Kérges bőr / Larry Stylinson ff / BEFEJEZETT

9.

Harry:

4 napja, hogy Louis és én egymásra találtunk. 4 napja, hogy egy férfi szerelméért epekedem.  4 napja, hogy kimondatlanul, is de az asszonyává tett, amit csöppet sem bánok. Olyan fajta kontrol ez, amit érzem, hogy szükséges nekem. Jól esik, hogy úgy bánik velem néha, mintha az apám lenne, aztán mintha én lennék az ő hercegnője. Rá ragasztottam azt a becenevet, hogy Apuci, és mindig így hívom őt. Imádok behódolni neki, kiszolgálni a vágyait, és imádom, amikor esténként, a mellkasához bújva beszívhatom az illatát. Teljesen megbabonáz, lesem minden kívánságát, és igyekszem úgy viselkedni, ahogyan az elvárható lenne egy igazi asszonytól. Amíg apuci hoz be tűzifát, addig én kimosok, vagy éppen igyekszem a kását megfőzni, rendben tartani a portát helyzetünkhöz képest. Odakint lassan már havazik. Apuci be burkolta a házat kívülről szalmával, hogy valamicskét védjük magunkat a hűvös levegőtől. Louis keze szépen gyógyul, minden nap át kötöm, és gyógynövényt aprítok, hogy a sebre téve, gyorsabb gyógyulást érjek el. Bár második nap kicsit begennyesedett neki, a kamilla áldásos gyulladáscsökkentő hatása segített rajta. Főztem a szárított növényekből egy tömény esszenciát, és abban fürdettem le sebét. Tiszta ruha csíkkal át kötöttem, és másnap már nyoma sem volt a gyulladás jeleinek.
Apuci nagyon hálás a törődésért. Apró csókokkal és ölelésekkel jutalmaz, ha ügyes vagyok, és megdicsér. Néha viccesen úgy hív, hogy 'apuci hercegnője'. Ilyenkor mindig elpirulva bújtatom mellkasába a fejem.
Most épp őt várom haza. Elment a vasárnapi misére. Engem nem vitt, hiszen szerinte nem vagyok még ahhoz jól, hogy gyalog megtegyem azt a majdnem három mérföldet. Bár én annak sem örülök hogy ő ennyit sétál. Emiatt már kora hajnalban felkelt, és meg tisztálkodott, hogy el tudjon menni időben. Bár hozott be fát, elég hűvösnek éreztem az időt, és úgy döntöttem, hozok még rá két három kisebb rönköt. Ahogy felvettem az apucimtól örökölt kabátot, kisétáltam a ház mögé. kiválasztottam két vaskosabb fadarabot és egy vékonyabbat, majd elindultam befelé. Az ajtótól nem messze viszont éreztem, amint hirtelen megcsúszok, kiesik a kezemből a tűzifa, és hatalmas koppanással beverem a fejem, majd minden sötét lesz, hideg, és békés.

Louis:

