Kérges bőr / Larry Stylinson ff / BEFEJEZETT

17.

Louis:

A tömlöcben két kezemet a falhoz láncolták, és le öntöttek egy vödör jeges vízzel, hogy magamhoz térjek a verések után. A fájdalom átjárt, de nem a szúró érzés miatt a bőrömön, amit a hideg okozott, hanem a hiány, amit a hercegnőm után éreztem. Bár tudtam, hogy így lesz a legjobb neki, mégis nagy, mély kín volt, ami beterített engem. A napok egybe folytak, mert itt egyetlen ablak sem volt, csak a fáklyák fénye adott némi világosságot. Bár láncaim engedtek annyit, hogy leülhessek, a csúszó lánc miatt egyik kezem így is folyamatosan fent volt a levegőben, vagyis teljesen kimeredtem pár órán belül. Inni alig kaptunk, enni pedig penésszel borított száraz kenyér héjat adtak. A patkányok jelenléte volt az egyedüli társaságom, mert a többi fogoly mind messze volt tőlem. Amikor bejelentették, hogy hamarosan kivégeznek, valahol a szívem megnyugodott. Vége lesz. Ha nem érinthetem őt többé, nem akarok már élni sem. Rohamosan fogytam, éreztem, hogy minden erőm elhagy. A fizikai kín, amit a drágám elvesztése okozott, teljesen felőrölt. Olyanokat mondott az őr, aki hozta a vizet, és az ételnek nem nevezhető szemetet, hogy Harry nősül, dőzsöl a vagyonban, és már azt sem tudja, ki vagyok. Teljesen kiégtem, elporladt a lelkem, annyira hiányzott nekem a drágám. Mindent megadtam volna, csak hozzák hamarabbra a halálos ítélet végrehajtását. Már a józan eszem is kezdtem elveszíteni, amikor jött a hír: elengednek. Más lehet, hogy örült volna. Én teljesen kétségbe estem. Vallásom miatt saját életemet nem vehettem el, így bíztam benne, hogy más megteszi helyettem, és ezzel vége szakad a megismételhetetlen kínoknak. Azt mondták, menjek csak haza, oda, ahol életem legszebb perceit éltem meg, és ahol üres már az ágy. Nincs ott az én göndör kisangyalom. Ahogy kivittek a szabad levegőre, a szemem égett, fájt neki a napsütés. Mint utólag kiderült, egy hónapot voltam rab. Indok nincs, miért engedtek el, de takarodjak. Hát jó. Mint az üres porhüvely, úgy mentem hazafelé. Titkon vártam, hogy Harry megjelenik, a karjába vesz, és azt mondja, ez csak egy rossz álom volt. De Harry nincs sehol, csak a csend és a magány. A házamhoz érve látom, hogy az ajtó tárva nyitva, és belépve, minden a földön hever. Az ételt elvitték, az egyetlen porcelán tálat — ami még az anyámé volt— darabokra törték. Lerogyok az ágyra, és a kezembe temetem az arcom. Végre egyedül vagyok, végre kiadhatom a felgyűlt fájdalmam. Üvöltve sírok... Szédülök bele. Mindenem reszket, ahogy átadom testem a gyilkos kínnak. Egyszer adatott meg a boldogság, azt is elvették tőlem. Azt kérte, várjam meg.. Honnan is gondolhatta, hogy mást fogadnék az ágyamba helyette? Hiszen ő a mindenem! Az egyetlen fénysugár, aki miatt érdemes létezzek.

Harry:

A napok vészesen teltek, mikor végre megjött az isteni szikra! Behívattam Desmondot a szobámba.

- Mindenemről lemondok, de cserébe el kell engedned Louist, és engem! Vele akarok lenni! 

-Egy nyomorult paraszt miatt képes vagy mindent eldobni?

