Tűzlány

24. fejezet

Holly megkövülten állt. Még mindig az apja történetének hatása alatt állt. Enyhén szólva is összetett sztori volt, hihetetlen, hogy mindez tényleg megtörtént egy emberrel. A lány szinte el sem hitte, de ott állt előtte az élő bizonyíték - a féltestvére, Hugo Diaz. A fiú Holly számára rejtélyesnek tűnt, olyannak, aki elzárkózik a világ elől, hogy a saját univerzumában élhessen. Csupán nyolc éves volt, de mintha így is sokkal többet tudott volna náluk. Bizonyára az anyja miatt. A lány Magelsben is ezt az egyfajta felsőbbrendűséget érezte.

Gondolataiból Will zökkentette ki.

- Gyere már - sziszegte a fiú, és megragadta a karját.

Holly követte a társait, bár elképzelése sem volt, hova mehetnek. Egy pillanatra boldogság töltötte el, ahogy arra gondolt, hogy talán vége ennek az értelmetlen harcnak nevezett dolognak... de hamar rá kellett jönnie, hogy korántsem ez a helyzet.

A csoport megállt a kert egy emberekkel teli részén. A lánynak furcsa volt, hogy a két fél itt nem egymással csatározott, ám aztán azt is meglátta, miért: a tömeg valami vagyis valakik körül álltak...

Ahogy átvergődték magukat a sokaságon, Holly egy kört pillantott meg, aminek széleit csillámló vörös vonal jelezte. A lány megpróbált benyúlni a területen belülre, de mintha üvegfalon akart volna keresztül menni. Senki sem tehette be a lábát oda, ahol mindössze két ember tartózkodott...

A két vezér. Egymás szemébe nézve keringtek, miközben időnként egy-egy varázslatot bocsátottak egymásra. Nem egyszerű testvéri párharc volt. Hanem komoly csata, amiben bárki megsérülhetett, bár úgy tűnt, szerencsére még senkinek sem esett baja.

- Utoljára szólok: add fel, kedves húgom - figyelmeztette Valyr Magelst. A nő egy szót sem szólt, csak villámló tekintettel figyelte a bátyját. - Gondolj a fiadra! - a férfi szája gonosz mosolyra húzódott, majd intett egyet. A körön kívül, ha Holly emlékezete nem csalt, a Messer nevű fiú tűnt fel... Hugóval. A lány össze volt zavarodva. Hogy kerülhetett a fiú oda, amikor az előző pillanatban még mellettük állt? De alighogy megfogalmazódott a fejében a kérdés, már meg is találta a választ. Hát persze, Messer! Ő vitte el Hollyt is abba a rémséges cellába, méghozzá a keze egyetlen legyintésével.

Magels arcán rémület suhant át.

- Kérlek! Őt ne bántsd, nem tehet semmiről! - Valyr kárörvendően felnevetett. Tudta, hogy a szerettei mindennél fontosabbak a húga számára, és ezt végre ki is tudta használni.

- Benjamin! - a nő remegő sóhajt hallatott. - Mitől változtál így meg? Ez nem te vagy. Az a Benjamin Star, akit én ismerek, kedves, vicces, őszinte és nyílt. De azóta a fejedbe vetted, hogy uralni fogod a világot, és beképzelt, kegyetlen, hideg és gonosz lettél. Kész lennél bármin átgázolni, hogy elérd a célodat, akár rajtam is. Szokták mondani, hogy az ember egyik vállán egy angyal, a másikon pedig egy ördög ül. Emlékszel, amikor erről beszélgettünk gyermekkorunkban? Megfogadtuk, hogy bármit is hozzon az élet, mi az angyalra fogunk hallgatni. De én azt gondolom, neked a démon lett az új szented. Már csak rá hallgatsz... Számodra ezt a kettőt a két éned testesíti meg: a jó Benjamin Star, az én figyelmes bátyám, a másik Valyr, a lelketlen sötét gróf. Lassan el is felejted, hogy létezik Menny is! Elfelejted, ki is vagy valójában... Elcsábítanak a Pokol hamis örömei. Miből gondolod, hogy a világuralom neked való? Hiszen az osztályodban sem tudtál csendet tartani. A világnak nincs szüksége arra, hogy irányítsák, főleg nem egy olyan alak, mint Valyr!

Magels esdekelve nézett a bátyjára. Nem lehetett eldönteni, a férfi mit érez, az arcán a mérhetetlen düh, felháborodás és gyűlölet váltakozott. Holly nem tudta, mire dühös - Magelsre, önmagára vagy az egész világra? Mindenesetre az nem volt kétséges, ezt a haragot kire fogja rázúdítani.

