Tűzlány

2.fejezet

Holly próbálkozott. De valahogy aznap nem volt szerencsés napja. Először is, egy Benjamin Star nevű férfi elvitte az otthonából, majd közölte vele, hogy tüzet tud idézni. Ez éppen eléggé lesokkolta Hollyt, hogy ne tudjon koncentrálni.

Holly és Benjamin még mindig az alagútban voltak. Már egy fél órája ott dekkoltak, amíg Holly tüzet próbált idézni.

- Feladom- tette le a kezét dühösen a lány. - Nem fogom ezt csinálni. Engedjen ki innen!

- Nem, nem! Próbálkozz tovább. Szükségünk van rád. Na, menni fog!

Holly lemondóan sóhajtott, és koncentrált. Hirtelen aprócska láng villant fel a kezében, de azonnal el is aludt. Aztán Holly még jobban összpontosított. A felgyulladó láng már nagyobb volt az elsőnél, de még így is gyenge.

- Ez így elég is lesz. Gyere! - intett Benjamin.

- Nem hiszem, hogy sokáig fogom tudni égve hagyni- dünnyögte Holly, és elindult Benjamin után.

Azonban néhány méter után az alagútnak vége lett. Egy tóparton bukkantak elő.

- Várjunk... itt nem a városnak kéne lennie? Biztos vagyok benn, hogy tó nem volt a településen... pedig kell legyen, ha itt van.

- Igazad van. Nem a városban vagyunk- válaszolta Benjamin. Holly meghökkent. Ennyit jöttek volna? De nem, az nem lehet... Visszanézett, de csak fákat látott maga mögött. Egy erdőben voltak.

- Micsoda? De...

- Gyere már! Sok a dolgunk- rántotta meg a karját Benjamin. Holly követte. Elindultak előrefelé, ahol szintén sok volt a fa. De nem közönséges fák voltak ám ezek! Hatalmas nyírfák, amiknek a törzsét két ember sem tudja átölelni, és fel kell nézzünk, hogy egyáltalán lássuk a lombkoronájukat. Ilyen erdőben sétáltak Hollyék. Benjamin láthatólag sokszor járt már itt, de Holly félősen pillantgatott oldalra, ha valami neszt hallott.

Tíz perc után az erdő hirtelen véget ért. Az hagyján, de úgy, hogy az egyik pillanatban még ott volt, a másikban meg már nem. A hátuk mögött egy puszta terült el. Holly összevonta a szemöldökét, de nem szólalt meg.

Előttük egy város feküdt. Tornyai csak úgy szikráztak a napfényben.

- Gyere. Már itt vagyunk. Néhány méter- mondta Benjamin, és elindultak. Valóban, két perc múlva beértek a városba.

Ez volt a legfurcsább település, amit Holly valaha látott. Az egyik út tele volt felhőkarcolókkal, míg a szomszédos utcában falusi házak sorakoztak egymás mellett, a harmadik sikátorban meg csak sátrak voltak.

Benjamin egyenesen az egy nagy, piros túrasátorhoz sietett.

- Scarlett, beengednél minket...?

- Persze, gyertek csak- szólt ki egy női hang a sátorból. Benjamin és Holly bemásztak. A sátor sokkal nagyobb volt, mint kívülről látszott. Egy hatalmas szoba volt odabent. A kanapén egy nő ült.

- Holly, ő Scarlett. Scarlett, ő Holly. Megjött a segítség- mutatta be egymásnak Hollyt és a nőt.

- Á, te vagy Holly... jó, hogy megismertelek. És most térjünk rá a feladatodra... gyere velem- állt fel Scarlett. Hollyt egy hatalmas, fehér ajtóhoz vezette. - Bent találkozunk- mondta, és köddé vált.

- De... mi lesz a feladat? - kérdezte Benjamintól Holly, ám elkésett. A férfi is eltűnt, ugyanúgy, mint Scarlett. - Akkor nincs más hátra, mint előre... - dünnyögte, és kitárta az ajtót. Azonban ez nem volt a legjobb ötlet...