Tűzlány

7. fejezet

Ahogy Holly végignézett a lovakon, a 2020-ban lévő lovarda jutott az eszébe, ahova Jane többször is elvitte. Csakhogy ezek az állatok százszor- nem is, ezerszer- jobbak voltak, mint az otthoniak. Ezeknek szárnya volt, és a szivárvány minden színével büszkélkedhettek. Holly elképzelte, milyen lehet megülni egyet közülük. Milyen lehet szárnyalni az egekben, miközben egy lovon ülsz... Álmodozásából Will ébresztette fel, ahogy megrázta a vállát.

Egy fűzöld ló állt Holly előtt. Sötétbarna szemét a lányra szegezte, és halkan felnyerített.

- Arra vár, hogy te kezdd- bökte meg Will Holly vállát. - Rajta, hajolj meg!

Holly kicsit nevetségesnek érezte, hogy meghajol egy ló előtt, de csinálta. A ló nyerített egyet, és megpróbálta leutánozni a lányt- ő is esetlenül meghajolt. Holly felnevetett, és közelebb lépett a lóhoz. Ő nem ijesztette el, mint Holdfény, csak a lejjebb hajtotta a fejét.

- Na, mire vársz? Simogasd meg! - noszogatta Will. Holly végigsimított az állat orrán. Ezt a ló csak egy boldog nyerítéssel nyugtázta.

- Mi a neved, szépség? - kérdezte kedvesen Holly, mire a ló egy nyerítéssel válaszolt.

- Fenyő- tolmácsolt Will. - Azt mondja, így hívják.

- Tehát Fenyő, volnál olyan kedves, hogy elvinnél engem?

Az állat boldogan felnyerített, és még Holly is sejtette, hogy ez igent jelent. A lány Willre nézett fordításért, de a fiú már eltűnt a lovak között. Két perc múlva tért vissza egy egérszürke lóval.

- Ő itt Felleg- mondta. - Na gyere, üljük meg őket!

Elvezették a lovaikat a tömegből. Holly könnyedén felült a lóra, és Will sem volt ezzel másképp. Már csak a felszállás volt hátra. Holly erősen kapaszkodott, de nem lett semmi baj, Fenyő simán felszállt a levegőbe. Felleg és Will már rájuk vártak.

- Na gyere, Holly- mutatott Will a tetőn lévő termetes lyukra, amin az eget láthatták. Igen, a mezőnek volt teteje. - Gyia, Felleg.

Nemsokára már az esti égen szárnyaltak. Holly nem is vette észre, hogy így elrepült az idő. Hisz csak egy-két órája jöttek el 2020-ból. Vagy mégsem? Mindenesetre már nagyon fáradt volt, a szeme lecsukódott, és remélte, hogy Fenyő vigyáz rá, majd elnyomta az álom.

Álmában egy sötét helyen járt. Középen tábortűz bágyadozott. A tűz körül két vele egyidős-forma ember guggolt- egy fiú, akiben Holly Anthonyt vélte felismerni és egy lány. Őt viszont Holly nem ismerte. Kócos, fekete haja volt, ami copfba fogva omlott a vállára. A szeme volt a legfurcsább. Fekete, mint az éjfél, de mégis meleg, mint a tűz.

- A Gróf nem lesz büszke- piszkálta meg a tüzet a lány. - Nem végeztük el a munkánkat rendesen.

- Még nem járt le a határidő- mosolyodott el ijesztően Anthony. - A téli napfordulóig van időnk.

A téli napforduló, borzongott meg Holly. az év legsötétebb napja. De vajon mit tervez Anthony és ez a lány?

- Négy nap. Ez édeskevés. Márpedig, ha nem elég az idő... akkor végünk van.

Anthony a lány szemébe nézett.

- Suzy... Ne aggódj. Meg tudjuk csinálni.

Ekkor egy hatalmas üvöltés rázta meg a helyet.

- Mennünk kell! - kiáltott fel ijedten Suzy, és elrohant Anthonyval a nyomában.

Holly felriadt.

- Mi... mi történt?

Még mindig a levegőben voltak, de előttük egy hatalmas épületről verődött vissza a napfény.