A templomba menet nem volt semmi baj. Hallottam pletykákat arról, hogy új földbirtokos költözik a megyébe, illetve hogy sokaknak nem jött be a termés. Harryről csak a szokásos volt, hogy megérdemelte a sorsát, hogy ki semmizték, meg hogy jobb lett volna, ha már egyből meg is ölik, mert egy öntelt, pöffeszkedő és arrogáns ember. Többen látni vélték őt a szomszéd falu káplárjának háza körül somfordálni, de nekem eszem ágában sem volt ezt a - legnagyobb örömömre - téves információt kijavítani. Nem. Amíg az isten megadja, én élvezni akarom a test adta boldogságot annak a drágának a karjaiban. Évek óta most először végre igazi férfinak érzem magam. Egy család fenntartónak, akinek felesége van, és akit mindennel el akarok halmozni, amit kevéske erőmből meg adhatok neki. Nem tudom mikor fog visszatérni az emlékezete, de addig a percig ki akarok élvezni minden pillanatot. Az arrogáns Harry sehol, csak egy behódoló, alázatos, és végtelenül szeretetreméltó fiú. Talán túl sok, amit kérek, de nem akarom elveszíteni őt. Pedig tudom jól, hogy ez be fog következni, amint visszatérnek az emlékei. Rettegek attól a pillanattól. Félek, hogy képes, és megöl a puszta kezével, ha rájön, hogy én mindvégig tudtam ki ő valójában. Nem fog nekem soha megbocsátani, és utána, már ha meghagyja rongyos életemet, azokból az emlékekből kell táplálkozzak majd, amit ez alatt a pár szerelmes órában eltöltöttünk. Mert be kell valljam, teljesen elcsavarta a fejem ez a göndör kis angyalka. Szeretem őt. Beleszerettem minden porcikájába. Beleszerettem abba, ahogyan megadja nekem magát, ahogyan csodálattal néz, ha belé hatolok, ahogyan esténként a karjaim között lel békére. Igazi férfi vagyok mellette. Igényli, hogy uralkodjak rajta, hogy dicsérjem, hogy öleljem, vagy épp vigasztaljam, ha valami nem jó. Még csak négy napja, de ez a négy nap számomra az életet jelenti. Úgy kapaszkodom az általa adott örömökbe, mint haldokló az éltető esszenciába. Harry mellett végre úgy érzem, ragyog a lelkem, és szivárvány húzódik a szívemen. Szeretem őt. Szeretem őt mindennél jobban. És az elkerülhetetlen vég, ami közelít felénk, árnyként leselkedik törékeny boldogságunkra. Amint az lecsap az életemnek ott vége szakad. Üres porhüvely leszek csupán, amibe a lélek csak aludni tér, mert mindig elveszett párját fogja szívszaggatóan zokogva kutatni.

Bár a pap gyönyörűen mondta el a misét, képtelen voltam teljes mértékben átadni magam az érzésnek. Szívem lelkem a kunyhóban volt ahol szerelmem várt rám. Minden pillanatban azon gondolkodtam, hogyan fogom tudni én azt feldolgozni, ha valaha is elveszítem őt. Rá kellett jönnöm, hogy nélküle én félember vagyok. De miket is beszélek? Hisz egy utolsó senki vagyok. Semmit nem tudok neki nyújtani a szerelmemen kívül. Ha valaha is visszatérnek az emlékei, biztos vagyok benne, hogy el fog menekülni tőlem minél gyorsabban. Szégyellni fogja még azt is, hogy elfogadott egy falatot tőlem. Az pedig, hogy valaha is remélni merek olyasmit, hogy majd engem választ, és velem szeretné leélni a hátralévő életét, már most jobb, hogyha kiverem azt a vágyálmot a fejemből. Hisz ilyen szerencsém nekem sosem lesz. Sosem fogok neki kelleni. Hogy is kellhetnék pont én neki? Hiszen gyönyörűbbnél gyönyörűbb nők borulnak a lábai elé bármikor, bármilyen helyzetben. Szinte magam előtt látom az őrjöngő ábrázatát, amint rájön, hogy magam alá parancsoltam őt, és addig szerettem, míg mindketten el nem értük a legnagyobb mennyeket. Ha eszébe jut, hogy hány és hány alkalommal térdelt elém, és vette ajkai közé hosszomat. Lehet hogy majd megcsonkíttat, vagy börtönbe juttat. Az is lehet hogy ki tiltat a megyéből. Vagy éppen addig fogja a torkomra szorítani erőteljes tenyerét, míg az utolsó légvételemet ki nem lehelem kezei által. Bármit is tervez velem, örömmel fogok a halálba menni, hiszen megtapasztaltam életem során, hogy mégis van öröm, még hogyha az rövid, tiszavirág életű volt is. Az emlékeimet, soha nem veheti el tőlem senki. A boldog pillanatokat, a szerelmes érintéseket, az apró csókokat, és a kéjes sóhajokat, amiket takarónk huzatja nyelt el az éjszaka során. Az emlékeimben mindig ő lesz a legszebb és leggyönyörűbb kis hercegnő. Az én hercegnőm. Aki oly készségesen térdelt elém, és önként hámozta ki nadrágomból hosszomat, hogy földöntúli örömben részesítsen engem.