Tűzlány

11. fejezet

A felhővárosi palota lépcsőin egy olasz lány sietett felfelé. Hosszú, kávébarna haját lazán kontyba kötötte, világos színű szemével a szobák számát leste. Sötétkék szoknyája a térdét verte, ezzel is megnehezítve a haladást. Felül halványkék blúzt viselt, amiben a lenge szellőben is fázott.

Még csak el sem fáradt, mire felért a legfelső, 6. emeletre. Határozott léptekkel a folyosó vége felé indult, és megállt a 8. szoba előtt. Tétovázva emelte a kezét a levegőbe, de végül vett egy mély levegőt, és bekopogott.

Bentről egy álmos lányhangot hallott:

- Ki az?

A lány sóhajtott egyet. Innen már nincs visszaút.

- Elisa Damiani- felelte. Néhány pillanatnyi tétovázás, és kinyílt az ajtó. Egy fiú és egy lány álltak bent. A fiúnak szőke haja volt, társa pedig kócos, vörösesbarna lobonccal büszkélkedhetett. Elisa felkészült.

- Kit tisztelhetünk benned? - kérdezte a fiú. - Egyébként Will vagyok, ő pedig Holly- mutatta be a lányt. Elisa egy kicsit megijedt. Will nem emlékszik rá? Pedig ismerték egymást. Régen volt, igaz...

- Sono io... - próbálkozott Elisa. De hiába, tudta, hogy nem fogják megérteni. Erre felkészült. Megpróbálta angolul is, de nem konyított sokat a nyelvhez, csak értette - de nem beszélte. Éppen ezért nagyon meglepődött, amikor folyékonyan kezdett beszélni így.

- Will, én vagyok az! Elisa! 

- Nem ismerek semmiféle Elisát- Will összehúzta a szemöldökét. - Bár ami azt illeti, ismerős vagy.

Ajjaj. Elisa kezdett megijedni. Will-lel meg mi történt? Miért nem ismeri fel? Négy éve, ha lehetett... Emlékek. Ne... de most már tisztán emlékezett, milyen rémült volt, amikor elmondták neki, hogy Willt elkapták. Ráadásul az a hírhedt Benjamin Star és a társa, Scarlett! Álnok fajzatok azok ketten. Bizonyára valahogy törölték Will emlékeit. 

- Bo-bocs, összekevertelek valakivel- pirult el egy kicsit Elisa, közben pedig azt gondolta: jobb lesz, ha semmi kavarodás nincs. Will még mindig furcsán méregette, de nem szólt egy szót sem. Mintha valami régi emléket akarna felidézni... mivel ez így is volt. 

- Gyere be! - törte meg Holly a csendet, és mielőtt Will tiltakozhatott volna, beterelte a lányt. Amikor Elisa biztos volt benne, hogy mind rá figyelnek, így szólt: 

- Híreket hoztam- Holly és Will folytatást várva nézett rá. - A világos oldaltól. Megtudtuk a sötét Gróf hollétét. Egy kémünk felfedezte a sötétek főhadiszállását. Néhány embernek el kellene mennie oda, hogy tájékozottabb legyen. Ti lennétek azok... és még néhányan. Az Úrnő talált alkalmasnak a feladatra. Ez ritka ám, nekem elhihetitek! 

- Ki az az Úrnő? A világosak vezére? - kérdezte zavarodottan Holly.

- Nem tudjátok? - kérdezte Elisa, majd meg sem várva a választ folytatta: - Igen. A neve Magels. Nagyon titokzatos, és egyben szigorú is. Senki sem mer neki ellentmondani.

- Ó... ó- Holly nagyot nyelt, és más irányba terelte a beszélgetést. - És pontosan mi is lenne a feladatunk...? 

Ám ekkor egy ordítás hallatszott. Holly felismerte: ugyanaz a hang volt, mint az álmában, amikor először Suzyról és Anthonyról álmodott. Elszorult a torka, mert már szinte biztos volt benne, hogy ők ketten a sötét oldalon álltak, de nem merte bevallani Willnek. Már volt is egy terve: ha legközelebb találkozik velük, megpróbálja a világos oldalra csábítani őket... aztán meglátják mi lesz.

