Kérges bőr / Larry Stylinson ff / BEFEJEZETT

13.

Harry:

Csodálatos éjszakát töltöttünk együtt, és éjfélkor a fára nézve kívántunk valamit. Én természetesen azt, hogy az én szerelmem és én, örökké együtt lehessünk, azt sem bánom, ha utolsó légvételemig kásán kell élnem, de ha Lou velem van, akkor semmi sem számít. Az én édesem szerető férjként gondoskodott rólam, minden igényemre külön figyelve. A tél hideg volt, és bizony jól jött, hogy egymást melegítettük. Apuci az egyik birtokon a munka után kapott egy hatalmas, szőrmés állatbőrt, amit megcsináltak takarónak, így az is segített, hogy ne fagyjunk meg. Január beköszöntével még jobban elmordult az idő. Hatalmas hófúvások voltak. Féltettem a szerelmem, hisz nem akartam, hogy a viharban menjen dolgozni, de már nem volt ételünk, így kénytelen volt. Apuci szánkót fabrikált, és azon húzta haza az ételt, amit kaptunk. A szerelmünk töretlen volt, tényleg úgy éreztem magam, mint a mesében. Soha nem hittem volna hogy milyen csapás közelít felénk. Egyik vasárnap a szerelmem elment a misére. Ezzel nem is lett volna semmi baj, hiszen mindig ott tartózkodott vasárnap. Viszont arra senki nem számított, ami ezután történt.
 

Louis:

Reggel, ahogy felébredtem, megmosakodtam, elindultam a templomba, a szokásos misére. Ami elsőre feltűnt, az az volt, hogy egy méregdrága hintó állt a templom előtt, és a Styles címer volt az ajtajára faragva. Megállt bennem az ütő, és remegve mentem fölfelé a márvány lépcsőn. A presbiter úr éppen egy idegennel beszélt. Leültem az ajtóhoz közel leghátulra, és figyelni kezdtem. Miután mindenki elhelyezkedett, felénk fordultak és így szóltak:

- Tisztelt egybegyűltek! Tisztelt híveim! Fontos bejelenteni valóm volna. Gondolom minnyájatok ismeri Harry Styles urat. A faluban elég sok pletyka terjeng arról, hogy miért is került ő az utcára. Sokan látni vélik a szomszédos faluban, mások azt beszélik, már meghalt. Az úr itt mellettem, Desmond Styles. Kiderült hogy aljas módon fosztották meg a vagyonától az unokaöccsét. Nehezen, de sikerült visszaszerezni a vagyont és minden értékét és egyéb ingóságát. Arra kérlek benneteket kedves híveim, ha bárkinek bármilyen tudomása van arról, hogy merre található jelenleg Harry Styles, legyen szíves szólni, hogy vagyonát és minden egyéb ingóságait vissza tudjuk neki juttatni. Aki használható információval tud szolgálni, nyomravezetői díjban részesül, ami egy egész kisebb zsák aranyat jelent. Még egyszer felhívom mindenki figyelmét, hogy Harry Styles immáron nem hajléktalan, visszakapta a címét tehát egy grófról beszélünk. Mindenkit kérek aki véletlenül találkozott vele, hogy tisztelettel bánjon vele és irányítsa haza, vagy vegye fel a kapcsolatot Desmond Styles úrral, akitől későbbiekben felveheti az aranyat a segítségért cserébe.

Képtelen voltam tovább ezt hallgatni. A gyomrom összezsugorodott, hányingerem lett, és más vágyam sem volt csak hazamenni a szerelmemhez. Reszkettem, féltem, hogy mit fog szólni, de tudtam hogy el kell neki mondanom. Lélekszakadva mentem hazafelé, a tüdőm égett, szúrt az oldalam és fájtak a lábaim. A szememet könnyek marták, mivel belegondoltam, hogy innentől kezdve, már nincsen többé szerelmem. Joga van tudni, hogy ki ő valójában. Az ajtót szabályosan föltéptem, mikor berontottam a konyhába. Harry az asztal előtt ült, és éppen a karácsonyra tőlem kapott kis Diótörő figurát nézegette.

- Apuci, mi a baj? - lépett elém és arcomról letörölte maszatos könnyeim.

