-A színfalak mögött ~ 𝙑𝙈𝙞𝙣 𝙁𝙁𝘾-

➷~ 20.rész ~➹

/Jimin szemszög/

Remegni kezdtek a kezeim, a levegővételem nehezebb lett és akaratlanul húztam össze magam a hátsó ülésen. Sípolt a fülem, hideg verejték gyöngyözte tarkóm, végigfutott nyakamon, megállapodott a kulcscsontomban.

Nem kellett a tükörbe néznem, hogy tudjam; falfehér vagyok, tekintetem megviselt, fájdalomtól és félelemtől csillog. Rettegtem. A hátamon keresztül futó hűvösség megborzongtatott, jobban a felsőmbe bújtam, és kissé elszörnyedve meredtem magam elé. "Nem akarok csalódást okozni." Vajon így is meg lenne velem elégedve? Zakatolt a szívem a ki nem mondott kérdésre. "Nem leszek elég jó? Fájni fog? "

A gondolataim egyrészéből sikeresen kiszakadtam mikor az autó leállt, a párom pedig kiszállt a járműből és kivette táskáinkat.

-Rendelek valami kaját, rendben?-Kérdezte miután kinyitotta nekem az ajtót.

Reményvesztett tekintettel pislogtam fel rá, arcát és testét nézve, mielőtt egy mosolyt erőltettem volna ajkaimra.

-Rendben.

-Minden rendben?-Egy pillanat alatt hajolt be hozzám, gyengéden arcomra simítva ujjaival.-Fáradt vagy?-Pislogott rám ártatlanul, de annál inkább aggódóan.

-Persze, minden oké, nem.. -elcsuklott a hangom a végén, ezért is lehajtottam a fejem. - Nem.. Nem vagyok jól.

-Történt valami?-Kereste tekintetem kissé megfeszült tartással. Hangja olyan volt mintha ezernyi csavart dobtak volna neki egy üveg pohárnak. Átható, mégis leláncolt és aggódó.

-Akarsz tudni.. Ilyenekről? -alighanem felzokogtam amikor kiszálltam az autóból. - Ilyen.. Undorító dolgokról.

-Mindenről ami ilyen hatással van rád.-Lépett elém.-Ha az segít, hogy kibeszéled magadból, akkor meghallgatlak.-Kezei lassan fonódtak derekam köré ahogy lassan, de határozottan magához ölelt.-Ha pedig az segít, hogy csak szótlanul magamhoz ölellek, akkor legyen úgy.

-Menjünk be -sírás fojtogatta a torkom ahogy aprón viszonoztam ölelését.

Bólintott, majd derekamon pihentetve kezét bekísért a lakásba, majd végül visszament a kocsi mellé dobott táskákért.

Leültem a kanapéra, remegő ujjaim összekulcsoltam és azokra hajtottam a fejem. "El fog hagyni ha beszélek neki erről?" Nem lepett volna meg.. De féltem a tudattól.

-Nos, a csendes vagy a kibeszélős opció mellett maradtál?-Huppant le mellém halvány mosollyal ajkain.

-Előbb vagy utóbb tudnod kell róla, nem? -zaklatottan térdeimre szorítottam mikor felegyenesedtem, hogy szemeibe tudjak nézni.- De.. nem fogsz haragudni, igaz? Nem fogsz ellökni, ugye? -akadt meg a hangom.- Nem fogod hagyni, hogy itt zokogjak magányosan mégegyszer..?

-Ezek után is ugyanúgy foglak szeretni mint most. Sőt, annál is jobban.-Paskolta meg fejem biztatóan.-Nem tudsz olyat mondani ami miatt képes lennék ellökni magamtól téged.

-Akkor.. jó.. -vettem egy mély levegőt.- Ahogy tudod, prosti voltam.. Négy évig -hajtottam le a fejem. Nem voltam képes a tiszta, bűntelen tekintetébe nézni.- Voltak jogaim, megszabhattam feltételeket, amiket a vendégeknek kötelező volt betartaniuk. Ezek olyanok voltak, mint például aktus közben nem okozhatnak fájdalmat, vagy verhetnek.. -suttogtam bekönnyezve. Remegtek a kezeim, szánalmasnak éreztem magam, amiért erről nem tudok felszegett állal, flegmán beszélni. De még akkor is fantomként léteztek az érintéseik. Nem hagytak nyugodni a szorítások, a csókok..- Volt egy vendégem. Nos, nem egy, hanem több is, de.. egy kissé erőszakosabb a többinél -szipogva húztam jobban össze magam, ahogy kiejtettem szavaim.