Tűzlány

14. fejezet

Holly nem tudta, mire számítson. Új volt neki ez a sötét-világos dolog, így fogalma sem volt róla, mi vár rá. Teljes sötétben tapogatózott azzal kapcsolatban, hogy mit fog mondani nekik Magels. Talán egy feladatot ad, mint Elisának? Esetleg leteremti őket, hogy rájuk találtak vagy éppen megdicséri, hogy szerencsésen elmenekültek? Az elfutás nem mindig a jó megoldás.

- Elmehetnek - Magels könnyed mozdulattal intett a sarokban álló őröknek. Aztán újra feléjük fordult, és mosolya lehervadt. - Igen könnyen rátok találtak - szólalt meg aggódva. - Az az érzésem, hogy valaki tájékoztatta a sötét vezért a holléteteket illetően.

- De... ki lehet az? - suttogta Will. - Akikkel találkoztunk, az csak Rebecca, Ethan, Anthony és Suzy... meg persze Elisa. Ők pedig a világoshoz csatlakoztak! - mondta.

Hollyt úgy érte a felismerés, mint a villámcsapás. Anthony és Suzy, gondolta. Ők a sötétet szolgálják! Hogy is nem jutott ez eszébe eddig? Nagyon valószínű, hogy miután beszéltek velük, elmondták Valyrnak a tartózkodási helyüket.

- Nem mindenki - felelte lassan a lány. Úgy érezte, kell, hogy Will tudja az igazat. Ha már ők egy csapat - Holly úgy érezte, lehet így nevezni a kettesüket - ne titkolózzanak egymás előtt.

- Hogy érted ezt? - döbbent meg Will. - Hisz ott voltunk, láttuk!

- Láttuk, ahogy Rebecca és Ethan csatlakozik - pontosított Holly. - Anthony és Suzy a sötét oldalon állnak. Tudom, mert... volt egy álmom. Vagyis kettő... - a lány elmesélte a többieknek az álmát. Beszámolt nekik Icyról is. - És... Anthony említett egy határidőt, amikorra a feladatukat el kell végezniük. A téli napforduló, ami két nap múlva van, vagyis már majdnem csak egy.

- Ajjaj, ez nem jó jel - motyogta Magels. - Azt hiszem, ez a támadás időpontja. De még van egy kis időnk. Valyr éjjel fog rajtunk ütni, ebben biztos vagyok. Most viszont... mindenképpen pihennetek kell. 11 óra is elmúlt.

Magels csettintett egyet, mire egy őr lépett be.

- Kérem vezesse őket az egyik hálóterembe!

Kiléptek az ajtón. A fehér ruhás férfi elindult, Hollyék pedig követték. Az őr egész út alatt meg sem szólalt, hátra sem fordult, csak ment előre, mutatta az utat a kastély folyosóinak labirintusában. Holly egész biztos volt benne, hogy ha csak szóban kapja meg az utasítást, hogy merre kell menni, eltéved. Néhány helyen ötfelé is elágazott az út, néha pedig úgy tűnt, zsákutcába érkeztek, aztán kiderült, hogy mégis vezet tovább egy elrejtett, szűk folyosó. Holly úgy érezte, órákig barangolnak, pedig öt perc telt csak el, ameddig megálltak egy régi, karcos ajtó előtt. A férfi egy kulcsot vett elő, és kétszer megforgatta a zárban, mire az ajtó nyikorogva kitárult. Beléptek, az őr pedig elsietett.

A hálóterem nem volt túl nagy, de épp elég ahhoz, hogy elférjenek. A padlót kopott szőnyeg fedte, ami néhány helyen kilyukadt. A szélei rojtosak voltak. A sarkokban egy-egy ágy állt, érintetlenül. Egyetlen ablak volt csak, de most azelőtt is függöny húzódott. A fényt egy régi állólámpa adta. A szobán látszott, hogy régi, erre utalt a szőnyeg állapota, a falak, amik az idő teltével elsárgultak és a padló, ami minden lépésnél recsegett a lábuk alatt.

Holly rettenetesen fáradt volt. Annyi minden történt vele aznap: először szembesülnie kellett a ténnyel, hogy két fél, sötétek és világosak léteznek a világban, és azonnal csatlakozott is a világos oldalhoz. Másodszor meglátogatta őket egy Elisa nevű lány, aki Holly szerint ismerte Willt, de a fiú nem tudta, ki ő. Aztán rájuk találtak, és nem tudtak elmenekülni másképp, mint hogy leugorjanak Felhőváros széléről, majd megérkeztek ebbe a kastélyba és találkoztak Magelsszel. Ez épp elég volt Hollynak ahhoz, hogy ne szóljon semmit, csak bezuhanjon az ágyába, és már aludjon is.