- Ezt te nem értheted! Ő szeretett engem! Úgy, mint Silvya sosem. De ha azt tervezed, hogy becsapsz, és megölsz, sosem lesz semmi a tiéd! Írtam egy végakaratot! Ha lenne velem valami, mindenem a falu tulajdonába kerül! Átruházni nem tudom, arra külön van bekezdés. Abban az esetben kapod meg mindenemet, ha találsz egy olyan orvost, aki szerint nem tudom kezelni a vagyont, elmebetegnek nyilvánít engem, azáltal ki tudsz tagadni a vagyonból, és a névből. Onnantól minden a tiéd lesz!

- Te nyomorult féreg!

- Szóval elengeded Louist, és amint kerítesz egy olyan orvost, aki szerint nem vagyok épelméjű, majd elengedsz engem, a tiéd minden földem, vagyon, és ingatlan. Engem pedig eleresztesz és békén hagysz minket. Onnantól én is csak egy paraszt vagyok, aki dolgozhat valahol napszámban.

- Rendben van! Még ma elengedem azt a kis szar darabot. Már ha még él...

- Ha baja esik, gondoskodom róla, hogy nagyon is beszámíthatónak tartson az orvos, és ne kapj egy árva pennyt se!

- Rendben van! Velem jössz, és tisztes távolságból nézheted, hogy szabadon engedik. Én állom a szavam!

A beszélgetés után Desmondnak keresnie kellett egy orvost, aki aláírja, hogy nem vagyok épelméjű, és így nagybátyám veszi át a vagyon feletti kezelést. Ez volt az egyetlen, amivel elérhetem, hogy hivatalosan kitagadjanak a családból, és mehessek végre szabadon a drágámhoz. Ugyanis a mi törvényeink szerint, az elmebetegeket ki lehet tagadni, ezzel a jó hírét védve a névnek. Sajnos azonban nem volt egyszerű olyan doktort találni, aki képes a karrierjét kockáztatni néni aranyért, és segíteni nekünk. Ismét hosszú kínkeservesidőszak következett, de már abban a tudatban, hogy a kedvesem szabad. Messziről ugyanis, de a hintóból gúsba kötve, számat leragasztva, de végig néztem a távolból, ahogy kihozzák a tömlöcből, és útjára engedik. Rengeteget fogyott, és még jobban össze görnyedt, mint eddig. Borostája az egész arcát belepte, szeme körül fekete karikák éktelenkedtek, míg könnyes íriszeit igyekezett védeni a nap erős sugaraitól. Sántítva indult haza, nem láthatott engem, de én láthattam őt. Meggyőződhettem, hogy Desmond állta a szavát, és Louis életben van, szabadon. Bármit megadtam volna azért, hogy oda mehessek, a karjaim közé vegyem, és ringathassam őt. Azt akartam, hogy tudja, visszamegyek hozzá, és várjon rám, mert nem hagytam el, hiszen ő az én apucim. De nem tehettem, nem tudtam neki jelezni, hiszen Desmond berántva az orrom előtt a függönyt, kiszólt a kocsisnak, hogy induljunk el.

Narrátor:

Harry, bár nem láthatta, de egy szőke hajú, kék szemű kis angyal, aki már két alkalommal is segített rajta, most mosolyogva fordította el róla a tekintetét, és indult el, hogy elsimítsa az utat a szerelmesek előtt. Boldogan vette tudomásul, hogy teljesíteni tudja feladatát, és bár nem jöhetett a világra, édesapjának mégis boldogságot tudott adni. Mert ő nem volt más, mint Louis William Tomlinson meg nem született gyermekének a szelleme. Az a kicsi fiú, akinek az lett a feladata, hogy a két szerelmes útját keresztezve végre egymás karjaiba sodorja őket. Hiszen az ő történetük az égben íratott, eleve elrendeltetett, hogy eme két férfinek a szíve egyként kell dobogjon. A kis angyal feladata pedig, hogy segítse a két felet, hogy újra egy egészet alkothasson. Bár útjuk rögös, és még korántsem ért véget, de boldogságuk, és életük, a mennyekben meglett előre írva. A kisangyal pedig boldogan szárnyalt, mert a két szerelmes fél szív nemsokára újra egyesül.