- Várj, mi? Az az épület meg micsoda? A levegőben vagyunk, vagy mi!

- Az ott Felhőváros. Az első nyom idevezetett- felelte Will.

- Milyen nyom? Lemaradtam valamiről?

- Amíg aludtál... nos, hát kiderítettem egyet s mást.

- Így, lóháton ülve? - hitetlenkedett Holly. Will bólintott, de arra a kérdésre nem válaszolt, hogyan csinálta.

Leérkeztek a felhőre, ami furcsa módon szilárd halmazállapotú volt.

- Segíthetek valamiben? - jött oda hozzájuk egy nő, és angyalian rájuk mosolygott.

- A lovakat, kérem, bevinné az istállóba?

- Természetesen.

Holly is leszállt Fenyőről, és a nő a lovakkal eltűnt a szemük elől.

- Te már jártál itt? - kérdezte Holly. Will a homlokára szorította a kezét.

- Nem emlékszem. Tuti, hogy jártam itt, de hogy mikor és milyen körülmények között... - megrázta a fejét. - Azt nem tudom. Most pedig menjünk.

Elindultak a hatalmas palota felé, ami csak úgy szikrázott a napfényben. Will bekopogott, és benyitott. Egy óriási előcsarnokban találták magukat. Halványkék falai voltak, a padlón pedig fehér szőnyeg. A terem rideg hangulatot árasztott, de nem olyan sötétet, mint Holly álmában. Itt szinte vakító fény uralkodott, és verődött vissza minden falról.

Egy őr lépett oda hozzájuk, aki szürke egyenruhájával cseppet sem illett a ragyogó környezetbe.

- Mit akarnak? - kérdezte mogorván.

- Őfelségével szeretnénk találkozni- felelte Will. Az őr kurtán biccentett.

- Az uralkodó momentán nem ér rá. Legkorábban... három nap múlva tudja fogadni Önöket.

- Micsoda?! - kiáltott fel Will. - Mármint... kérem, intézkedjen, hogy minél előbb járulhassunk a színe elé!

- Sajnálom, de attól tartok, lehetetlent kérnek- felelte az őr.

- Öhm... kérem, ez...

- ...életbevágóan fontos! - segítette ki Willt Holly. A fiú hálásan nézett a lányra, az őr pedig mogorván ezt válaszolta:

- Intézkedek, amint lehet. Remélni merem, itt maradnak a palotában- mondta, és mikor Will bólintott, hozzátette:- 6. emelet, 7-es szoba. Itt a szobakulcsuk- adott oda nekik egy kulcsot. Will megköszönte, és elvette.

Fellépcsőztek a 6. emeletre, mert sajnos lift nem volt. Will kinyitotta a 7-es szobát, és beléptek. A szoba nem volt túl nagy, de így is bőven elfértek benne. Lepakolták a cuccaikat...

- Várjunk csak, ezek meg hogy kerültek ide? - kérdezte Holly.

- A bűvész nem leplezheti le a trükkjeit- felelte huncut mosollyal Will. - Na gyere, ismerkedjünk meg a szomszédainkkal. Így szokás a mai világban... úgy értem 2865-ben.

Kiment a szobából, Holly pedig követte. Will bekopogott a jobb oldali szobába, de nem válaszolt senki.

- Lehet, hogy üres- mondta, és a bal oldali szomszédjuk ajtaján is kopogtatott.

- Jöjjenek! - hallatszott ki. A fiú benyitott, és belépett. A szobának mindössze egyetlen lakója volt: egy negyvenes éveiben járó férfi. Amikor meglátta Hollyt, elkerekedett a szeme, megtántorodott, majd leült, mintha mi sem történt volna.

- Kit tisztelhetek magukban? - kérdezte mosolyogva.

- Én Holly vagyok, ő pedig Will- felelte a lány. - És maga kicsoda?

- Holly... hát nem ismersz meg?

Ez arcul csapta Hollyt. Valóban ismerős volt neki a szoba lakója, érezte, hogy fel kéne ismernie, de... egyszerűen nem ment. A lány a fejét rázta.

A férfi várt egy kicsit.

- Holly... én vagyok az apád.