Álmodott. Ezúttal egy teremben járt. A méretét nem lehetett megállapítani az áthatolhatatlan sötétség miatt. Az egyetlen fényforrás egy szürkén ragyogó lámpás volt, ami egy hatalmas széket - egy trónt - világított meg.

Hirtelen léptek hallatszottak. A hang visszhangzott, ebből Holly arra következtetett, a terem nagy lehet. A lámpás fénykörébe árnyék hullt, majd egy ember ült le a trónra, egy férfi. Az arcát kezdetben nem lehetett látni, mert kapucni takarta. Az alak csettintett egyet, mire felkapcsolódtak a fények. Holly megdöbbent. A szoba még annál is nagyobb volt, ahogy ő elképzelte. Focipálya nagyságú teremben állt. A padló fekete, a falak sötétszürkék, a mennyezet pedig a csillagos eget idézte. 

- Anderson! - a trónon ülő férfi hangja végigsüvített a termen. Az ajtón abban a pillanatban egy nő lépett be, a ruhái, haja egyaránt hófehér... Icy, ismerte fel Holly. De ha tényleg ő az, akkor az alak pedig... Valyr, a sötét gróf.

- I-igen, Uram? - állt meg Icy Valyr előtt.

- Nem készültél fel minden eshetőségre - mondta a gróf. - Diaz, Damiani és Atkin megszöktek - Holly nem tudta, ki a harmadik, de gyanította, hogy Will, mert csak hárman voltak ott. - Védett helyen tartózkodnak, ahova már nem ér el a hatalmam.

- Sajnálom, Uram, nem gondoltam, hogy ilyen cselekedetre vetemednek. De rengeteget zuhantak... hogy élték túl?

- Ez számomra is rejtély - felelte Valyr. - A kiküldött csapat visszaérkezett már?

- Igen, Uram.

- Körbevesszük a házat, mivel bejutni nem tudunk. Továbbá Scarlett Atk... mármint Johnson stratéga azt az ötletet adta, hogy ejtsünk egy túszt, amivel hatni tudunk Diazra. Azt mondta, hozzuk ide... a lány nagynénjét, Jane Rosst.

Ne! Holly felriadt. Már javában elkezdődött a reggel, a társai is felkeltek már.

- ...nem emlékszem - hallotta meg Will hangját, amit egy kattanás követett, az ajtó pedig kinyílt. Will és Elisa léptek be rajta.

- Ó, Holly, felkeltél! - vette észre a lányt Elisa.

- Hol voltatok? - kérdezte álmosan Holly.

- Magels hívatott minket, de te még aludtál, így nem keltettünk fel. Azt mondta, a kastélyt körbevették a sötétek, azok, akik Felhővárosban is rajtunk ütöttek.

- Tudom - szólalt meg hirtelen Holly. Elmesélte társainak az álmát, és beszámolt Valyr tervéről is, miszerint a sötét gróf el akarja fogni Jane-t.

- Ez nem jó hír - mondta komoran Will.

- Tennünk kell valamit! - szólt Holly. Elisa a fejét rázta.

- Inkább szóljunk Magelsnek, ő majd megoldja!

- Mi is a világos oldalhoz tartozunk - emlékeztette Holly. - Meg amúgy is, honnan tudod, hogy Magels csinál-e majd valamit? Neki nem számít Jane. De nekem igen. Ha nem jöttök velem, én elmegyek egyedül - még maga sem tudta, hogy akarja csinálni, de nem hagyhatta, hogy bármi történjék Jane-nel. Az anyjaként tekintett rá, miután csupán néhány hónapos korában hozzá került, és a nő férjével, Harryvel együtt ők voltak Holly utolsó élő rokonai... legalábbis eddig azt hitte. De nemrég megjelent az apja, Nicholas Diaz, aki megmutatta, hogy képes tüzet idézni, és elmondta, hogy ezért túlélte a 2007-es tűzvészt. Aztán másnap reggel ugyanolyan gyorsan eltűnt, mint ahogy megjelent. Holly nem igazán bízott meg benne.

Elisa elbizonytalanodott.

- Talán igazad van. Én veled megyek - jelentette ki. - De szólnunk kell Magelsnek. Tudnia kell, hol leszünk.

- Igen, persze - bólintott Holly. - Will, jössz vagy maradsz?

- Jövök neked eggyel, Holly - mondta a fiú. - Úgyhogy én is veled tartok. Hátha téged is ki kell szabadítani valahonnan.

Kopogás szakította félbe a beszélgetést.

- Bejöhetünk? - hallatszott egy hang, és Holly felismerte.

- Gyertek! - felelte Will, bizonyára ő is rájött, ki áll az ajtó előtt.

Az ajtó kinyílt. Rebecca lépett be, majd Ethan.