Kérges bőr / Larry Stylinson ff / BEFEJEZETT

23.

Louis:

Arra ébredi, hogy a szerelmem fekszik végre a karjaimban, megismételhetetlen. Hosszú órákon át csodáltam őt, mielőtt végleg el tudtam volna aludni. Túlságosan jól esett a tudat, hogy végre újra az enyém. Harry már rég álom földön járt, mikor én még a tincseivel babráltam, és néztem őt. El sem hiszem, hogy visszakaptam! Ott hagyott mindent, és hozzám jött.. Igazán szeret! Engem! Egy parasztot... Most is, ahogy álmában mosolyog, míg a mellkasom szuszog. Az egyik lábát keresztül rakja rajtam, és úgy bújik, mint egy cica. A nemes vonásai még alvás közben is látszanak. Illetve, hogy azért jobb körülményei voltak. A kis pofija kerekebb, és a bőre is tiszta. Nem elgyötört. Hosszú pillái árnyékot vetnek az arcára. Annyira nagyon szép! Mikor végre már ébredezik, hosszú csókot nyomok a homlokára.

- Szép jó reggelt édesem! - mondom neki, mire még a szemeit ki sem nyitva kutat az ajkaim után.

- Apuciii! – nyafog, miután kapott egy csókot.

- Mondd, édesem! - húzom a vállára a pokrócot, nehogy megfázzon.

- Olyan jó álmom volt...

- Mit álmodtál, kincsem?

- Elmentünk egy helyre, nem tudom, hová. Olyan szép volt. Egy rét, és a közepén ott állt egy ház. A mi házunk. És volt egy lovunk, meg egy szekerünk. Piacra jártunk, mert faragtál szép dolgokat, és én eladtam őket. Abból tudtunk gyűjteni egy kis pénzt, és haladni...

- Ez egyáltalán nem rossz ötlet! - csillant fel a szemem - Végtére is, szabadidőm van, mert alig foglalkoztatnak, és tudnék faragni.

- Én pedig megpróbálhatnám eladni.

- De jó is lenne, ha sikerülne!

- Sikerülhet, apuci! Bízz bennem! Elég jól értek a pénzügyi dolgokhoz. Viszont, amíg össze nem szeded magad kicsit, átveszem a parancsnokságot.

- Tessék? - képedtem el.

- Össze kell szedd magad. Le vagy gyengülve. Pihengetned kell. Faragj pár dolgot, én addig rendbe hozom a házat kicsit. - mondta nekem Harry, majd szabályosan rám feküdt.

- Szóval te akarsz dominálni, hercegnőm? - néztem a szemeibe.

- Természetesen nem az ágyban, apuci, hanem melletted. Most én vagyok jobb húsban, tehát én végzem a nehezebb munkákat. Te csak pihenj, és faragj pár tányért, és evőeszközt. De természetesen az ágyban te uralkodj fölöttem. És ebből nem engedek. Imádom, amikor behódolhatok az én uram előtt. - csókolta meg a mellem, míg úgy ficánkolt rajtam, hogy reggeli merevedésünk össze dörgölőjön.

- Kincsem, mit működsz? - kérdeztem meg.

- Csak örömet okozok kettőnknek!

- Szívem, az estét és alig bírtad!

- Most csak maszatolunk kicsit... De álló farokkal csak nem kívánhatod el, hogy a tetőre menjek... Csak egy kis habzsi dőzsi... - ismét mozgatni kezdte formás csípőjét rajtam, ezzel szinte az őrületbe hajszolva engem.

Harry:

A reggeli kis affér után le mosakodtunk, majd le ültettem a kincsemet farigcsálni. Én magamhoz vettem a kalapácsot és a szeget, és a lajtorján felmentem a tetőre. Egy részen fellazult a nád, azt kellett megigazítani, mert a hó nagyon elmozdította, így beáztunk. Amíg én azzal bajlódtam, hogy a károkat megjavítsam, a semmiből egy hófehér pihetoll hullott a kezemre. Fölnéztem az égre, de nem láttam ott egy árva madarat sem. A fülemet csilingelő gyermek kacaj töltötte meg, de hiába néztem szét, senkit nem láttam a környéken. Úgy véltem, ez valamiféle Isteni jel, hogy végre szerencse ránk tekint, így a tollat ketté hajtott ruhazsebkendőbe tettem, majd vissza csúsztattam a zsebembe. Mosolyogva folytatom a munkát, és a szívem megtelt hálával és szeretettel. Tudtam, éreztem, hogy vigyáznak ránk odafentről. Jócskán elmúlt dél, mikor lemásztam, és bementem a kunyhóba megnézni az édes apucikámat. Ő épp a tűzre tett, és az asztalon már ott volt a két faragott tányér, míves mintákkal, és félig készen egy harmadik. Ami azonnal szemet szúrt, az a fehér pihetoll a tányérok mellett.

