-A színfalak mögött ~ 𝙑𝙈𝙞𝙣 𝙁𝙁𝘾-

➷~ 10.rész ~➹

/Taehyung szemszög/

-Csapó!-Az ijedt tekintetem egy halvány mosolyba torkollott, ahogy az ölemben fekvő fiúra néztem és vártam hogy visszamosolyogjon miután magunk után tudhattunk egy sikeres jelenetet. Túl élethűnek tűnt ez a rész, túl élethű volt ahogy Jimin a karjaimba zuhant, és ahogy elcsuklott a hangom. Magam sem értettem miért de rossz előérzetem lett.

-Jimin.-Szólítottam meg végül, enyhén megrázogatva karjaim közt. De nem nyitotta ki a szemeit.

Légzése nehéznek tűnt, az arcán legördült könnycseppek eltűntek tincsei mögött, a művér pedig még mindig ott csorgott állán.

A sápadt bőre és a forró teste elég volt ahhoz hogy megtudjam állapítani; láza van. A mellkasom szorult össze abban a pillanatban amikor a keze elhalóan csuklott maga mellé, tompa puffanást hagyva maga után.

-Orvost!-Kaptam fel fejem éllel hangomban ahogy egyenesen Hoseokra, majd Namjoonra néztem, akiknek tekintete talán ugyanolyan ijedt volt mint az enyém.

-Mi történt? -sietett mellénk a rendező, miközben a managerem már elő is rántotta a telefonját, hogy mentőt hívjon.

-Elájult.-Sziszegtem karjaim közé emelve testét, hogy minél előbb ki tudjam vinni a mentőhöz.-A hátsó ajtóhoz kérd, túl sok kint a kamera.-Elhaladva a fogas mellett lerántottam a kabátom, ami bőven körbeérte testét, és melegen tartotta a kinti hideg elől.

-Felhívom Jeonggukot. Mindenki! Amíg vissza nem érünk, ebédszünet -ordította végig a termet Namjoon, aminek hatására Jimin a kezembe feszült, arca pedig elég megviseltté vált. De nem volt ébren. Levegővétele szabályozatlan volt, az egész teste gyenge és élettelen.

Hosszúnak tűntek azok a percek amíg megérkezett a mentőautó, a kórházba vezető út, és a várakozás amíg be nem engedtek hozzá.

"Mitől lázasodott be?"

Ezen kattogtam, bár csak az érdekelt hogy rendben legyen.

A torkomban keletkező gombóc nem akart eltűnni, sőt, nagyobb lett mikor megláttam Jungkookot.

A tekintete üres volt, fémes, hideg. Lapos. Rámtekintett, végigmért, majd biccentett, hogy kövessem.

Könnyedén belépett a terembe, ahova tulajdonképpen engem nem akartak még beengedni.

-Uram, nem-

-A managere vagyok, mondja el mi történt -szakította félbe szárazon, majd meghallottam, ahogy csörög a telefonja.

Jimin infúzióval a karjában feküdt, egy fehér kórházi köpenyben. Olyan papírvékony volt a bőre, hogy láttam a vörös ereket a vékony csuklóján.

Hetek óta nem láttam rövidujjúban.. Nem is tűnt fel hogy ennyire lefogyott.

-Magas láza van -felelte az ápolónő.- Úgy látszik a gyógyszerek nem igazán hatnak rá, ezért hideg borogatással láttuk el.

A telefon elcsendesedett.

-Egyéb?

A nővéren látszott, hogy nem tetszik neki, ahogy beszélnek vele, de csak sóhajtott, és így felelt:

-Drasztikusan lefogyott. Infúzión kapja a tápanyagokat. Ha pár napig folytatja ezt az életmódot, a gyomorsava teljesen kimarja a hasfalat, és belsővérzés.

Ismét megszólalt a telefon, de Kook erre már nem tudott felelni.

Döbbenten meredt maga elé, ajkai enyhén elnyíltak a meglepettségtől.