Tűzlány

20. fejezet

Anthony nem értette Valyr döntését. Az Orkán Vár ablakán kibámulva azon töprengett, miért kellett a főhadiszálláson maradnia. Érezte a benne rejlő erőt. Tudna harcolni, és mi több - akart is. Azonban a sötét gróf ellentmondást nem tűrő hangon így szólt hozzá e nap délelőttjén: Anthony West! Te itt fogsz maradni, őrizni a jó öreg Orkán Várat - itt hátravetett fejjel felkacagott. - Nem harcolhatsz. Ha az embereim netalán meglelnék a tárgyak, amelyet keresünk, abban az esetben viszont rohanj, amilye gyorsan csak tudsz. Menj az X3-as folyosó végére. Az ottani ajtón belépve egyenesen a csatatéren találod magad. És meg ne halljam, hogy ellenszegülsz!

Azon gondolkodott, mi lehet az a dolog, amit Valyr keres. Valamilyen oknál fogva úgy érezte, hozzá van köze. A képességéhez. A fiú sóvárogva gondolt arra, hogy milyen jó lenne megtudni végre az erejét. Használni akarta. Ám a parancs az parancs.

Suzy persze elmehetett. Ez nem ér!, gondolta Anthony. Tehetetlen dühhel felpattant a vörös huzattal lefedett karosszékből. Ingerülten járkálni kezdett a szobában. A grafitszürke falon lógó forgalmas városokat ábrázoló képeken lévő járókelők mintha rajta nevettek volna. Vajon mennyi ideig kell még várnom?, tette fel magának a kérdés.

Ebben a pillanatban - mintha Valyr megszánta volna - a falon lévő hangszóróból a sötét gróf hangja szólt ki. Anthony frászt kapott, és részben az ijedtségtől, részben az örömtől hevesen dobogó szívvel hallgatta a következő szavakat:

- West! Itt az idő. X3! Gyere ide, ami hamar csak tudsz!

Kitárta a szoba ajtaját. Egy pillanat alatt felidézte, merre van az említett hely. Futni kezdett a sötét folyosókon, amiket csak részleteiben világított be az éjjeli holdfény. Tücskök ciripeltek az ablakok alatt, de Anthony most nem figyelt rájuk. Nemsokára egy világosszürke folyosó keresztezte az útját. Ez lesz az! Gyorsan ránézett a falon lógó fa táblára, amibe mindössze annyi volt vésve: X3.

Anthony balra fordult, a fehér ajtó felé a falon. Amikor odaért, tétovázva megállt. Hirtelen elbizonytalanodott. Biztosan jó, amit tesz? Hogy segít Valyrnak? Nincs más választásom, gondolta. Elvégre csak így tudhatta meg a képességét... Vett egy mély levegőt, és kinyitotta az ajtót. Ahelyett, hogy egy helyiséget pillantott volna meg a kapu túloldalán, csak zavaros fehér ködöt látott, amely úgy kavargott össze-vissza, ahogy a levest szokták kevergetni. A fiú összeszorította a szemét, majd belépett.

Egy kicsit olyan érzés volt, mintha párakapun ment volna át. Egy kis nedvességet érzett a bőrén, majd furcsa dolgot a gyomra tájékán. De ez csak fél másodpercig tartott, mert utána egy másik helyen találta magát, ami biztos, hogy nem az Orkán Vár volt...

Egy kertbe érkezett, ami valószínűleg szép lehetett, de Anthony nem sokat látott belőle... mivel a kitaposott fű közepén emberek kavalkádja látszott. A csata. De vajon Valyr hol van? A fiú keresni kezdte szemével a sötét grófot a tömegben, azonban ekkor mögüle egy erős hang harsant.

- West! Csakhogy ideértél! - Anthony megpördült.

Valyr állt mögötte. Ezúttal nem takarta csuklya az arcát, így látható volt vöröses színű szeme. Fekete bőrkabátot és farmert viselt, sötét színű edzőcipővel. Ami az egész összképet furcsává tette, az az volt, hogy a férfi fekete palástot viselt a dzsekije fölött.

- Éppen jókor jöttél! Úgyis ráférne már Magels seregére egy jó kis vihar! - húzta ravasz mosolyra a száját.

- Mi? - Anthony összezavarodva nézte Valyrt. - Ez hogy kapcsolódik hozzám?

- Vedd fel! - utasította a fiút válasz helyett a gróf, és egy mélykék... fejpántot nyújtott át neki. Anthony értetlenül vette a kezébe a tárgyat, és egy ideig gyanakodva forgatta az ujjai között. Majd nagyot sóhajtva a fejére rakta a kék színű darabot.