- R-r-ránk találtak! - kiáltott fel Elisa, és ijedtében olaszul kezdett beszélni... hiába is próbálkozott az angollal. Holly és Will értetlenül néztek rá, de mivel Elisa (akárhogyan is próbálkozott) nem tudta értésükre adni, hogy kövessék, jobb híján megrántotta a társai kezét, és futni kezdett a nyitott ajtón át. A többiek utána. Ám Elisa nem a lépcső felé vette az irányt... hanem a folyosó vége felé! 

- Szerinted megbízhatunk benne? - kérdezte halkan Holly, mire Will megrántotta a vállát. 

- Más esélyünk nincs... 

Mire Elisa a nyitott ablakhoz ért, az idegenek zaja már a lépcsők felől hallatszott. Elisa kinézett, és átlendült a párkányon. Társai ledermedve figyelték. Maga Elisa is tudta, hogy veszélyes mutatvány, de nem tehetett mást. Borzalmasan megkönnyebbült, amikor megérezte a lába alatt a tűzlétra legfelső, síkos fokát. Elkezdett lefele mászni, közben ügyelve arra, hogy le ne zuhanjon a keskeny, csúszós fokokról. Nem nézett vissza, csak amikor már lehuppant a földre... vagyis a felhőre, hisz Felhővárosban jártak. Szerencsére a többiek sem voltak sokkal lemaradva mögötte, és Willnek még az is eszébe jutott, hogy becsukja az ablakot, hogy az idegenek ne is gondolják, hogy arra menekültek. Amikor már mindhárman lent álltak, és Elisa is megnyugodott egy kicsit, újra megpróbált angolul beszélni. Ezúttal sikerült is neki. 

- Gyertek! A lovakhoz! 

Elisa az istálló felé kanyarodott, a társai pedig követték. Ám amikor láthatóvá vált a koszos, rozzant épület...

- Jaj, ne... - suttogta Holly. 

Az istálló ajtaja nyitva volt. Bentről dohos, állott szag áramlott ki. Holly bekukkantott, de lovaknak nyomát sem látta.

- Te voltál! - nézett villogó szemekkel Will Elisára. - Biztosan a sötét szolgája vagy! Valyr küldött utánunk! 

- Nem igaz... - hebegte a lány.

- Nem menekülhettek- hasított egy női hang a levegőbe. Mind hátrafordultak, és észrevették az árnyékban álló nőt, aki a palota egyenruháját viselte. Mindannyian felismerték... de míg Elisa és Will csak azt az alkalmazottat látták benne, akire rábízták a lovaikat, Holly a nevét is meg tudta volna mondani... igaz, azt se tudta, ki az, és mit keres itt, de már látta egyszer, és biztos volt benne, hogy Valyrnak dolgozik. 

- Icy... - suttogta maga elé elszoruló torokkal. Bizony, a sötétben álló nő nem volt más, mint Iphigenia Anderson. Még Elisa is simán kinézte belőle, hogy ő engedte szabadon lovakat, nemhogy Holly, akinek már álmában sem volt szimpatikus a nő. 

Ekkor felharsant a hátuk mögött az idegenek zaja, és Icy is elindult feléjük. Szája gonosz mosolyra húzódott. 

- Most megvagytok- mondta. Elisát, Hollyt és Willt egyre közelebb szorították a felhő széléhez. Holly lenézett, és megszédült. Már csak 3 méter választotta el őket Felhőváros határától... aztán 2... végül csak 1... Holly lehunyta a szemét és azt gondolta: itt a vég. 

Ám Elisa ebben a helyzetben is tisztán tudott gondolkodni, és azonnal átlátta az egészet. Tudta, hogy esélyük sincs a gonosz nő és az idegen ellen, tehát csak egy út maradt... Nem, ez nem fog menni, tiltakozott az agya egyik része, de elnyomta a másik: Muszáj. Üldözőik azt gondolhatják, biztosan megadják magukat, mert nincs más út... de ez nem így volt. 

Elisa összenézett Hollyval és Will-lel. Látta, hogy társai is ugyanarra gondolnak, amire ő...

- Három... kettő... - számolt vissza halkan. - Egy.

És akkor Elisa, Holly és Will levetették magukat a felhőről.