan minden nap meleg van rá, finom ételt fogyaszt, ami remélem tápláló, és ami alegfontosabb, boldogan él. Már biztosan elfelejtett engem, és az ágyban el suttogott, szerelmesígéreteket. Valahol úgy éreztem magam, mint aki csapdába került. A saját butaságom miatticsapdába. Képtelen vagyok aludni, alig eszek, és az erőm is fogytán van. Haldoklom. Haldokloma bánat miatt, ami bejárja a testemet. Esténként — már, ha sikerül két három órát aludjak —álomba sírom magam, sokszor pedig csak térdre kényszerít a fájdalom, és üvöltök, míg atorkom meg nem fájdul. Nem bírom el ezt a terhet, amit az isten kiszabott rám. Képtelen vagyokabban a tudatban élni, hogy a szerelmemet soha többé nem tarthatom a karjaim között. Ahalálbüntetést megváltásnak éreztem. Komolyan vártam. Hitem miatt saját életem nem dobtamel, de azt vártam, hogy valaki megszán, és megszabadít a tehertől, amit cipelek. De nem így lett.Egy hónappal azután, hogy el ragadták tőlem a szeretet személyt, és tömlöcbe vetettek,kiengedtek. Indoklás nem volt. Két hónapja vagyok újra itthon. Kifosztották az otthonom,semmim sincs már, csak az emlékek. Az emléke annak, hogy egyszer az életben én isboldogságra leltem. Remélem, az én édesem is boldog valahol, finom ételt eszik, puha párnákközé fekszik, és a legjobbat kapja mindenből. Még ha engem el is felejtett azóta, bízom benne,hogy egyszer boldog lesz, és megbocsájt nekem. Néha felriadok álmomban, és őt keresem.Fázom, és már nincs mellettem, hogy be takarjon engem. Hiányzik, és a hiánya olyan lyukatütött lelkemen, amire nincsen már gyógyír.

Harry:

Végre sikerült! Sikerült! Lemondtam Desmond javára minden ingó ingóságról, pénzről, még agrófi címet is átruháztam rá. Semmim sem maradt, csupán a ruha, amit magamon viselek, és a szívemben lévő csordulásig telt szerelem. Önként és dalolva írtam alá a papírt, hogy nemvagyok beszámítható, és Desmond kezel ezúttal minden vagyonom. Egy feltételt szabtamcsupán: engedjen el, hogy végre vissza mehessek az életemhez. Bár nem volt egyszerű, dehivatalosan is kitagadott a családból, és végre szaladhatok az szerelmem karjaiba. A tüdőm márég, szúr az oldalam, és az izmaim tűzként parázslanak, de nem hagyhatom abba a futást,mielőbb haza akarok érni, hogy apuci karjában lehessek. Szombat van, ha minden igaz, manem dolgozik. Már csak másfél mérföld, és ott vagyok. Szakad rólam a víz, alig jutok oxigénhez,de nem baj. Apuci a célom. Az én imádott, édes szerelmem. Kezemben ott van az általa faragottapró kis Diótörő, amit karácsonyra kaptam tőle. Az adott erőt kibírni azt a kínkeserves 3hónapot. Fogalmam sem volt róla, mi az az igazi fájdalom addig, míg a kis drágámat el nemvették tőlem. Hiába könyörögtem, rimánkodtam, hogy engedjék el, nem értem célt. Halálraítélték, és mikor ezt meghallottam, iszonyatos rombolásba kezdtem. Mindent, ami a szobámbanvolt, atomokra szaggattam. Semmivel sem értem célt, kivéve egy valamivel: felajánlottamDesmondnak, hogy lemondok a vagyonról, címemről, mindenemről, ha őt elengedi élve. Tudnikell, Des nagyon kapzsi, és így olyan adu ászt adtam a kezébe, amivel nem tudott nem élni,hiszen ha megöl, az neki nem kifizetődő, hiszen ő úgy tudja legalábbis, hogy az összes pénz,ingatlan, föld, minden, a falura marad, mert írtam egy ilyen végrendeletet. Nos ezzel Louisnakidőt nyertem, de így is egy teljes hónapot volt fogságban, én pedig a nekem kijelölt szobarabságában. Három hosszú hónap kellett, hogy mindent, az utolsó lyukas garasig átírjakDesmondnak, rá vegyem, hogy írja alá az elengedésem papírjait, és egy olyat, amiben biztosít,hogy nem lehetetleníti el a Lóval való közös kis életünket, majd szélnek eresztettek egy ingbenés gatyában. Március van, a reggelek még fagyosak, így ropog a hó a lábam alatt, ahogyszaladok, rohanok az én édesem karjaiba. Alig várom, hogy lássam az arcát, mikor meglát.Messziről lassan feltűnik imádott otthonom sziluettje. Bár a végkimerülésen vagyok, rákapcsolok, hogy gyorsabban hazaérjek. Haza hozzá, az én édesemhez. Mikor végre valaháraelérem az imádott ajtót, hangosan dörömbölni kezdek rajta. Meghallom szerelmem lépteit, amintközeledik az ajtóhoz. végre feltárul a nyílászáró és ott áll előttem a világ leggyönyörűbb férfija.