- Ez mi? - kérdeztem rá apucira.

- Egy toll, szerelmem. Gondolom akkor esett ki, amikor a nádat igazítottad. Fura volt.

- Én is találtam egyet! - nyúltam a zsebembe - Itt van! A kezemre esett, de madarat nem láttam. Aztán mintha valaki nevetett volna.

- Én azt hittem, te nevettél... - nézett rám a kedvesem.

- Meg sem szólaltam...

- Fura... - nézegette a drágám a két tollat. Az övét is az enyém mellé raktam, össze csomagolva beraktam a stelázsi egyik polcára.

- Lehet, hogy ez egy égi jel, hogy az angyalok vigyáznak ránk. - jegyeztem meg a szerelmemnek.

-Minden előfordul. Mindenesetre, hálával tartozom nekik, hogy itt vagy velem, én göndör kis hercegnőm.

- Annyira hiányoztál nekem! - borultam térdre előtte, és öleltem át. Ő egyből a hajamat simogatta, és úgy tartott magához közel.

-Állj fel, szépségem! Nem vagyok én úr, hogy előttem térdelj!

- De igen! Nekem az vagy! És jobban tisztellek, mint bármelyik urat, vagy királyt!

- Hercegnőm.. Ezért nem kell térdelj...

- De igenis kell! Ez a tisztelet egyik jele, hogy elfogadlak nálam feljebb rangúnak!

- Te is tudod, hogy ez nem igaz... Én csak egy paraszt vagyok, akinek bőrkeményedés a keze, a lába a munkától, és...

- Akkor dédelgetnem kell azokat a lábakat és kezeket, és nagy örömmel fogom megtenni azt! Minden este lemosdatom a lábad, és addig fogom csókolni, míg azt nem mondod, hogy  elismered, hogy az uram vagy,  és hogy én a te kis hercegnőd, aki egyben leghűségesebb szolgád is!

- Kincsem én...

- Nem! Louis! Értékelned kell önmagad! Te egy fantasztikus ember vagy! Az én legdrágább kincsem! Igaz, hogy papíron nem vagy földesúr, vagy épp vagyonos ember, de nem attól lesz valaki tiszteletreméltó. Láss engem.

- Ezt hogy érted, hercegnőm?

- Hiába volt nevem, vagyonom, és rangom, mégis egy szar, semmire kellő ember voltam, aki nem tisztelte a többi embert. Tisztán emlékszem, hogy elvettem a betevő falatodat, azt az egyetlen cső kukoricát, és inkább adtam a lovamnak. A mai napig bánt, hogy ezt képes voltam veled megtenni. 

- Az rég volt...

- Nem! A helyes az lett volna, ha eléd térdelek, és addig csókolgatlak, míg szusz van bennünk.

- Akkor lehet, hogy nem örültem volna neki, ha megcsókolsz...

- Elfeledtettem volna veled minden rosszat! Aranyban kellett volna fürdetnem téged, és a lábad nyomát is megcsókolni!

- Nagyon szereted a lábamat emlegetni...

- Nem csak emlegetni! Csókolgatni, simogatni, füröszteni..

-Jó, jó, értem! Elég lesz! - kuncogott a szívem.

- Olyan jó az illatod! - dörgölőztem ágyékához, akár egy kismacska.

- Harry... Ebédelni kellene! - hallottam a hangját.

- Jól mondod.. Én a desszertel kezdek! - kacsintottam rá és már csomagoltam is elő duzzadó férfiasságát.

- Ahh... Hercegnőm... Ne légy rossz...

- Nem rossz vagyok, csupán buja és kiéhezett! - nyalintottam végig immáron egyre duzzadó tagját. Imádtam érezni az ízét, az illatát... Hallani az elragadtatást a hangjában, amikor áhítattal imádom, hogy érezze, nekem ő az istenek eledele. Apró csókokkal kényeztettem, majd lassan, és óvatosan végre ismét a torkomra engedhettem. Érezni a vágyát, maga volt a megváltás számomra. Sós nedve felkeltette ízlelőbimbóim, és még nagyobb áhítatra buzdított. Végig a szemébe néztem, míg ő szinte fuldoklott az érzés által keltett hullámokban. Mikor végre hatalmasat nyelve lejjebb jutottam őt a torkomra, éreztem, amint a forró magja beáztatja egész számat. Az ajkaimat nyalva álltam fel, és segítettem vissza pakolni immáron petyhüdt férfiasságát. Ez után végre leültünk és megebédeltünk.

Sziasztok! El sem hiszem.. Kettő rész van hátra... A 24. és az epilógus. Jövőhéten mindkettőt hozom! Hagyjatok nyomot!