- Hogy merészelsz ilyet állítani rólam?! Én ugyanaz vagyok, aki eddig. Csak megváltoztam, ahogy a világ is változik! Hanyatlik, és ezt csak egy erőskezű vezető tudja megakadályozni. A Sors is úgy rendelte, hogy ez én legyek!

- Nem - felelte csendesen a világos. - Csak az ördögöd súgja ezt a füledbe.

- Hagyd már abba ezt az ostoba beszédet! Nincs semmiféle angyal, sem ördög! Maggie, már nem vagyunk már gyerekek! El tudom dönteni, mi a helyes! Bármit is teszel, nem állíthatsz meg.

Magels Valyrra nézett, szemében olyan mértékű csalódottsággal, hogy ránézni is fájt.

- Csalódtam benned, bátyám! - suttogta, és elindult a tömeg felé. Azonban amikor a vörös vonalhoz ért, ahelyett, hogy egyszerűen átlépte volna, valami megállította. A nő a láthatatlan falra tette a kezét, és rájött: Valyr csaptába ejtette.

- Sajnálom, Maggie... de túl régóta készülök erre a napra. Nem számít, ki akar megállítani, senki sem képes rá. Még te sem. Nem tudnád megtenni az egyetlen dolgot, ami vissza tudna tartani. És az erőm is sokkal nagyobb a tiednél - a világos vezér szólásra nyitotta a száját, de a bátyja megelőzte - Ne gyere azzal, hogy a szeretet ereje minden akadályt le tud győzni, meg hogy én nem vagyok képes arra, hogy szeressek... ezt már régi duma, és nem is igaz. Én szeretlek téged, húgom...

- Ha számodra ez azt jelenti, hogy háborút indítasz ellenem, és bármire képes lennél velem, akkor igazad van... de az érzelmek összetettebbek ennél. Ha tényleg szeretsz, akkor elengedsz, és véget vetsz ennek a háborúnak.

Magels tekintete ezúttal könyörgést sugárzott. Valyr hosszú percekig szótlanul nézte - talán azt próbálta eldönteni, mit érez pontosan. Aztán halkan, rejtett szomorúsággal a hangjában így szólt:

- Sajnálom, Maggie.

Miután ezek a szavak elhangzottak, a férfi lassan kinyújtotta a húga felé a kezét, majd mormolt valamit egy idegen nyelven. Mintha azt mondta volna, hogy newe outru... Ne, ne, ne! Holly számára túl ismerős volt ez a két szó, bár csak egyszer hallotta őket, amikor még fél éves sem volt... de azóta is kísértették a kegyetlen szavak.

Valyr ujjai közül éjfekete mágia lövellt ki, és egyenesen Magelsbe csapódott. Egy pillanat sem telt el, és a nő élettelenül rogyott össze.

Ez nem lehet igaz... nem... Lehetetlen... Will látta körülötte a sok embert, a társait, és a körben az ünneplő Valyrt és a földön fekvő holt testet... Magels volt az, hosszú fekete haja körülötte terült el, mint egy fa lombja. Szemeit örökre lezárta.

Mindent látott, de semmit sem értett. Hogy volt képes a sötét gróf megölni a saját testvérét? Egy könnycsepp gördült le az arcán, és ezt követte számtalan másik.

- Neeeem! - Hugo futott feléjük, zokogva. Holly letérdelt hozzá, és megölelte. Mindketten sírtak, az egész világos csapathoz hasonlóan. Will érezte, hogy egyre nő benne a harag, forrósodik, mintha egy tűz lobbanna lángra. Azonban mielőtt kitörhetett volna belőle, hirtelen nagyon furcsa dolog történt.

Mindenki lemerevedett. Szó szerint. Will döbbenten fordult körbe. A fejében egy hang így szólt: Ez a te műved. Gondolj az erődre... Gondoljon az erejére... az ereje! Ez az! Végre hasznát veszik az ő képességének is, méghozzá nagyon nagy hasznát. Persze azt nem tudhatta, hogy ha megteszi, ami eszébe jutott, annak milyen következménye lenne, de meg kellett próbálnia.

Kinyújtotta a kezeit maga elé, és azt képzelte, mintha fogaskerekeket fogna. Ahogy megérezte a láthatatlan, szilárd anyagot az ujjai alatt, elmosolyodott.

Van remény.