Louis:

Éppen túl vagyok egy kisebb idegösszeomláson, amikor valaki verni kezdi az ajtómat. amintkinyitom és meglátom hogy ki az nem akarok hinni a szememnek.— Harry! — hangom leginkább egércincogásnak hangzik, majd lassan hátrálni kezdek. Biztosvagyok benne, hogy a bosszú miatt keresett föl. Haja csapzott, ruházata zilált, mint akimérföldeket futott idáig. Amint én teszek be érte egy lépést ő tesz egyet felém. Nem szólal megcsak eszelősen néz engem. Szinte ijesztő, ahogy opálos tekintetébe nézek.— Gyere ide! Gyere ide, most azonnal! Ne menekülj tőlem! — Harry hangja leginkább egyfelbőszült bikához volt hasonlatos. Őszintén nagyon megijedtem tőle. Nem tudtam már hovámenni a falnak szorított. Keményen tapadt a számra és úgy próbált bejutni az ajkaim közé, deén nem engedtem neki. Összeszedve minden maradék erőmet löktem el magamtól.— Mégis mi a fenét képzelsz magadról? Hagyj engem! Ne játssz velem többet! — rettegvenéztem rá, féltem a reakciójától. Harry minden szó nélkül felállt, majd ismét hozzám lépett, ésismét az ajkaimra tapadt. Ezúttal azonban nem volt ahhoz erőm, hogy ellökjem magamtól. Márnem akartam ellene küzdeni. A csókja életet lehet belém, úgy éreztem mint aki hónapok óta csak vegetált, és most végre valahára ételhez és italhoz jut. Amikor már nem kaptunk levegőt,elhúzódott tőlem, és még meg sem tudtam szólalni mikor rám zúdította a mondanivalóját.— Mindenemet otthagytam, apuci! Lemondtam minden vagyonomról, a grófi címemről, az ingóingóságaimról, hogy végre itt lehessek veled örökre! Ugye örülsz neki?Abban a pillanatban pattant el bennem valami és olyan fonákos pofont adtam Harrynek hogyráesett az asztalra.— Hogy a fenébe jutott ilyesmi az eszembe Harry? Hogy dobhattál el mindenedet? Esküszöm,te nem vagy észnél! Felfogtad, hogy mit tettél?— Máshogy nem tudtam volna eljönni onnan, és nem lehetnénk újra együtt! — Harry fél arcavörös volt az ütésem nyomán. Soha nem mertem volna kezet emelni rá, de most valahogy,nagyon feldühített.— Tűnj el a házamból! Világos voltam? Tűnj el innen, és ne játssz az érzéseimmel!— De apuci4.. Én azt hittem, hogy neked is annyira fontos vagyok, mint nekem te4.— Most azonnal menj ki innen Harry, vagy kapsz még egy pofont! — fel sem fogtam, hogyképes volt ez a kis buta mindenét eldobni azért, hogy újra itt lehessen, ebben a nyomorba.Levegőre volt szükségem, egyszerűen muszáj voltam egyedül maradni egy kicsit, hogygondolkodni tudjak.— Menj már innen ki, az istenit! Mondtam már, hogy hagyd el a házamat!Ebben a percben viszont olyasmi történt, amire nem számítottam egyáltalán. Harry erőből afalnak taszított, majd dühösen villódzó szemekkel rám nézett és így szólt:— Na idefigyelj drágaságom! Elég volt a játszadozásaidból! Rám nem fogsz többé kezet emelni!Világos voltam? Játszhatunk így is, hogyha szeretnéd! Választhatsz! Ezt akarod? Én legyek aföldesurad megint? Neveljelek rendre? vagy jobban szeretnéd inkább visszakapni a feleségedetaki szeret, gondoskodik rólad és behódol alattad? Gondolkozzál el ezen! Odakint leszek!Harry fogta magát, ezzel ott hagyott, és bevágta maga mögött az ajtót. Nem tudtam hirtelen,hogy mit mondjak, vagy mit tegyek. Ki akartam utána menni, letérdelni elé, és könyörögni azért,hogy ne hagyjon magamra. De ugyanakkor rettegtem, hogy mi lesz, hogyha egyszer megbánjaazt, hogy eldobott mindent, és ezt a szegénységet választotta értem4. Leroskadtam az ágyszélére, kezembe temettem az arcomat, és zokogva gondolkodni kezdtem. Itt van előttem alehetőség... Itt van előttem a boldogságom... Egy karnyújtásnyira4 Olyan egyszerű lennekimenni, és megkérni, hogy maradjon velem. De annyira félek, hogy meg fogja bánni! Édesistenem segíts, mit tegyek? Észre sem vettem hogy mikor üvöltöttem fel a fájdalomtól, de már azágy mellett térdeltem és artikulálatlan hangon szinte sikoltottam a lelkemet tépő kíntól.