Először nem történt semmi. Aztán a fiú hallani kezdett valamit a fejében... valami monoton, süvítő hangot. A szél, döbbent rá.

- Gondolj esőre! - mondta Valyr, azonban hangja mintha távolról szólt volna, annak ellenére, hogy igazából ott állt a fiúval szemben.

Anthony lehunyta a szemét, és a záporra összpontosított. Felidézte, hogy szokott dübörögni a házak ablakán, a jellegzetes illatát, a hangját, majd azt képzelte, hogy ő maga is az esőben áll.

- Nagyon jó! - hallatszott valahonnan. A fiú lassan kinyitotta a szemét. Valami furcsát érzékelt, de először nem tudta megállapítani, mit - azon kívül persze, hogy a szél még mindig a fejében süvített. Csak néhány pillanattal később jött rá, hogy esik az eső. Vagyis inkább zuhogott, hangosan kopogva Anthony kabátján.

- Ez... ez lehetetlen! - fordult a sötét gróf felé tágra nyílt szemmel.

- Ó, nem, ez nagyon is lehetséges, hisz magad is átélted az előbb!

- És ha valami véletlen folytán épp akkor eredt el, amikor én éppen koncetráltam...? - kérdezte, de ez nem tűnt túl valószínűnek.

- Ha így is volna, az akkor sem magyarázná meg, miért hallod a szelet a fejedben - mutatott rá Valyr, Anthony pedig igazat kellett adjon neki. Ekkor érte a felismerés: ezt ő csinálta. Őmiatta esik most... tehát... végre megtudta a képességét. Belül nagyon örült, de ezt nem mutatta ki.

- Ha villámokat hozol létre... hát, inkább azt most hagyd. Isten ments, még véletlenül eltalálod az egyik harcostársad! Próbáld meg a szelet kezelni! - mondta a sötét gróf, majd váratlanul hátrafordult, és az egyik mögé lopózó világosra mutatott, aki alatt megnyílt a föld. A kávébarna hajú lány rémülten kiáltva esett be a lyukba. Szerencsére a rés nem volt mély, így nem ütötte meg magát nagyon, ahhoz azonban elég magas volt a fala, hogy a lány ne mászhasson ki.

- És Anthony! - fordult még hátra Valyr, mielőtt eltűnt volna az emberek között. - Nem szeretnék teljesen elázni. Állítsd már el az esőt!

Anthony cselekedett, majd alány mellé sétált. Hirtelen egy gondolat szöget ütött a fejébe. Az erőszak nem megoldás. A feleket ki kell békíteni, attól nem lesz jobb, ha többen is megsérülnek, suttogta a fejében egy hang. És milyen igaza volt! Lenézett a lyukban kuksoló lányra. Behunyta a szemét, és arra gondolt, hogy erős szél keletkezik, ami kiemeli a világost a résből. A légáramlás engedelmeskedett akaratának, és a lány, mintha csak tollpihe lenne, kiemelkedett a lyukból. Amikor a talpa földet ért, hálásan nézett a fiúra.

- Köszönöm! De... várjunk csak. Te sötét vagy. Miért segítettél nekem? - világosbarna tekintetében zavarodottság tükröződött.

- Figyelj... arra jöttem rá, hogy egyáltalán nem kellenek oldalak. Ki kellene őket békíteni. Nem segít az erőszak, mert ha valaki megsérül, az ellenfél még inkább vissza akar vágni! Ha most nem lépünk, sokáig nem lesz vége a harcnak! Amúgy... még be sem mutatkoztam. Anthony vagyok.

- Elisa Damiani - mosolyodott el a lány. - És igazad van. A levegő irányítása a képességed?

- Hát... olyasmi. Neked?

- Nem tudom... várjál - láthatóan gondolkodni kezdett, és eszébe jutott egy pár nappal ezelőtti dolog. Mintha hetekkel ezelőtt történt volna... - Asszem mégis megvan... sí. Tudok minden nyelven! Tudom, nem túl hasznos...

- Dehogyisnem... mondjuk itt, a csatában nem annyira. De tényleg? Mondj valamit spanyolul!

- ¡Sígueme! Kövess! - intett Elisa, és elindult. Nemsokára egy másik lányhoz értek, aki nagyon ismerős volt a fiúnak...

- Hali, Anthony! Mégis úgy döntesz, hogy a világos oldalon harcolsz? - üdvözölte Holly.

Ez a fejezet azért ma került ki, mert ezen a napon (október 7) született ennek a könyvnek a főszereplője, Holly Diaz. Boldog szülinapot, Holly! Ezen felül ma 1 éve íródik a Tűzlány, ami a kezdetek óta szép kis történetté alakult... AlwaysReadGirl  🔥