- Beszélnem kell veled, Harry! - alig tudtam megszólalni, annyira fájt az oldalam.

- Mi történt? Megijesztesz engem, apuci! 

- Sajnálom! Annyira sajnálom Harry! Könyörögve kérlek, hogy bocsáss meg nekem valaha! -zokogva borultam a lábai elé és összetéve két kezemet könyörögtem a megbocsátásért.

- Elmondanád, hogy mégis mi a fészkes fene történt? Mert ebből most egy szót sem értek! És legyél szíves felállni! 

- Hazudtam neked Harry! Átvertelek hónapokon keresztül, és nagyon csúnyán kihasználtalak! - nem mertem ismét felemelkedni, egyszerűen rettegtem, hogy mit fog velem tenni.

- Tessék, hogy mondod?

- A neved Harry Styles, és a szomszéd birtoknak a tulajdonosa vagy. Kisemmiztek téged, és napokon keresztül kóboroltál az utcán, míg valaki meg nem vert és én meg nem találtalak téged, majd haza nem hoztalak. Napokon át gondoztalak, és próbáltam levinni a lázadat, aztán magadhoz tértél és nem emlékeztél semmire. Féltem elmondani, hogy ki vagy valójában, mert annyira más énedet mutattad felém akkor. Nem voltál velem lenéző, és én önző módon visszaakartam élni azzal a szeretettel, amit mutattál felém. Érezni akartam, hogy én is ember vagyok, és valakinek fontos lehetek. Semmi rosszindulat feléd nem volt benne. Csupán a vágy, hogy valaki engem is szerethessen.. Aztán minden jött magától. Fogalmam sincs mikor, de beléd szerettem. Egyszerűen csak szeretni akartam. Emberi gyarlóság, kérlek szépen, bocsátsd meg nekem. De ma, a templomban, a nagybátyád, Desmond Styles bejelentette, hogy keresnek téged, és nyomravezetői díjat ajánlottak fel annak, aki visszavisz hozzá. Kiderült, hogy aljas csalás áldozata lettél, és vissza tudtak minden vagyonodat szerezni, és most téged keresnek égre földre a faluban, annyi pénzt ajánlottak azért, hogy valaki haza vigyen téged, és vissza kaphatsd a címedet, a vagyonodat és az összes ingóságodat.

- Tudom jól, hogy ki vagyok. Még azon a héten visszajött az emlékezetem, mikor megsérült a kezed. De én téged választottalak, nem pedig a vagyont, a címet, és az ingóságokat. Nekem te vagy az életem, nekem te vagy az otthonom Louis! A nagybátyám amúgy is mindig egy pénzéhes ember volt. Most ott a vagyon, boldoguljon! Engem nem érdekel, de én itt nem hagylak téged apuci! 

Úgy éreztem magam, mint akit forró vízzel leforráztak. Azt sem tudtam, hogy hátráljak Harrytől, amint elsötétülő íriszeibe néztem. Kétszer láttam nála még ezt a tekintetet. Az első, amikor először találkoztunk, és azt az egy cső kukoricát elvette tőlem, másodjára pedig, az egyik aktusunk előtt, amikor annyira fel volt már izgulva, hogy képtelen volt magát tovább türtőztetni, és szabályosan megerőszakolt. A szó minden értelmében magába tuszkolt engem. Soha nem hittem, hogy egy férfit meg lehetne erőszakolni, de ő még ezt is képes volt megcsinálni. Szabályosan lelökött a székre, miután letépte rólam a nadrágot, és egy mozdulattal beleült ágaskodó péniszembe.

- Harry.. könyörgöm... bocsáss meg nekem! Nem akartalak átverni! Kegyelmezz meg nekem... Könyörögve kérlek.

- Nincs mit megbocsájtani, hiszen szeretlek, értsd már meg! - olyan éhesen tapadt az ajkaimra, hogy levegőt nem kaptam volna abban a pillanatban. Szinte azonnal magára rántott az ágyba, és úgy csókolt, ölelt, mintha soha nem akarna elengedni. Akkor még nem tudtuk hogy mi fog következni, milyen borzalmak várnak még ránk.